Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 11-es doboz
íatfj API'ÜN'YI ALBERT GRÓF SZÉKFOGLALÓJA 1‘210 van benne idealizmus és tettvágy, az eszközt téveszti össze a czéllal, és minthogy magáról a nemzeti fejlődésről képpel sem birhat — e helyett egyes könyv nélkül megtanult sablonokba — egyes intézményekbe szeret bele, ezekből csinál önczélt és törik-szakad, ezeket tukmálja reá a nemzetre. Szóval az ilyen politikus, ha szíve sivár, czinikus opportunista fog lenni, ha pedig érzése jó, vagy ha az ambiczió kergeti, elfogult doctrinär. Hogy melyik tesz több kárt, azt nehéz elhatározni. A fantáziának ezen döntő szerepe mellett nem kisebb a szívé; ha amaz pótolja az ész műveleteinek hézagosságát, úgy emez táplálja az akaratnak erejét. A fantázia segitségével látjuk azt az uj állapotot, a mely kívánatos, a szívtől nyerjük az impulzust, hogy azt minden nehézséggel daczolva, meg is valósítsuk. A kinek szívén keresztül nem megy a mások fájdalma, a mások boldogulási vágya, annak akarata vagy meg sem mozdul, vagy ki nem tart a küzdelemben. A ki p. o. egy éhező munkás családnak, vagy az uzsora által földönfutóvá tett kisbirtokosnak, vagy egy elzüllött tanítónak nyomorát csak mint statisztikai tényt ismeri, de a kinek az nem fáj, a kit a szívében meg nem indít, a kiben nem ébreszti azt a szenvedélyes óhajtást, hogy segítsünk: az nem is fog mélyreható rendszabályokat keresztülvinni ama szenvedések elhárítására vagy enyhítésére. Hiába olvassa el a munkáskérdésnek egész irodalmát, hiába tanulmányozza át az összes művelt államok törvénytárát; okoskodása csak ez fog maradni: »az az éhező munkás, az az expropriált paraszt, az a kétségbeesett tanító nem hatalmi tényező, — sőt'talán éppen a hatalmasoknak érdekeire kell bele nyúlnom, ha amazokon segíteni akarok. Mi közöm hozzájuk? van egyéb sürgősebb dolgom.« És ezzel a gyakorlati bölcsességgel a politikus ideig- óráig, sőt talán sokáig is fentarthatja saját hatalmát, de egyszersmind a nemzeteket a társadalmi forradalomnak karjaiba vezeti. Úgy hiszem, hogy az államférfiét lélektanának e futólag odavetett nehány vonása, elegendő azon fontos — sőt nélkülözhetlen funkcziónak megvilágítására, melyet a fantázia és a szív minden nagyszabású politikai ténykedésben végez. De már előbb reámutattunk arra, hogy viszont éppen ez a két erő képezi a józan állanférfiúi tevékenységnek egyik állandó és egyik legnagyobb veszedelmét. Lássuk tehát az éremnek ezen másik oldalát is. És itt beérhetjük egy pár igen rövid megjegyzéssel, mert hiszen ezt a másik oldalt ismeri a köztudat a legjobban, ismeri egész odáig, hogy már locus connnu- nis-sá vált.' A fantázia és a szív kétféle alakban hozhat veszélyt a politikusra. Először megtörténhetik, hogy uralkodni akar a helyett, hogy segédkezzék, hogy képzelődések és érzelmek lépnek a tények megfigyelésének helyébe; akadhat — és akad is olyan politikus, a ki megbízik abban, a mit képzel és a mit óhajt és elmulasztja kikutatni azt, a mi valóban létezik. Másodszor megtörténhetik, hogy a fantázia és a szív azon a téren is, a hol működése helyén van, tudniillik az észbeli műveletek kiegészítésében, hamis imformácziókat ád: a fantázia lehet önkényszerü típusainak megalkotásában, a szív tévedhet a nemzet érzelmi világának felfogásában. Mint harmadik veszélyt, hozzátehetjük, egy túlcsapongó fantáziának és hevü- lékeny szívnek nyugtalanító befolyását az akaratra. Ha tehát a fantázia és a szív az államférfiúra nézve épp oly veszélyes, a milyen szükséges, miben találunk biztosítékot arra nézve, hogy e két erő a politikában megtegye azt a szolgálatot, melyet nem nélkülözhetünk és föl ne idézze azokat a veszélyeket, a melyektől méltán tartunk? Ez a biztosíték kettőben rejlik: a helyes arányban és a kellő minőségben. A helyes arány azt kívánja, hogy az államférfiúnál ész és akaraterő a túlsúlyt megtartsa; a kinél fantázia és szív dominál, az politikusnak nem való. Továbbá figyelemre méltó az is, hogy a gyakorlati politikusnál az ész, az akarat, a fantázia és a szív nem működik tényleg azon az elkülönített módon, sem abban a kronológiai sorrendben, a melyben mi azt a magyarázat kedvéért bemutatni kénytelen voltunk. A valóságban megfigyelés, okoskodás, képzelet, érzés, elválaszthatlanul együtt járnak és alkalmazásuknak egymásutánja folyton változik. Az államférfiéi tehát fegyelmezni fogja képzelő és érző tehetségét, hogy be ne tolakodjék az ész által elfoglalható területre, sőt azt a belátást is, a melyet igazán és helyesen a fantáziától és a szívtől nyer, folyton az észnek szigorú bírálata alá fogja bocsátani. A minőség pedig, a melylyel a fantáziának és a szívnek az államférfiunál bírnia kell, már az eddigiekből is kidomborodik; sőt már eddig is nem egyszer nevén neveztük meg. Most azonban e minőségnek jellemzésében foglaljuk össze fejtegetéseinknek egész eredményét, még pedig egy szóval: művészi fantázia, művészi szív kell az államférfiunak. A művészi minőség teszi ezeket az erőket számára hasznosakká, ez ellensúlyozza azoknak veszélyeit.
