Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 11-es doboz
1205 ABPONYI ALBERT GRÓF SZÉKFOGLALÓJA 120) államférfiú lehetne. De hát itt van ez a bizonyos iir; hogyan lépik azt át azok, a kik valóban államférfiak? A választ erre a nehéz kérdésre igen köny- nyen szokták megadni. A helyes Ítélőképesség, a judiczium, az államférfiúi geniálitás, a a politikai ösztön, az intuitió: ezeket szokták mondani. Szavak, tisztelt hallgatóság, és ismét csak szavak; pedig az idegen és a hazai szavaknak egymásra halmozása még nem magyarázat. Hisz’ éppen azt kérdjük, hogy mi az a judicium, az a helyes ösztön, hogy miből keletkezik, hogy mi történik az államférfiú lelkében, mikor az okoskodásnak minden eszközét kimerítette és még sem lát egészen tisztán ? Térjünk vissza előbbi példáinkhoz; üdvös lesz-e vagy romboló egy szabadsági vivmány ? csüggeszteni és pusztítani fog-e a tervezett uj adó vagy edzeni és munkára biztatni? Kimerítettünk minden érvet pro és contra és a kérdés még sincs végleg eldöntve. Mi fog ezután történni ? Mi ? körülbelül ez : Az államférfiú maga elé fogja idézni mindazoknak a szerény paraszt és iparos családoknak képét, a melyeket vagy maga látott vagy mások elbeszéléseiből ismer; el fogja képzelni az igénytelen tűzhelyeket, a családtagok napi munkáját, szórakozásait, beszélgetéseit, szóval egész életét; bele fog mélyedni lelkűkbe, az ő szívükkel log érezni; és kihagyván az emlékében megújított képekből a lényegtelen, a véletlen részleteket, közös jellemző vonásaikat fogja csoportosítani és így typusokat fog alkotni, melyeknek tulajdonságait általános ér- vényüeknek fogadhatja el. E typusokban képviselve, most már maga előtt látja a népnek millióit, áttekintést nyer ama zúgó tenger felett, melytől elszédül a közönséges nézés és melyben eltéved a kutató ész; és midőn ezen tipikus tulajdonságokhoz méri az uj szabadsági vívmánynak, az uj adónak hatását, azt a megnyugvást érzi, hogy olyan közel jutott a teljes igazságnak fölismeréséhez, a milyen közel ahhoz emberi dolgokban jutni lehet. Ezt a proczesszust meg fogjuk találni minden nagy állam férfiúi elhatározásban. Többnyire öntudatlanul megy végbe és nem is követi kronológiai sorrendben — úgy a mint itt elő kellett adnom — az észbeli megfigyelést és okoskodást, hanem rendesen ezekkel összevegyitve megy végbe. Szerepének kiterjedése is különbözik az egyes politikai kérdések természete szerint; anyagi kérdésekben, hol több a pozitiv adat, kisebb fog lenni, mint ott, a hol főleg a tömegek lélektana jön tekintetbe. De teljesen hiányozni soha sem fog. És vájjon minő lelki képességek nyilvánulnak benne, hogy ha nem a fantázia és a szív? és nem egészen ugyanaz történik-e itt, a mit a művészeti alakítás leírásánál látnak? Még egy jellemző példával akarom ezt a tételt megvilágítani, még pedig nem a föltevések országából vett példával, hanem egy tényleg megtörtént eseménynyel, Deák Ferencz életéből. És talán meggyőző erővel bírhat az, hogy éppen Deák Ferenczre hivatkozom, kinek egyszerű józanságában és igénytelen nagyságában bizonyára legkevésbé keresne bárki is fantasztasztikus elemet. Deák Ferencz tudvalevőleg nem idegenkedett hétköznapi emberek társalgásától, sőt néha órákat szentelt olyan látogatóknak, a kiket az ő magas szellemi színvonalon álló barátai alig méltattak egy szóra. Egyszerre Csengery Antal — a kitől ha jól emlékszem, magától hallottam az esetet — kérdést intézett hozzá, hogy miért pazarolt annyi időt X. urra, egy meglehetősen üres fejű fecsegőre. »Miért?« mondá az öreg ur, »miért? mert X-nek társalgása nekem sokkal érdekesebb mint a tied«. »Hogy hogy?« kérdé nevetve Csengery. »Hát azért,« válaszolt Deák Ferencz, »mert a hogvan te gondolkozol, úgy 12 ember gondolkozik egész Magyarországon ; de a hogyan X. gondolkozik, figy gondolkozik és érez sok százezer; ezt pedig nekem tudnom kell. Az eset elég mulatságos; de ha analizáljuk, hogy mi rejlik benne, kézzelfoghatóvá teszi azt az államférfiúi lelki műveletet, mely a- művészéhez hasonló. A közönséges felfogás X. barátunkban semmit sem látott, mint egy unalmas embert, teli lapos mondásokkal és banális érzelmekkel. Deák Ferencz azonban őt és a hozzá hasonlókat, más szemmel nézte. A sok fölösleges fecsegésből följegyzett emlékezetében egy-egy mondást, melyben valami jellemzőt talált, melyben egy elterjedt nézetnek, egy általános érzésnek, egy közönséges jó vagy rossz tulajdonságnak megnyilatkozását látta. És a mint ezt a jelentőségteljes vonást felismerte, el tudta azt képzelni ezer meg ezer egyénben ismételve; és megnyílt előtte szive, érdekesnek, részvétre, gondozásra méltónak találta, vele tudott érezni. És így alkotott magának Deák Ferencz az X-ekből típusokat, melyekben az egész nemzet élt lelki szeme előtt. És most kérdem, nem ugyanilyen szemekkel nézhetett-e Shakespeare a nyárspolgárt, a katonát, a bírót, a nagy urat, keresve és megtalálva az egyéni megnyilatkozások sokaságában a tipikus vonásokat? és nem ugyanígy hallgatta-e a Tolstoi az orosz hivatalnok ömlengéseit, a pétervári szalon
