Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 8-as doboz

Húsvéti istentisztelet a szent Péter templomban

dennapi gondjaival vívódva, szűkös viszonyok közt élve, hónapos szobában lakva, a szerelmi dalok egész ragyogó sorozatát tudta kicsalni ura szivéből. E dalok közt a világirodalom gyöngyei találkoznak.

Az ó-francia költői tornákon a pályadíj egyik részét a hölgynek adták, aki a koszorús költőt megihlette. Úgy vélekedtek, hogy a szerelmi dal két lélek ölelkezésének gyermeke. Szendrey Júliának része volt benne, hogy a magyar irodalom egy gyönyörű különlegességgel, a boldog hitvesi szerelem költészetével gazdagodott. Ezért koszorú illeti.

Arany János, akit később méltán keserített a szeretett jóbarát özvegyének feledékenysége, ily szavakat ad a sírjából föltámadt honvéd szájába:

De nem vádollak . . . Óh e vádat Inkább magamra emelem:

Annyi őszinte érzeményért,

Mit eltékozla kebelem,

Annyi reményért, mely csalárd lön,

Ks annyi esztelen hitért,

Szerelmemért, mely végtelen volt . . .

És íme most itt van: mit értf

Ö úgy vélekedett, hogy Petőfi egész szerelmi boldogsága csak képzelt volt. A zord Toldi költője azonban mindig idegen volt a gyöngéd szenvedélyek világában. Hogy melyik a képzelt és melyik a való szerelmi boldogság, arról vitatkozni nem lehet. A kegyetlenül prózai kérdést: mit ért? rá lehet írni minden fejfára, amely alatt oly ember nyugszik, kinek része volt a szerelem üdvében. Bizonyos, hogy Petőfi utolsó lehelletéig szerette hitvesét, hitt Júlia szerelmében és hogy boldog volt hitében. És ne feledjük: Júlia sohasem bántotta meg Petőfit, csak a közvéleményt. A költő neve akkor már oly magasságban fénylett, hogy asszonyi kéz nem férhetett hozzá. A tény, hogy Júlia széttépte a láncot, amely a halhatatlan halotthoz fűzte, újabb fényt árasztott a költő emlékére és rettenetes következményekkel járt az asszonyra nézve.

Az, amit Júlia árulásának szokás nevezni, az én meggyőződésem szerint nem egyéb, mint egy magára hagyott emberi lélek összeomlásának siralmas képe. Aki e belső összeomlás lélektani okát keresi, annak ajánlom, hogy vessen egy pillantást a helyzetre, amelyben Petőimé urának halálakor volt.

Szendrey Júlia, amióta megismerkedett a költővel, lassan, de biztosan az erős egyéniségű, minden ízében férfias Petőfi hatása alá kerül. Szerelmes vívódásaik, amelyek esküvőjüket megelőzték, egy erős egyéniség védekezése az erősebb egyéniség inváziója ellen. Júlia később akaratlanul, de szinte föltétlenül átengedte magát a költő lelki uralmának és igaz asszony volta mellet bizonyít, hogy egyes jellemvonásai kicserélődtek és gondolkozásában, érzéseiben, elveiben, szokásaiban, sőt gyöngeségeiben is hozzáformálódott a költőhöz. Ő volt az a bizonyos aranyserleg, amelynek a férfi ad tartalmat. Petőfi bensejében semmi sem változott meg a házassága következtében. Egyetlen elvét, egyetlen gondolatát, egyetlen sajátságát sem áldozta föl nejének. A boldog szerelem áprilisi verőfényként hatott lelkére, életre és virágzásra keltvén annak minden rügyét. Ami azonban benne virágzott, az az övé volt. És ami Júlia lelkében virágzott, az is Petőfi vetése volt.

Sokan és sokszor szemére vetették az asszonynak, hogy a szabadságharc eseményei közepeit még ő tüzelte az egyébként is lobbanékony vérű Petőfit. Való igaz, hogy buzdította urát a március 15-iki mozgalomban, később a követválasztási ügyben, a minisztérium elleni föllépésben, Vörösmarty ellen írt költeménye kiadásában, nemkülönben a hadügyminisztériummal való ismételt összetűzéseiben is. Való igaz, hogy a forradalomban a legszélsőbb elveket vallotta, hogy hevesen