Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz
I-sö évfolyam. Julius 11-én 1861. SZÉPIRODALMI ~ FIGYELŐ. 30-ik szám. Szerkesztői szállás, Megjelenik e lap csütörtökön. hová a lap szellemi részét illető küldemé- ------------ny ék utasítandók : Üllői-ut és Kisfaludy- Előfizetés helyben házhoz hordva, vidéken postai utcza sarkán 11-ik szám. szétküldéssel, félévre 5 ft. egész évre 10 ft. Kiadó hivatal, hová az előfizetési pénzek s minden a lap anyagi részét illető dolgok utasítandók : Egyetem-utcza 4-ik szám. VISSZATEKINTÉS. Tisztelt barátom Gyulai Pál ma egy hete bevégzett figyelői czikkében azt mondja, hogy ha az ö Szász K. elleni vitájában e lapok szerkesztője utólag sem nyilvánitná ön véleményét, e mulasztás által irói, vagy irodalmi „jellemtelenség“ vádját vonná magára. Az, ki a czikket egész figyelemmel és jó indulattal olvassa, nem talál e kijelentésben egyebet, mint következtetést abból a mit Gy. a szerkesztői jogok és kötelességek felől már elébb elmondott; de a kevésbbé figyelmes, a botránykeresö, az, ki az egésznek szerkezetéből csak egyes mondatok toronyhegyeit látja, könnyen úgy tekintheti, mint vádat a szerkesztő eddigi, bizalmatlanságot jövőbeli eljárása ellen, mint előre kész anathemát, mely lesújt azonnal, ha a pörnek vége s a szerkesztő mégsem áll elé egy tüzetes czikkel, melyben a vitát egy vagy más félre döntse. Megerősíti e bot- ránylesést azon nyilatkozata Gyulainak, hogy ö nem akarta kimondani e vádat, Szász K. csikarta azt belőle ki. Ez minden esetre úgy hangzik, hogy az irodalmi ,,jellemtelenségu vagy már megvan, vagy erős a kilátás hogy meglesz, ha a szerkesztő elmulasztja ez egyes esetben a port megosztani; s ebből aztán oly következtetés állna elé, hogy ha a szerkesztő minden egyes esetben föl nem lép mint biró, nyilatkozó, vagy harmadik fél, tehát irodalmi jellemte- lenség vádját érdemli. Mielőtt azonban ez a következtetés szabály, elv, vagy axióma tekintélyére kapna, jó lesz egykissé meghány- ni-vetni. Gyulai a szerkesztőnek, véleménye nyilvánítására, a lap irányának feltüntetésére annyi utat módot enged, hogy csodálkoznunk kellene, ha a fenforgó esetben a „jellemtelenség“ vádját úgy értené, mint talán némelyek érthetik, hogy t. i. azt csak mindannyiszor specialis nyilatkozással lehet elkerülni. Elmondja, mennyi módja van a szerkesztőnek lapja irányát megóvni, néha egyes jegyzetekkel, néha utó czáfolattal, néha az által, hogy az ügyet nyilt kérdésnek tekinti — gondolom, az egész lapban nyilatkozó tendentiával is, meg, ha a szerkesztő egyszersmind iró is lapjában, a saját czikkeiben uralkodó iránynyal, s elszórt egyes nyilatkozatokkal is. Gyulai tehát nem értheti akkép, hogy a szerkesztő csak úgy vegyen fel az övétől eltérő nézeteket lapjába, ha a maga észrevételeit, minden speciális esetben, vagy alárakja, mint folyó jegyzeteket, vagy utólag tüzetesebb tárgyalásban kifejti. Nem értheti igy, mondom,- habár a fenforgó esetben épen követelni látszik is. Nem kivánhatja, hogy a szerkesztő minden egyes kérdésnél, mely lapjában megpendül, minden vitánál, mely ott fennforog, egy örökös areopag, vagy — mivel Ítélete nem birói decisio, hanem puszta egyéni vélemény marad — egy örökös beavatkozó legyen a más beszédébe; egy oly akadékos gáncsoló, ki vagy minden harmadik szóba belevág, vagy, miután végig hallgatta munkatársát, honorarium helyett azzal fizeti ki, hogy neki fordul egy pánczélos paizsos czikkel s bebizonyítja, hogy társa,
