Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz
VIDÉKI LEVELEK. Szilágy-Somlyón, febr. 7-kén 1858. — „Mindennek meg van a maga ideje“, azt mondják a bölcsek, e mondatot követve szépirodalmi lapok vidéki levelezőjének farsangon bálokról kell irni, e kedves mulatságokról, melyek az ifjúságnak annyi gyönyört, annyi örömet szereznek, melyekre oly vágyó szivvel számit a boldog ifjú kor, s melyeknek átélt perczeire még az öregek is úgy emlékeznek vissza, mint a lefutott élet sivatagjának egyegy viruló oázára. És méltán, mert hol a jó kedv felfokozására oly három inger közre munkál, mint : zene, táncz és szép leány (kinek inkább tetszik : érdekes ifjú) lehet-e életteljes fiatal vér, mely föl nem buzdúl? s maradhat-e főkép a magyar egykedvű , kinek oly szép nemzeti zenéje s oíy méltó- ságos jellemző, oly sajátságos jellegű — minden más nemzetéétől különböző — eredeti táncza van, melyet a világ bármely nemzete irigyelhet tőle. — De az idén a fővárosnak tánczvigalmak iránti le- hangoltsága reánk is elragadt, — jó kedv, élénkség, fesztelen vidorság száműzetvék azokból. — A január 14-én tartott casinobál a szó teljes értelmében páratlan volt, mert csak nehány férfi jelent meg, nő egyetlen sem. Azonban a mulasztás kárpótoltatott január 28-án, e tánczvigalom a casino- könyvtár gyarapítására adatván, azon czélra 120 pftot jövedelmezett; a közönség részvéte által igazolta, hogy fel tudja fogni, legfőbb kincsünk, édes nyelvünk biztositékának : az irodalomnak fontosságát.—A vigalom apróságok kisorsolásával lévén egybekötve, dicséretesen tűnt ki H. Gr. k. a., ki legbecsesb és szorgalmat igénylő diszes kézi munkájával járult a nyeremény-tárgyakhoz. — A főváros s az egész hon fájdalmában — mit Lendvay elhunytán érez — mi is, az országtest parányi részecskéje osztozunk, — a magyar Thalia e fölként választottjának művészetében mi is gyönyör- ködénk egykor, mi is élvezők ihletteljes játékát, midőn 30 év előtt, mint kezdő, színpadunkon szerepelt. — r. 1. Győr, febr. 8-kán 1858. Tisztelt szerkesztő ur! Minthogy ön a vidéki levelek által egészen el van árasztva, s mire igénytelen soraim a nővilág bársonypuha kacsóiba kerülnek, úgyis túl leszünk a farsangon, kezdjük tehát oly tárgyon levelünket, mely böjtön át is érdekelhet édes mindnyájunkat; és ez a szinészet. — Szombaton február 6-án Döme és neje javára adaték „Szegedvár ostroma“, történeti színmű 4 felvonásban, Emődi Páltól. — Elég gyenge s üres férezmű, mely minden hosszadalmassága mellett is elég untató vala, ha Mátyásiné asszonyság, a deli pórleány, naiv játéka által nem idézend elő élénkséget; mi azonban nem a mű, hanem a tisztelt művésznő érdeme, kiről már rég elismerénk : hogy ő az igénytelen szerepet is érdekessé tudja tenni; — és itt rejlik a művészet hatalma. — Mai napon mint Erzsiké, Dóra Mátyás unokája, valódi fénypontja volt ő az előadásnak;— ízletes öltözéke s eleven játéka által egészen fel- villanyozá, és többszörös tapsokra riasztá a különben (mi igen sajnos) csekély számú közönséget; játékközben hatszor hivatott ki, éljenekkel üdvözöltetek. — Hervei Ida Vedrődi Rózsát kissé hidegen játszá; de annál kitünőbbvolt Döménémint Elóna, ki Erzsikében az első szerelmi tüzet szép tapintattal szítá; fájdalom, hogy jutalma nem úgy ütött ki, mint érdemié. — Hetényi mint Tóth Mihály, és Szuper mint Kocsor, dicsére tes említést érdemelnek. Bájkerti. Felsőbánya és Nagybánya, február elején. — E két testvér város Szathmár északkelet véghatárpontján egy mérföldnyire esik egymástól. Mindkettő bányaváros, s mint ilyen, gazdag arany- nyal, ezüsttel bővelkedik. — De nemcsak becses aranyezüst terem itt, hanem e két váró sban vannak elrejtve a szellemi kincsek , a honnak , irodadalomnak és művészetnek lelkes egyénei, buzgó pártolói, jelesül : jelenleg is mindkét város műkedvelő-társulat alakításával foglalkozik. — Január 27-én Felsőbányán , febr. 2-án pedig Nagybányán tartatott egy uribál. Mindkettő egyetlen — ezen a vidéken — a maga nemében. A mi e két uribált illeti elég fényes magyaros volt, sok szülére nézve talán a jelen körülményekhez képest a kiállítás túlfényesnek is mondható. Azonban mégis Felsőbányán a szüntelen fejszédítő keringő helyett, az eredeti nemzeti táncz vagy „hogy vót, hogy?“ többször ismételtethetett volna, továbbá kívánatos az is, vajha jövőre a szokás által szentesített báli szabályok szorosan megtartatnának, és sértő személyválogatások szándékos kosáradások, s más efféle kisszerű szeszélyek ne háborítanák a bál ösz- hangját. Nagybánya városa szellemi tekintetben néhai Gellért Ferencz elhunytéval nem kis csorbát kapott , de az irodalombarát Pap Sigmond és művészetpártoló Naszádi Antal urakban reményiem pótolva leend e hiány. Jelenleg is e két egyén erélyesen működik a műkedvelőtársulat alakításában, nemesen foglalkozik az itteni kisdedóvoda rendezésében , illő részvéttel az elhunyt közszeretetű „Gellért emlék sírköve“ felállításában. — „A ki a közszellemiségnek emelésére teljes erejével munkált — igy szól a fölhívás — és önmegtagadással szentelte tehetségét jótékony czélok elérésére, a ki nemzeti mívelődésünk érdekében barátjait egy évtizednél tovább buzdította, ne tűnjék el nyomtalanul e fölről, és ha emléke felejthetlen előttünk, örökítsük meg ezt külalakban is, emeljünk sírkövet jeles barátunk hantja fölött, hogy a közügyek jeles bajnokát, G. F-et, az utókor is lelkesülve emlegesse.“ — És e fölhivás nemcsak szóban, hanem
