Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz
1 594 lélek se’ mondja; mig nem bánom, ha (a maga helyén) asz’ondjá-1 ír is, mivel megvan az (alsóbb) néphasználatban. S ime, korántsem chimaera, hanem valódi szükség, tisztába hozni a költői helyesírás szabályait, meddig követheti az, euphonia léjébe, az élő nyelvet, s hol kezdődik a határ, melyen túl a paraszt ajak vagy tájkiejtés pongyolasága nem irodalomba való. Még szorosabban érdekli a költői nyelvet a szók igaz jelentése, az összetétel (vagy szerkesztés, nem bánom) legkivált pedig a syntaxis, melyben leginkább kitűnik ereje. Soha nagy stilista, remekiró nem volt prózai sem, annál kevésbbé költő — ki illető nyelve szókötésének minél teljesebb birtokában ne lett volna. Ha valahol, itt áll bo- szut magáért az idegen formákba lapulás, sőt olykor az élő nyelv hétköznapi gondatlansága is, épen úgy, mint a tudós vagy pedant fesz. Kilesni, hiven följegyezni s megörzeni az élő nyelv azon ritkább, nyo- matékosb szókötési fordulatait, melyek úgy szólva csak ünnepnapon, azaz a lélek ma- gasztosabb perczeiben hallhatók : ily utón óhajtom én a magyar „ornata syntaxis“ létrejöttét; nem pedig, hogy Íróinkból latinos, németes stb. kitételeket szedjünk össze, vagy épen a latin „ékes szókötés“ szabályaira erőltessünk magyar példákat. Ha átalában ideje, nagyon ideje, hogy syntactical tanulmányaink a szófejtegető nyelvészetnek utána iramodjanak : az szintén kívánatos, hogy a nyelv széptani oldala körül is minél többet s többen forgolódjunk; mivel a tapasztalás mutatja, hogy ebbeli hanyagságunk már is termi gyümölcsét, a hathatós kifejezések iránti érzék tompulásá- ban, a költői szólam enervatiójában, a széles-lapos tertyedésben, a prózai tunyaság, magyartalanság elharapódzásában oda is; egy szóval mind abban, mit ily röviden kimagyarázni nem lehet, de érzünk, valahányszor a mai költői nyelvet éldelni óhajtanék. Az a nemconcentrált zilaság, az a természetesnek örve alá bujt hétköznapi pongyola kötés, a tulajdonképi szó helyen gyakorta másik, mely szomszédja ugyan, de mégsem a kellő, a nem (Berzsenyiként) trombitába szorított hang, hanem likas duda oldalán — ott is hol nem kell — szétillanó szusz, . . . de minek folytatom : a ki érzi a nyelv energiájúit, az már ért eddig is;- kinek nincs hozzá érzéke, annak hiába minden beszéd. Hogy mennyire szükséges, midőn „gram- matici certant14 mielőtt valamit eldöntené- nek, állandó és szigorú törvénynyé szente- sitnének, aestheticai, költői szempontból is hozzászólni : példát hozok fel rá. Alább lesz egy két szó a magyar igeidőkről. Tudjuk, hogy némelyek, régiebb összes irodalmunkra hivatkozva, azon véleményt akarják sza- bálylyá emelni, hogy a latin imperfectumot csupán az az időforma fejezi ki nálunk, mely a praesens meg a vala összetételéből ered: látok vala, irok vala.“ Lehet, igazok van. De a költői nyelv, csak kissé hosszabb elbeszélésben is, visszaborzad ez örökös vala, vala szerkezettől, oly valami esetlen laposság, egyhangúság állna be ez által a kötött beszédben, a mi dictiónk mostani fejlettsége után már nem is képzelhető; Tinódi nyelvét, rímeit volnánk kénytelen divatba hozni megint. Kazinczy — Petőfi egész irodalmunk rósz nyelven Írott avas régiséggé válna, — a görög hatos, valamint több lyrai mért és nem mért forma lehetetlenné; csupán dö- czögő alexandrin meg egy-két hosszabb sorú alak maradna lehetséges. Ám fordítsa valaki, például Ovid (Métám.) Il-ik könyve kezdő sorait, versben, hexameterben úgy, hogy mindig válásal tegye ki a latin imperfectumot, s a régmúltra is hasonlókép ügyeljen. Regia solis er at sublimibus alta coluinnis, Clara micante auro, flammasque imitante pyropo, Cujus ebur nitidum fastigia summa tegebat, Argenti bifores radiabant lumine valvae. Matériám superabat opus. Nam Mulciber illic Aequora caelarat etc . . . „A nap királyi palotája magas vala .... melynek legtetejét ragyogó ivor fedi vala, kétszárnyu kapui eziistfénynyel ragyognak vala. Az anyagot a mű felülmúlja vala. Mert Vulkán oda kivéste vala a tengereket . . .“ Tessék ebből nem hexametert, de átalában csinos verset szerkeszteni, avagy csak némileg tűrhető változatosságot hozni az ily költői nyelvbe! Hanem erről a maga helyén. „Visszatekintésem“ ez úttal a szó-összetétel, vagy, mint Brassai akarja, szerkesztés (compositio) felöl t. munkatársunk által elmondott nézeteken akad meg. Hogy miért
