Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz
^ Budapest, 1905. vasárnap, október 22. MAGYARORSZÁG a fresztezik egymást. Bartha Miklós koporsójánál, aki a beteg köz- és társadalmi ólet üterére téve kezét, kereste a gyógyulás módját s hirdette a maga igazát, — itt e koporsónál hangoztathatjuk a közöttünk való békesség igéjét. Vigyázzatok azért, atyámfiai, testvéreim, mert ha egymást nyelik az emberek, egymástól meg is emésztetnek! Legyen harcz mi- közöttüuk, ne legyünk tétlenségben heverek s álmok álmodéi, legyenek versengések, de ezeknek ozélja csupán az, hogy ki gyűmölcsözteti a reá bízott talentumokat leghívebben; legyenek versengések abban, hogy ki mily erős és mennyi ovezőesapással segíti a nemzeti eszme hajóját, hogy vigye ez a gálya népünk kicsinyjeit és nagyjait, nemzetünket, a békés fejlődés, a boldog megelégedés, az anyagi és szellemi jólét biztos révpartjára. Vegyétek eszetekbe, testvéreim, hogy a kijelentés szentkönyve mintha csak a mi ezeréves történetünket, múltúnkat beszélné meg, mikor Mózes abban az ő népéről beszél. S Mózes szavait mi is álmélkodással és háladatossággal vehetjük ajakunkra: „Micsoda nagy nemzetség vagyon, melyhez oly közel volna az Isten, mint a mi Urunk Istenünk mi hozzánk ? Avagy jmivelte-e, hogy elmenne és választana magának inépet valamely nemzetség közül bizonyságokkal, ‘haddal, hatalmas kézzel, kinyújtott karral és rettenetes cselekedetek által, miképpen cselekedte mindezeket mi érettünk a mi Urunk Istenünk, hogy kiűzne felette nagy népeket és nálunknál erősebbekot előlünk és adni nekünk az ő földjüket örökségül ? Tudjátok meg- azért és szivetekében tartsátok, hogy csak az Ur az igaz Isten!! ‘ Az a hatalmas, aki, mikor a harag’ és versengés hullámai ostromolták hazánk határait, megóvott. Mikor a pártoskodás fegyvere szakgatta nemzetünk testét, megegyenesitett, mikor zsarnokság kovácsolta a szolgaság bilincseit, elnyomás ragadománynyá tetté, álnokság mámorba ringatni akarta nemzeti öntudatunkat, megőrzött. Én imádkozom, testvéreim, azt keresem, akinek dicsőségét hirdeti kezeinek alkotása az egek magasságáig s a tengerek mélységéig ható jóságát gondviselésének mindennapi tapasztalása kegyelmét az egyeseknek s nemzetünknek Élete, én azt keresem, akinek hatalma mindenekre elégséges, irgalma mindenekre kiterjed, aki a kesergő szivü özvegynek lelkében egyedül parancsolhat békét és enyhületet, aki a bánatos testvéreknek háborúságát egyedül csendesítheti s a mi könyeinket egyedül törölheti le s gyújthat világosságot, hogy haladjunk rendeltetésünk pályafutásán az ő akarata szerint, a jobb s nemesebb lelkeknek utján; én az én Uramhoz vágyódom, akivel lenni mindennél jobb s imádságom mélységes lelkemnek könyörgésével esedezem, hogy szent fiának érdemeiért vegye irgalmasságának karjaira a bánatba merőiteket s kiengesztelt arczával forduljon hazánk felé, s aki közel volt hozzánk a múltban, ne csak bölcseségben, munkálkodásban, jellemben tündöklő példákat adjon, hanem cselekedje, hogy e példák hatása úgy terjedjen el millióknak vérébe, mint a hogy felszívódik az éltető nedvesség a fáknak koronájába, s álljon elő egyetlen eszmében egybeforrt nemzeti társadalom, egy legyőzhetetlen erkölcsi hatalom, amely felett a poklok kapui sem vehetnek diadalmat! Jertek ! Ti is imádkozzatok ! Majd Apponyi Albert gróf búcsúzott el elköltözött dicső fegyvertársunktól. (Apponyi beszéde.) Gyászoló gyülekezet! Ezt a ravatalt sokan állják körül könyező szemekkel. Sokakat ezek közül itt látunk, akik az életben személyesen is közel állottak a boldogul thoz ; azokat, akik őt az emberi összeköttetést jelképező legszentebb nevekkel szólíthatták meg, azokat, akiknek személyes barátja volt.De tőlünk láthatatlanul körülállják e ravatalt százezreknek, millióknak sokaságai, akik bár személyesen nem érintkeztek a boldoguljál, de az ő leikéből fakadt igazságoknak gyümölcseivel táplálkoztak, s akik mindnyájan érzik, hogy iszonyú az ő veszteségük. Mindezen gyászolóknak sokaságában azonban talán szabad külön megszólalásra engedelmet kérni a nemzettől azoknak, akik a közélet terén hozzá legközelebb állottak s ezeknek nevében, a függetlenségi és 48-as párt nevében búcsúztatom a drága halottat. Ő nekünk egyik erősségünk volt, díszünk, fényünk azért, mert erősségünk. Ő azoknak a fegyvereknek egyikét, melyek az igazságért való harezban a leghatalmasabbak, hatalmasabban forgatta, mint kortársai közül bárki. 0 a magyar nyelvnek egyik legelső művelője, a magyar prózának égjük mestere volt. Ezen a czimen az egész magyar nemzet azzal a rajongással, melylvel féltett kincséhez, nyelvéhez ragaszkodik, gyászolhatja őt, akinek tolla hegyén ez a jelszó oly ragyogó díszt, oly félelmes erőt tudott kifejteni. | De azok is, akiket életében, küzdelmében meg- ; sebzett és megbántott, azok is, ha jók és igazak, megilletődéssel és keserűség nélkül jöhetnek ehhez a ravatalhoz. Kiméleflen volt — mondják; Igazságtalan Is volt — mondják. Talán. Ki az a köztéren, aki a harezok közepette magának azt a bizonyítványt merné kiállítani, hogy mindig meg tudja tartani a tárgyilagosságnak mértékét. De ezért a ki- ! méletlenségért, aki igaz ember, sem életében, még kevésbbé halálában nem fog reá neheztelni, mert ennek a kíméletlenségnek forrása tiszta volt, ennek a Kíméletlenségnek forrása nem emberek elleni gyűlölködés, hanem annak, ami rossz tett, elitélése, kiirthatatlan gyülölsége volt, amely gyülölség a szerétéiből fakadt, az igazságnak szeretetéből, a szabadságnak szereteté- ból, a jognak szeretetéből, e hazának szeretetéből. így tehát hinni akarom, hogy nem vegyül egyetlenegy zavaros hang sem abba a gyászba, melyet a jók mindnyájan éreznek, de elsősorban azok, akik fegyvertársai voltak, akik vele ugyanazon czélért küzdöttek, küzdenek és küzdeni fognak továbbra is. Ma, midőn harczaink tetőpontját éljük, Bartha Miklós halálának hire úgy hatott mindnyájunkra, mint midőn a nagy tengeri csata előtt azt jelentik, hogy az egyik legnagyobb, leghatalmasabb csatahajó aknába ütközött és felrobbant. Pedig ez a hajóhad, amely résztvesz a liarczokban, ez a hajóhad a sajtó, amely biztosítja reánk, küzdőkre nézve a tenger feletti uralmat, a néplélek, a közvélemény feletti uralmat. Ez a hajóhad a mai küzdelmeink oly tényezője, hogy e hajóhad egyik leghatalmasabb küzdő egységének elvesztése csapás nemcsak a szerető rokoni és baráti lelkek re, de csapás a nemzeti ügyre nézve is. Ámde t. gyászoló közönség, ha annak az elsülyedt hadihajónak a neve JBartha Miklós, hát akkor elmerülése közben is a parancsnok felénk szól és buzdít bennünket, hogy az 6 elsülyedése minket ne csüggeszszen, hogy akik hátramaradnak, iparkodjanak megkétszerezett buzgósággal és elszántsággal pótolni a súlyos veszteséget, hogy az ő emlékéből ne a meddő kesergésre való léget szívjuk magunkba, hanem példája buzdítson és bátorítson. Sokakat ismertem a politikai élet küzdői közt, keveset, akit mindennapi harezok izgalmainak közepette lelkűk tisztaságát, önzetlenségét úgy meg tudták őrizni, mint ő. Ami hozzája csatolt, az nem annyira az ő fényes és ragyogó tehetsége, mint éppen lelkének ez a tisztasága volt, szellemének ez az önzetlensége, amelynek következtében szegényen halt meg az, akinek tehetsége reá nézve a földi kincsek megszerezhetőségének minden alkatelemét tartalmazta. Mélyen tisztelt gyászoló közönség ! Hivatottabb ajakról, mint aminő az enyém, mondatott el az imént, hogy Bartha Miklóst temetjük, de nem mindenestül. Megmaradt tőle az, ami életének legdrágább kincse volt,megmaradnakazokabenyomások, melyeket az ő munkásságából, az ő tanításából merítettünk, nemcsak benne, hanem megmaradnak azokban a milliókban is, akiknek ő mindennapi oktatója volt. És mi hiszünk a lélek halhatatlanságában, mi a hit világánál tudjuk, hogy az ember nem enyészik el mindenestől, amikor meghal, minket biztat az az édes remény, hogy boldogult testvérünket a túlvilágba is elkíséri az a boldogító tudat, hogy sokakat vezérel az igazság utján és hogy annak az igazságnak, amit ő hirdetett, nyoma a lelkekből el nem vesz soha! Drága, felejthetetlen barátunk! Fegyvertársaid nevében búcsúzom el földi maradványaidtól. Soha emlékedtől el nem fogunk búcsúzni. Apponyi rendkívül nagyhatású beszéde any- nyira meghatotta a jelenlevőket, hogy egy szem sem maradt szárazon. Ezután Holló Lajos búcsúztatta el a „Magyar- ország“ szerkesztősége nevében az elköltözöttet és szívből fakadt szavait gyakran szakította meg a család és a gyászoló barátok feltörő zokogása. Holló Lajos beszédét lapunk élén közöljük. A nagyhatású beszéd elhangzása után Ábrányi Emil a Petöfi-Társaság nevében mondott búcsúztatót elhunyt tagtársuk ravatala felett. Beszéde így hangzik: Egy-két perczig még én is visszatartom az utolsó útjára indulót. Egy-két perczig! Milyen kimondhatátlanul rövid idő annak, akire nézve nincsenek többé tünékeny órák és napok; aki immár az egész örökkévalósággal számol! A Petöfi-Társaság nevében búcsúzom tőled, nagy és szeretett barátunk, Bartha Miklós ! Sokféle magasztalás fér ahhoz, akinek az élete érdemekben olyan dúsgazdag, mint a tied. Más hadd magasztalja benned a pub- liczistát, aki éles itélő-eszót a zseni elragadó hevével párosította. Hadd magasztalja benned a szónokot, aki az élő szavak közvetlen erejét az írott szó előkelő szépségeivel ruházta föl, valahányszor szent magányából, dolgozószobája csöndjéből kilépett a tömegekkel borított fórun: zajába. Hadd magasztalja benned az újságírás utólérhetetlen mesterét, hatalmas bajvívóját, ak: vékony, könnyű tollával súlyosabb csapásoka! mért ellenfeleire, mint a vasba öltözött lovagkor csatabárdos daliái. En benned a költőt siratom! Mert költő voltál, költő a legnagyobbak közül, — noha rímbe szedett, kadencziába csendülő sorok talán teljesen hiányoznak a hagyatékaidból. Prózában Te szebb himnuszokat írtál a hazáról, a szerelemről, a szabadságról és arról ?, végtelen Istenről, akihez a hit szárnyain és s természettudomány mélységein keresztül jut el a gondolkodó, mint első virtuózai a verselés technikájának. A Te prózádban több ritmus lüktetett -és szebb melódia dalolt, mint egész raj ünnepelt költő parádés verseiben. Nem a rím avatott költővé, , hanem a lelked zenéje, a szived inspirácziója! Ó, ez a csodálatos szív tele volt égő, lázadó, kíméletet nem ismerő indulattal, ha ostorozni kellett a hivalkodó bűnt, a czinikus hitványságot, a becstelen árulást, — s tele volt határtalan gyöngédséggel amikor meghatott az emberi jóságnak egy igazán nemes cselekedete; amikor elbájolva hódoltál az igazi asszonyiság grácziájának; amikoi bolyongásaid közben merengve töprengtél egy- egy szegény, porbadobott virágszalon ; amikor könnyes szemekkel közeledtél egy-egy szenvedői beteg gyermek hófehér párnáihoz. Ebből a csodálatos szívből, mint a csordulásig telt pohárból, gyöngyözve ömlöttek a legédesebb szavak, az öröm és elragadtatás legfényesebb kifejezései, valahányszor az a boldog leiadat jutott neked, hogy meghajolhattál a férfijellem igazi nagysága és a nemes asszonyi lélek igazi íönsége előtt. A lelkekben élő szeretet nagyságáról mértéket vehetünk, ha elgondoljuk: mennyire tudtad szeretni a hazádat! Amikor a durva és oktalan katonai dölyf gyalázatos támadást intézett a te nemzetvédő jobbkezed ellen: — ez a támadás nem riasztott el kötelességeid teljesítésétől. Ez a támadás arra birt, hogy véres, csonka ujjaidat ég felé emeld és ezekkel a véres, csonka ujjakkal örök hűséget esküdjél a hazádnak ! Megesküdtél akkor, hogy ez a csonka kéz sohasem fog védeni mást, csak a jogot, sohasem fog másnak szolgálni, csak a szabadságnak, sohasem fog előmozdítani mást, csak a magyar nemzet emelkedését. S tanuk rá mindazok, akik ebben a szűk házban gyászolva állanak meg ravatalod körül, mindazok, akik ezen a házon kívül milliónyi számban keseregnek érted, — tanú rá az egész ország, hogy to olyan szuverén voltál, az irásmüvészetnek olyan fejedelme, aki esküjével nem játszott, aki hüség- esküiét pontosan megtartotta! A politikai szereplés, a politikai hiilapirás szakadatlan, rengeteg munkája közben arra is ráértél, hogy káprázatosán színes tájképek, gyönyörű útleírások, finom és mély elmélkedések alakjában mesés szépségű gyémánt-darabokkal ajándékozd meg a magyar irodalmat. S ha gondos baráti kéz idővel összegyűjti mindazt, amit teremtő lelked pazar gazdagsága és stílusod remek művészete ránk hagyott: ezekből a felséges töre- dékekből kialakul egy egész írói nagyság. Akkor látjuk majd, hogy te nemcsak arra váltotta
