Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz
116 Az indulás kora reggelre volt határozva, mikor a kiváncsi szemeket el lehetett kerülni. — Felmagasztosult lélekkel állt az ifjú hölgya mindjobban dagadó gömb mellett, alig birt lázongó szivén uralkodni, ha a jövőre gondolt, mely annyi sejtelemmel biztatta, annyi meglepetéssel várakozott reá. — A köriilállók aggodalmasan néztek össze, midőn a jelentéktelen szövet hirtelen óriási gömbbé duzzadott, s kifeszité a köteleket, melyek a földhöz csatolták. Szokatlan műszerek hozattak, s minden előkészület a hajó közel indulására mutatott. — Egy magas, egyébkor vidám, jókedélyü, most azonban halavány és komoly fiatal ember, többször körtiljárá a gömböt, s vizsgálgatá annak részleteit, azután megkérdé még egyszer a hölgyet, ha még mindig határozatánál marad-e? Az igenlő szavakra egy rövid bámuló pillantást vetve rá, a hajóba udvariasan be- vezeté. — „Nem akarok — úgymond — többször ismételt figyelmeztetéseimmel önnek terhére lenni, azokat már úgyis két hét óta ismétlem, kegyed kétségkívül jól megfontolta mit tesz?“ Azután néhány perczig várakozott, de miután semmi feleletet nem nyert, ő is belépett. Egy öreg férfiú volt az utolsó, kit a hölgy a tudományok szolgálatában megösziilt famulusnak nézett. A műszerek elhelyeztettek , minden készen volt az indulásra. Cornélia még egy tekintetet vetett a reggeli ködbe burkolt, hallgatagon álló fákra, azután vezetőjének hangja harsant föl. „Isten nevében, bocsássátok fel a „Kondort!“ Oldjátok meg a köteleket!“ A lég millió láthatlan karjaitól fölragadva és emelve, az óriási léggömb azonnal megkezdé útját. — Halkan emelkedve, a kis csónakot szelíden elvonta a földtől, azután minden pillanatban nagyobb és nagyobb gyorsasággal úszva, végre nyilsebességgel tört fel az ég boltjára.Rövid idő alatt már a hajnalodó nap aranyvilágába lebegtek, mely bűvös fénynyel önté el a gömb roppant belsejét, mert hogy szokatlan lángjától megrettenve , Cornélia nem gondolt hirtelen egyebet,minthogy a gömb ég. A tünemény valóban meglepő volt, a gömb, mintha egy óriási nap lett volna, mely az égről leszabadult , hogy rendkiviiliségével a szíveket megrázkódtassa. Alant, a távolban, a mind jobban elmaradó földön még minden alaktalanul, a reggel ködében összefolyva állott. — Messze, nyugaton, egy felhő csipkézetén a halványuló holdat lehetett megpillantani. így haladtak fölebb és fölebb, mind nagyobb látkört nyerve a magasban. A közelgő nagyszerű pillanat elősejtelmétől lázasan vert a szív , mintha zárait akarná széttörni. A természet fensége megragadó bájjal kezdett kibontakozni, a végtelenség fogalma , teljes erővel hatotta meg a lelket. Az utazók ép egy felhöcsúcscsal úsztak szemközt , mely a hajnal pírját e pillanatban küldé a földre, fen a magasban azonban hideg jégtartománynak látszott, mely a kékes lég félelmes tengerén úszva, tátongó torkával és hasadékaival ijesztöleg bámult feléjük. — A mint közelebb értek, perczenkit más-más alakban látták feltűnni, mintha fehér, hullámzó ködből állana. E pillanatban kelt föl alant a földön a nap, s az elhagyott száraz, egyszerre száz meg száz inérföldnyi kiterjedésben lön látható. Ugyanazon megszokott anyai arcz volt még az, minőnek magas hegyekről látjuk, csakhogy most a kelő nap sugarainak lángja piroslott rajta, mely fényébe millió tárgyat vonva, az igénytelen padlásszoba ablakait is megaranyozá, melyen az ifjú művész kikönyökölt. „Mennyire vagyunk Kálmán ?“ — kérdé az ifjú hajós. „Már a Montblanc magasáig — válaszolt az öreg, ki a hajócska másik végében ült — körülbelül tizennégyezer lábnyi távolban, mylord.“ „Helyes.“ Cornélia ezalatt óvatosan kihajolt ülhe- lyéböl, tekintetét függőleges irányban maga alá, a szédítő mélybe küldé, az elhagyott, már alig fénylő földre, ha egy-egy ismert helyet fel tudna-e még födözni rajta, — de mind mi szemébe ötlött, idegen volt, a bizalmas vidék elhalt a semmiségben, széttépve látta a legutolsó szálat is, mely egy drága, parányi pont látásában még az ismert földhöz, hazájához kötné. — A láthatáron erdős hegyek vonultak el sorhan, mint nagy, fekete árnyak, melyek itt-ott duzzadó hullámokká tornyosulva , roppant lapályokká váltak. — Csak egy folyamot lehetett még
