Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 11-es doboz

ismeretes. A Jekelfalussyak mindenkor bizonyságot tettek hazafias érzületükről, igy Jekelfalussy nagyatyja az akkori időkhöz mérten igen tekintélyes összeggel, 20.000 forinttal járult a Ludovika alapításához és 10—10.000 forintot adományozott a Nemzeti Muzeum és a Nemzeti Színház czéljaira. Jekelfalussyt már kora ifjúságában a katonai pályára nevelték. A honvédség szervezésekor had- nagygyá neveztetett ki és mint segédtiszt szolgált Máriáss.y tábornok mellett; mint főhadnagy József királyi herczeg mellé osztatott be parancsőrtisztirója is mekkora nyomorúságban van és úgy rakja a szavakat ravaszul, okosan, hogy a király elérteni véli és közbeszól:

— Ezt nagyon sajnálom. Felette rokonszenves ember. Mennyi az adóssága ?

— ügy tudom, harminczhatezer forint volna az, a mi a legégetőbb.

— Utalványozom az összeget a sajátomból, — mond a király — de ne szóljon neki!

»■' így lön megint igazzá, hogy »Ali kezei hosszuk« * *), hogy Magyarországon ebben a korban minden nagyobb bonyodalmaknak megoldója a király, sokszor a kicsinyeknek is.

Jókai csak másfél évvel később vett tudomást erről az esetről, a mikor már nem ért semmit, hogy adóssága tavaly csodálatos módon leapadt, mivelhogy az adósok rendes szokása szerint nem vallotta volt be az egészet s azóta már megint felszaporodott. Most már csak elméleti értéke volt a király gavalléros tettének, de az csak hatványozódott szemében az által, hogy ilyen modorban történt s nagy kulcsot szolgáltat ezentúl némely tetteinek és iratainak indító okaihoz.

Sajátságosán érintette a dolog. Lelke emelkedett a gondolatra, hogy a király úgy bánt vele, mint a legkedvesebb embereivel, tábornokaival, minisztereivel, ha bajba jut*) »AB kezei hosszuk«. Idézet a »Jánicsárok végnapjai«-ból, mely röpke szó lett.

akarna, a üoveoaezo királyi Kéziratot közli:

Kedves Pap altábornagy! Önt magyar honvédelmi miniszteri állásától fölmentvén, számitok további értékes szolgálataira. A szolgálaton kívüli viszonyból tábornokaim tényleges állományába való áthelyezését elrendelem. Szolgálati rendeltetése utólag fog megállapittatni. Kelt Bécsben, 1906. április hó 10-én. Ferencz József s. k.

A mint katonai körökből halljuk, Pap altábornagy a székesfehérvári konvódkerület parancsnoka lesz ói a közös hadügyminisztériumnak ; nem volt ez szokatlan, és mégis voltak pillanatai, a mikor bántotta az eset, mert mégis csak kegy ajándék az ; igaz, hogy egy királytól nem megszégyenitő. Úgy ám, de elfogadta volna-e Petőfi ? Nagyban és egészben örömet okozott neki a tény, szivét megmele- gitette, de voltak lelkiismeretfurdalásai is. A politikai hangulatok hullámzása szerint, a mint király és nemzet közeledtek vagy távolodtak.

Nagyban és egészben mégis inkább bántotta életének ez az érdekes epizódja, mert holtig titokban tudta és akarta azt tartani, — a mint hogy sikerült is e könyv megjelenéséig — éldelegtek legeltek rajta a gondolatai, máskor úgy érezte, hegy egy szörnyű titkot hordoz magában s remegve nézte az arezokon, hogy nem sejtenek-e valamit ? A mint fantáziája igy vagy amúgy hömpölvgette, különböző színeket, játszott előtte az »eset« is, melyre még sokszor kell majd visszatérnie a jövőben, midőn valami kis kuruezkodást szeretne elkövetni s eléje áll valamely beavatott hozzátartozója : »Hát nem emlékszel már, mit tett érted a király ?« És sokszor volt megfordítva is, ha a dolgok raison ja valamely kényes ügyben más állásfoglalást kívánt volna tőle, mint költőtől, neki jutott eszébe, hogy — nem lehet, nem lehet, ■***.:„;

4,.v»..üjí icuuifcKtüii « .uKoreieseKKex. Az o&zi sorozáson katonai szolgálatra alkalmasaknak talált hadkötelesek novemberben vagy deczember- ben vonulnak be. A tényleges szolgálat idejét a a bevonulás napjától számítják.

(A bán.)

Zágrábból jelentik, hogy PejacMvich gróf bán oda érkezett s ma délelőtt hosszasan tanácskozott a tartományi gyűlés elnökével.

Tavasz.

Irta Herezeg Ferencz.

Fekete pont czikázik végig a hosszú akáczfasoron, siető röptében hol fölkanyarodva a fakoronák közé, hol meg lecsapva a gyér gyöpig. Mikor eléri a magányosan sétáló embert, kecses ivet vág a levegőben, csicsergő hangot ad és nyilsebesen visszaszáll megint oda, a honnan jött.

— Megjöttek a fecskék! — mondja a sétáló ember.

Odakünn, a széles dombháton felhuzódó tavaszi szántások fölött, a kék égen gomolygó fényes felhők alatt, egész ujjongó rajokban kergetődznek.

— Megjöttek a fecskék !

A férfi nyugodt léptekkel halad tovább. Nyomában hatalmas szép kutyája baktat. A cselédházak tájékán ökölnyi két paraszt- gyerek ácsorog. Az egyik mezítláb jár és kopott báránybőrsüveget hord a fején. A másik túl bő, a penésztől zöld csizmát visel a lábán és kis cseperke kalapot a fején. Mindegyiknek ostor van a kezében.

— A goróf! — suttogja az egyik gyerek.

összehúzzák magukat a feléjük közeledő

kutya előtt, mint a megszeppent katicza- bogarak. A kutya csak leereszkedően csóvál egyet a farkán, egyébként azonban nem igen vesz róluk tudomást.

A cselédházakon túl, rácsos kis kerítés mögött, sárga házikó áll. Valami özvegy ispánné él ott az uradalom kegyelemkenyerén. A gróf megáll a kerítés mellett és mosolyogva benéz az udvarra.