Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 8-as doboz
33. szám. Néptanítók Lapja. 3 golást meg kár mesterséges izgatással táplálni. „Éljetek úgy, ahogy jólesik!“ „Senkinek sincs joga követelni, hogy emberi ösztöneiteket elfojtsátok!“ Oh, ezek az emberi ösztönök! Nem látjuk, hogy mint csinálnak az asszonyból minden bűnre és aljasságra kész fenevadat? Különösen azokból, kik minden új eszméből csak azt értik meg, ami nekik pillanatnyilag jó és kellemes. Vigyázzunk, nehogy ezek megrontói legyünk, mikor meggondolás nélkül rombolunk összevissza. Mert a Haverda Máriák, Beyer Gréték, a szobaurakat gyilkoló Kubovszky Annák is voltak fiatal, ártatlan lelkű leányok, s könnyen lehetséges, hogy tüzes, bűnös csókok, szerelmes férfikarok ölelése taszította őket az útra, mely a vérpad fele vezet. Dániel Mihiósné. A tanítás helye. Irta: Kóródy Miklós. „Óh természet, óh dicső természet, Mely nyelv merne versenyezni véled. Minél jobban, minél inkább hallgatsz, Annál többet, annál szebbet mondasz.“ Sokszor panaszkodtam már afölött, hogy milyen kevésszer járunk el az evangélium iskolájába pedagógiát tanulni. Elismerem, ez volna a legnehezebb neveléstudomány. Báró Eötvös mondja: „Olvass mindent, de legfőképen a lángelme termékeit“. Ha tehát el is mulasztjuk az evangéliumnak, mint nevelőnek iskolájába eljárni, s ehelyett egy sereg fércpedagógiát össze is olvasunk, azt minden esetre megszívlelhetnők, hogy nagy elvekért, nagy igazságokért forduljunk a lángelmékhez, pl. a mi Vörösmartynkhoz, Kossuth Lajosunkhoz, Arany Jánoshoz és min- denekf'ólött Petőfihez. A lehető rövidséggel Petőfi életét Aldor Imre tárja elénk. A^ „korlátlan természet vadvirágáról'“ úgy ír Aldor mint igazi természet gyermekéről. Azt mondja, hogy: amíg a többi költők segítségül veszik és felhasználják a természetet, addig Petőfi egész leikével a természetben él, abból indul ki, oda tér vissza, sőt ő maga úgy tűnik fel műveiben, mint a természetnek élő, beszélő megszemélyesítője. Es ami Petőfit jellemzi, a roppant ellenszenv a tanárok, tanítók iránt. Eles, metsző gúny, sokszor felháborodás, csúfolódás, sőt mély megvetés tör ki a nagy költő leikéből tanárai, tanítóival szemben s nem minden ok nélkül. „Szekundába ponált mégis Sok szamár!! professzorom!“ ezt írja a magyar nemzeti kultúra legnagyobb képviselője a tanárokról. Az volt az ő legjobb tanítója, aki úgy nyilatkozott, hogy, ha leckéjét nem tudta felmondáskor, hát az nem baj, megtanulhatja máskor. S ez a sok rossz között „az egy jó“ tanító volt, aki végül, a tőle lelopkodott sonkára és kolbászra még vendégül is hívta őt. Az első zsarnoka is egy tanító volt, aki miatt örök harcot esküdött a zsarnokság ellen. Mi ez, pedagógus uraim ? Hisz titeket halálra sújtott e szellemóriás. Előttem ebből az a nagy igazság csillámlik fel, hogy: Petőfi nem az egyes tanárokat, tanítókat, sőt egyáltalán nem a tanárt-tanítót sújtja le, hanem a tanítás rendszerét, az azóta lényegesen nem változott nevelési rendszert. Olyan nagy, annyira erős, akkora méretű volt az ő lelke, hogy az akkor divatozó, de máig is érvényben levő iskola és tanítás keretében nem fért el, nem tudott elhelyezkedni s bár formailag őt csapták ki az iskolából, lényegileg mégis csak ő rúgta el magától az iskolát. Ezt a tényt, ennek horderejét ma, 60 év eltelte után is csak igen kevesen értik meg, még kevesebben méltányolják, s kétségkívül óriási szellemi kitörés kellett ahhoz, hogy a vasútak, távírók, telefonok, gőzhajók, hírlap nélkül való idők diákja nekigyürkőzve fel akarja forgatni azt a rendszert, amelyről akkor mindenki mint szentesített intézményről szólott. 0 lerázza magáról s anélkül halad a maga útján. Az idő Petőfinek adott igazat, de ma sincs bátorság az államgépezet vezetőiben, hogy e kérdéshez merész kézzel hozzányúljanak. Hogy is áll a dolog? 1. Az embernek mozgásszervei (csontjai, izmai) vannak, amelyek úgy nevelődnek, ha mozognak, cselekednek. Elismerjük, hogy e téren sok történt. A testgyakorlás, torna, sport, mindennemű mozgás és ügyesítés kétségkívül ma főgondja tanügyi vezetőségünknek. A „csavargónak született“ Petőfi már diákkorában érezte, hogy egy helyen ülni nem jó. U látni akarta hazáját, annak hegyeit, völgyeit, s a mozgással edzeni akarta testét, lelkét. Bizonnyal bántotta őt a szűk padokban való ülés, hol a csontok elnehezednek, az izmok elpetyhűdnek. Inkább éhezett, fázott, de mozgott. Es bár napjainkban megvan a torna, a testedzés, mégis a diák csak ül és ül vég nélkül, kétségbeesetten. Vagyis e szempontból is a kezdetnél vagyunk. 2. Az embernek halló füle van. Am azzal a sajátsággal fölszerelve, hogy keresse a változai tosabbnál változatosabb hangokat, ritmusokat. 33*
