Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz
r i , X 548 reá, bár ön e vádat mindenkép ki akarja belőlem csikarni. A szerkesztő már megkezdd a nyilatkozást e lapok 30-ik számában *), habár egyelőre inkább csak sejtetve mint határozottan, de még is megkezdte, minek csak örvendeni tudok, mert lapjának következetessége; tekintélye nagyon szivemen fekszik, noha nem vagyok sem szövetkezett társa, sem oly nélkülözhetlen Írója, ki az irányt illetőleg befolyást igényelhetnék magamnak. *) E számban ön „Megint a kritikáról“ ezimü czik- k' m első részére válaszolván, két pontra nézve ráfogással vádol. Hogy lehet ott ráfogásról szó, hol az Írónak mondatát szóról szóra idézzük, felfogni nem tudom. Ön csak az idézetek hibás felfogásáról vagy balmagyarázatáról szólhatott volna. E lapok tisztelt szerkesztője a kérdéses pontok egyikét annyira felvilágosította, hogy fölöslegessé vált az én magyarázatom. A második pontra nézve a szerkesztő is épen úgy téved, mint ön. Ugyanis a szerkesztő azt mondja, hogy a rögeszme iránti felszólalást illetőleg önnek van ellenemben igaza, tehát itt csakugyan ráfogást használtam. Már megjegyzem, hogy csak hibás felfogásról, balmagyarázatról lehet szó Vajon én magyaráztam-e balul az idézett mondatot indulatosságból, vagy a szerkesztő, minden higgadtsága mellett? Ön czikkében ez áll : „Gy. hogy egyelőre kimondott s bár nem egészen alaptalan mégis túlzó és merész állítást par force kivigyen mindent megtagad költőnktől.“ Én ezt szóról szóra idézve igy szóltam : „Tehát csak azért nem találtam Zalár költeményeiben méltányolni valót, hogy túlzó állitásomat par force kivigyem, tehát rögeszméből indultam ki, vagy rögeszmét vettem föl személyes ellenszenvem palástolására.“ Ez egy szétválasztó Ítélet, melylyel mindig élnünk kell, midőn a subjectum részképzetei oly átmenők, hogy bajos a választás és az analysis. Sem egyiket sem másikat nem állitottam hát, hanem csak valamelyiket a kettő közül, minthogy mindkettőt érthetni az idézett mondat alatt. Ezt mind ön, mind a szerkesztő jónak látják elhallgatni. A szerkesztő továbbá Hadd lássuk most már a kritika jogkörének, a kritika modorának kérdését, a melyről elmondott nézeteimet ön még élénkebben hibáztatja s fejtegetéseimet sok részben hibáson fogván föl, engem úgy mutat be, mint az irodalmi bárdolatlanság szószólóját. Nevezetes kérdés ez s félig-meddig kapcsolatban van a szabad sajtó ügyével, melyet nem csak az állam szokott lenyűgözni, hanem a balitéletek is. GYULAI PÁL. azt mondja, hogy az ön szavainak értelme lehet tévedés, előitélet, nem mingyárt rögeszme s épen nem a személyes ellenszenv palástolására. Az előitélet és rögeszme csak oly, sőt csekélyebb fokozati különbségek, mint tévedés és előitélet; midőn valakinek állítását rögeszmének mondjuk, nem tébolyodottnak akarjuk nevezni, hanem csak rögzött előitéletünek. Hát a szétválasztó Ítélet másik része vajon benne van-e ama mondatban ? Benne, vagy legalább sejtjük, hogy benne lehet. Ha ez lett volna mondva : Gy. egy túlzó és merész állítást kivinni törekedvén, szükségeskép mindent meg kelle tagadnia költőnktől, akkor lenne a- az értelme, melyet a szerkesztő vitat; de minthogy igy áll : Gy. hogy egyelőre kimondott túlzó és merész állítást par force kivigyen mindent megtagad költőnktől : föl van téve némi öntudatosság, némi szándékos erőltetés, mi kétséget támaszt a rögeszme vagy, ha úgy tetszik, előitélet őszintesége iránt s igy a személyes ellenszenv palástolását is magában foglalhatja A dolog lényegére különben mindegy, akár előitélet, akár rögeszme, akár ellenszenv, akár nem; fődolog az, hogy ön a sorok közt rejlő szándékomat, be nem vallott intentióimat kutatta, mit ön megtilt, ón pedig megengedek. Csodálkozom, hogy a szerkesztő finom nyelvérzéke és erős logikája mindezt nem vette észre. Vagy talán nála is közbe férkezett volna az indulat? Megeshe- tik, az indulat pedig indulatnak marad akár barátságos, akár barátságtalan. Egyébiránt a kritika- és polémiából nincs kizárva az indulat, legalább van egy, mely mindig jogos, s ez az ügy és eszmék iránti lelkesülés. Gy. P. BE L IRODA LO M. KÖLTEMÉNYEK Szász Károlyiéi. Első és második kötet. (Heckenast, Pest. 1861.) (Folytatás.) Egész kötet van hátra : vonjuk összébb a vitorlát. Sok szóval járunk : de ha az átalános bírálat tudósabb : a részletes bonczolás mindig tanulságosabb. E sorok írója magáról tudja ezt. Ritkán s nem nagyon sokat épült oly bírálatokból, melyek egész átalánosságban voltak tartva: ellenben a kellő részletességgel történt felízelés mindig i hagyott nála valamit, vagy adván vagy költvén egy-egy gondolatot. — Csak az a baj az efféle elemzésnél, hogy az ember sohasem mondhat eleget, s minél inkább követi a részleteket, annál jobban elágaznak, mint a fa gyökere, mely földszint háro _ négy ágban egyesül, de ha az ember mindenik ágnak végére akar menni, ezer meg ezer apróbb szálra, majd számtalan gyökér-rostra talál, melyekből nincs kiigazodás. Nem kerülheti hát, hogy részletes bírálata némi töredékesség színét ne hordja magán, ha itt-amott inkább, más helyen kevésbbé ereszkedik a részletekbe; de a mit előadása formailag veszt, kipótolja a nyereség, hogy alkalma van oly gyakorlati intések adására, melyek az átalánosb tárgyalásban helyet nem foglal- : hattak volna. Szolgáljon ez mentségemül. A második kötetben egy osztály, a „Természet“ közös czím alá van sorozva. Szerző, a pusztán leiró költészet ellen tiltakozva, jeligéjében ezt mondja : Ne fesd a mit látsz, — azt fesd. a mit érzesz : A kép igazhü — és egyszersmind szép lesz.
