Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 8-as doboz
A pápa misét hallgat a sixtusi kápolnában vonását is annak a női arcnak, amely hatvan költeményre lelkesítette a világirodalom egyik legnagyobb lírikusát és amelyhez e sokat mondó szavakat intézte: „Szeretem hibáid napfogyatkozását . . Ma már Júlia megkövetelheti azt, amit megkövetelhet minden ember, akinek életét tulajdonába vette a nyilvánosság, hogy az igazságot tudják róla. Az igazság pedig csak akkor igazság, ha teljes és csonkítatlan. Egy emberi élet mérlegét nem lehet annak egyes, kiszakított tételeiből fölállítani. Az emberi életen át- hullámzó „jó“ és „rossz“ áramlások, a lelki emelkedés és siilyedés időszakai, rendszerint szerves összefüggésben vannak az élet külső körülményeinek alakulásával. A „jóság“ szülőanyja a boldogság; a „gonoszságé“ a boldogtalanság. Igaz, hogy ez csak gyönge emberekre áll, de az emberek átlag gyöngék. Júlia méltatlannak mutatta magát Petői! özvegyének nevére. Ez az ö bűne. Elég nagy arra, hogy összezúzza egy nő egész életét, de nem elég nagy arra, hogy összetörjön minden emléket, amely tiszta, nemes, önzetlen és szép volt ebben az életben. Júliával ilyesmi történt. A fölháborodott közvélemény megrohanta az ő múltját és abban izzé-porrá tört mindent. Ez nem volt igazságszolgáltatás, hanem megtorlás. A népítélet mindig az. Igaz, hogy a közvélemény haragos elfogultságát érthetővé teszi a rajongó szeretet, amellyel Petőfi emlékén csüngött. A közvélemény haragja Petőfiné második házassága alkalmából tört ki. Ez a nagyon is korai házasság mindenkit meggyőzött arról, hogy Júlia sohasem szerette Petőfit, hanem csak hiúságból lett az akkor már országos hírű költőé. Arany János így szólaltatta meg a sírjából föltámadt honvédet, akinek sápadt vonásaiban mindenki Petőfire ismerhetett: 0 És eldobád — hajh, mint csalódtam! — Azt is, aminél egyebet Alig szerettél bennem: egykor Hiú bálványod . . . nevemet. Bevallom, sohasem tudtam megérteni ezt a vádat. Hogy milyen tulajdonságával hódította meg Petőfi Júliát, hogy milyen tulajdonságával hódít egyáltalában női szivet a férfi: annak kutatása igen kényes föladat. Bizonyos, hogy a Napóleonok asszonyt is a kardjukkal, a Petőfiek asszonyt is a lantjukkal nyernek. A hírnév mindenkor szédítő hatással volt a nőkre. És éppen nem a sekély lelkű nők azok, akik a férfi vagyonánál és rangjánál többre tartják hírnevét. Júlia ezt tette. A gazdag előkelő és konzervatív szülők kényeztetett leányának, aki az erdődi várkastély nagyúri magányában valami mesés életboldogságról álmodozott, volt hozzá való bátorsága, hogy szigorú édesapjával dacolva, kövesse Petőfit a szegénységbe. Naplójegyzeteiből és leveleiből tudjuk, hogy nemcsak szülőinek előítéletét, hanem saját félelmét is le kellett győznie, amíg át merte magát engedni szerelmének. Ezt a lelki harcot, a nemes szenvedély harcát a hétköznapi okosság ellen, gyönyörű bátorsággal küzdötte végig. Júlia abban az időben oly fenkölt érzéseket ápolt a szivében, és oly költői kifejezésformát talált a számukra, amelyek teljesen méltók egy Petőfi Sándor arájához. A költő ezt tudta és büszke volt Júliájára. Hol a leány, ki lelkem röpülését Követni bírná te kívüled? És hol a férfi, aki én kívülem Szived mélyére lemerülhet? Egymáshoz ülünk; a teremtés napján Egymásnak voltunk már rendelve mi . . . Isten kötötte össze lelkeinket Ember nem képes elválasztani. Meg kell állapítani, hogy Petőfi rövid házasélete oly boldog volt, amilyen földi frigy egyáltalában lehet. Hogy a sok szenvedésen és hányatáson általment költő, aki egy időben a sors mostoha gyermekének tarthatta magát, megismerhette a földi boldogságot, az Júlia érdeme. Tanú reá maga a költő, aki e •—• földi ember szájából megdöbbentően hangzó —• szavakat merte kimondani: „oly boldog vagyok, hogy reményem sincs...“ Ezzel kezdődik a költő pályájának szédítő emelkedése. Tehetsége a boldog szerelem légkörében vakítóan lángol, mint az oxigénbe vetett parázs. Júliának megvolt az az erénye, hogy a házasságban is női ideál tudott maradni. A legelőbbkelő erény, amelyre költő felesége képes. Sohase felejtsük, hogy a házasélet min432
