Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 11-es doboz

IU V. vív- líbui

A mit Friedrich Paulsen néhány hét előtt a kibontakozás egyetlen utjaként jelölt meg : ma történelmi tény. Ennyiben devalválódott a külföld ítéletének értéke. A pillanatnyi aktualitás határozottan csökkent; a jövő számára szóló tanulságok megmaradtak . . .

Egy szomorú impressziómról az ünnepi mámorban is be kell számolnom.

politikai mártírjai közé, ott vissza item kergetheti tankönyveihez a többit se.

Ennek a beszédnek, bármilyen bátor volt is a Jókai föllépése, csak arra volt hatása, a ki elmondta; mert azon a helyen, lelkében, a honnan rögtönözve termett, örök sebet hagyott. Az ifjúság azonban, a mint visszavonult, bezúzta ablakait kövekkel. Egy követ, mely dolgozószobájába hatolt s majdnem őt is megsértette, emlékül őrzött meg egész holta napjáig. Mindenkor harag nélkül tudott beszélni ellenségeiről, a kik a regényeit vagy politikáját szidták, a barátairól, a kik a váltóikkal berántották, a kreatúráiról, a kik megmarták, de mikor ezt a követ mutogatta, akkor mindig reszketett a hangján némi kis keserűség.

Még frissen égette ennek az esetnek az emléke, mikor az 1898-iki választást kiírták. A Józsefváros primipilusai rémhírekkel jártak a nyakára, mi annyira elkedvetlenítette, hogy első perczben sehol se akart föllépni. Pedig ilyenkor szívesen rángatták mindenfelé. Hiszen a klubban, illetve a pártban még mindig ő volt a Kohinor. Ö érte versenyeztek a főispánok, a kik egy-egy nehéz kerületből mameluk behozatalával akartak Tiszának tömjénezni, de Jókai ezúttal nem akart küzdeni s egyszerűen elfogadta az örmény metropolis, Erzsébetváros egyhangú mandátumát, a melyért a kisujj át sem kellett mozdítani.

Kár is lett volna ebből az időszakból kor- tes-utakon sok napot vesztegetni. Termékeny- ; sége most éri el az emberfölötti méreteket, bár

íaKomkus válaszát csaa az érti meg teljesen, a ki a kérdésemet is ismeri. Arra voltam kizárólag kiváncsi, hogy az általános titkos szavazati jog akkor is a szocziáldemokráczia győzelme-e, ha önkényuralom oktrojálja e jogot a parlamentre ? íme a válasz :

»Igen tisztelt uram !

A magyar elvtársaimra való tekintet akadáe nagy irói munkásság semmit se könnyített anyagi helyzetén. A lapjai is romlottak jövedelmezőség dolgában és mindenképpen. Az »Életképek« meghaltak másodszor is, az »Üstökös« már csak tengett; durvább hangú, merészebb szatiráju gunylapok kiszorították az enyelegve csipkédét a közönség vonzalmából. Tallérossy Zebulon, az igazi, haza ment övé lyánkákhoz Bergengócziai kastélyába meghalni. A szemtelen Lugevackert se látjuk soha többé. Az »Igazmondó« elsatnyult és Bakcsi Ferenczczel együtt eltűnt örökre. Még csak »A Hon« állt valahogy, de hát ez kormánylap volt, többé nem szerették, csak tűrték és ha legalább magában lett volna (mert egy kormánylap mindig jó lap, ha magában van), ámde ez alkalommal még másik lapja is volt a kormánynak, aCsernátony »Ellenőr«-je, sokkal bátrabb, elevenebb és karczosabb ennél s egy ma már elfelejtett toll, a Palásthy Sándoré ragyogott és villámlott vezérczikkeiben, meg a »Rovás« mérgezett hegyű nyilai folytonos sebeket ütögettek az ellenzéken.

A Hon senilitásban szenvedt és mindenki érezte, maga Jókai is, hogy a napjai meg vannak számlálva. A hanyag szerkesztés mellett legfeljebb a botlásaival, »Leiter Jakabokkal« és »Franzens festőkkel«*) mulattatta még olvasóit, kik csak azért tartották, a miért a

*) Hires fordítási hibák, melyek A Hon utolsó éveiben fordultak elő: Jakobsít itert (Jakab-letrát) Leiter Jakabnak fordították át s akkor egy nevezetes sikkasztó, ki Becsen át Franzensfeste-be menekült, A Hon sürgönye szerint Fcrencz-ünnepélyen került a rendőrség kezeibe.

53 & ’tovitó! ,'i 1 ’-v/i

készséges hive Dr. 0. Gierke. ,

Paulsen Frigyes

európai hirü tanára a berlini egyetemnek. Filozófiát, pszichológiát, jogbölcseletet ád elő és maga is elsőrangú gondolkodó-számba megy. A magyar alkotmányválság jelentőségét tisztulom Montrose herczeg, I. György kamarása, a kire rádőlt a kastélya, nem tudván megválni a diiledék épületétől, mert a falából egy szép sziklarózsa nyílott ki koronként. A Hont már csak a Jókai-regények éltették, de Jókait a Hon már nem éltette.

Jókai anyagi zavarai gyorsan növekedtek. Eleinte kevéssé vette a szivére, még Sándor, a szerkesztőségi szolga is el tudta vala- hogy igazítani, ő maga tréfálózott, kedélyes- kedett legjobban eladósodott voltán. De később, már mikor neki is járni kellett az ügyvédeket, hogy halasztásokat, feloldásokat eszközöljön ki, unni kezdte a dolgot. S télen nem is azért temetkezett el oly szüntelen munkába, hogy az adósságoktól szabaduljon,vmint inkább az adósságok tudatától. Hisz a pénz becsét ő nem ismerte, a mínusz és plusz két pártja nem igen izgatta. Hanem hogy őt folytonosan zavarják, azt nem tűrhette.

így került bajba a Jókai-ház. De azért nem kell hinni, hogy ennek valami külső látszatja is lett volna. Jókaiéknak végre a már említett gyenge irói tiszteletdijak daczára csöppent-csurrant mintegy tizenötezer forint évi jövedelmük a köuyvekből, a képviselőségből és az asszony nyugdijából. Jól beosztva ebből egy pár ember kényelmesen megélhetett és még valamit törleszthetett is. Csakhogy nem osztották be jól. A romló és javuló exisz- tencziáknak különös pszichológiája van. Látjuk, hogy Jókaiék mindég takarékosabbak, mikor a pénzügyeik javulnak, mint mikor hanyatlanak. Harmadéve vagy tavaly télen