Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 11-es doboz

ESZTHETIKA ÉS POLITIKA, MŰVÉSZ ÉS ÁLLAMFÉRFIÉ.

Apponyi Albert gróf székfoglalója a Kisfaludy-Társaságban, 1895. évi február hó io-éx.

E czím alatt nem szándékozom a művészetek szerepéről értekezni a nemzetek fejlődésében, sem az állam feladatairól a művészet támogatása körül. A politikusnak azon ténykedéseit csak futólag fogom érinteni, melyek önönmagukban véve művészi jelleggel birnak — vagy bírhatnak: a politikai irodalmat és szónoklatot. Czélorn egészen más. Azt akarom vizsgálni, hogy miben hasonlók egymáshoz a művészi és a politikai alkotás, minő művészi tulajdonokkal kell tehát az államférfiúnak bírnia feladata lényegének teljesítésében, politikai czéljainak kitűzésében és eszközei egész rendszerének megállapításában.

Ezzel a problémával, a mennyire tudomásom terjed, önállóan még nem foglalkozott senki. Járatlan utat látok magam előtt és nem is lépek rá azzal a reménynyel, hogy kifürkészhetem azt az egész tájat, a melyen keresztülkanyarodik, vagy hogy elérhetem azt a végpontot, a melyhez vezet. Ily nagy munkát a napi politika gondjai közt, melyek időnkből elrabolnak sokat, szellemi frisseségünkből még többet, nem íehet sikeresen elvégezni. Elég eredmény lesz nekem az, ha megmutattam, hogy itt van ut, melyen érdemes végig járni, mert kilátási pontokban bővelkedik. Vagyis képlet nélkül szólva: egész ambiczióm az, hogy e tárgyról néhány gondolatot elmondjak, mely többeket ébreszt és mely a művészetnek komolyabb, a politikának nemesebb felfogását terjeszti.

A közfelfogás szerint művész és államférfiú körülbelül a legheterogénebb két fajta ember, a kit képzelni lehet. A művész csupa szív és fantázia, az államférfiú csupa hideg számítás; ebből az alaptételből kiindulva — melynek helyességet lesz alkalmunk bírálni — sokan a művészt csak mint valami hosszú sörényű, fésületlen különezöt tudják elképzelni, a ki azt hiszi, hogy kétszer kettő vagy három, vagy öt? de semmi esetre sem négy; az államférfiút pedig mint holmi kiaszott lelkű szörnyet, a ki annál Jelesebb, minél tökéletesebben tudott magából kiölni minden jobb érzést és minél biztosabban tud mindenkit rászedni. Ezek a felfogások bizonyára karrika- turák; de végre a karrikatura is gyakran tartalmaz valami igazságot, sőt lényegében nem más, mint ennek az igazságnak egyoldalú túl zása. Az imént vázolt torzképből is ki lehet hámozni az igaz tartalmat; ha ezt megtesz- szük, úgy a dolog valójában is igen nagy különbségeket fogunk találni a művészi és az államférfiúi tulajdonságok közt és talán e különbségekből kiindulva juthatunk el legbiztosabban a közös vonások megállapításához.

Mi itt csupán az alkotó művészeket és