Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz
645 IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Lipcsei Ádám költeményei «Árnyék» czimű kötetben jelentek meg Budapesten, Singer és Wolf- ner kiadásában. A valódi költői tehetség, bármennyi hiba homályosítja is el, talál egy-egy kis rést, a melyen keresztüllöveli sugarait; mig a középszerűség bármeddig nézzük is, nem mutat egyebet egyszínű szürkeségnél. Lipcsey Ádám kis kötetében van elég hiba, belső és külső formátlanság, terjengősség, itt- ott Ízléstelenség is, s talán egy verse sincs, a melyet a szigorúbb kritika választóvize tiszta éreznek találna, de viszont talán egy sincs, mely többé- kevésbbé el ne árulná a tehetséget. Eleven költői képzelem működését látjuk e kis kötetben s az ifjú költő gyakran, a mit mondani akar, megkapó közvetlenséggel tudja kifejezni. Ez mindenesetre biztató a jövőre nézve, s bár egy fiatal pálya kezdetén bajos jóslatokba bocsátkozni: hiszszük, hogy Lipcsey Ádám komoly tanulással és erős önbirálattal szép helyet vívhat ki magának irodalmunkban. Mutatványul a kötetből álljon itt a következő költemény: Régi zongora. Egy régi hangszer áll szobámban, Egy rozzant ócska zongora. A hosszú, hangtalan magányban Belepte az idők pora. Alakja még a régi módi, Esetlen durva, szögletes. Letűnt század bús romja ez, Egy hang sincs benne már valódi. Ott áll komor, mély hallgatással, Mint elfelejtett, ócska lom ; Emészti lassú elhalással A szú, a rozsda, unalom. A billentyűk úgy megsárgúltak, Hozzájuk bár egy kéz se nyúl. Sok helytt lepattogott a húr. A szép idők hajh hova múltak ? ! Mikor még hajporos fejével Nagymama kaczér lányka volt; Melléje ült a chevaliór-vel S játszott egy méla barcarolet. A szép kezecske szerte porladt, A lovag is rég megpihent. Elnémúlt, divatból kiment Kecses sohajja ó daloknak. Majd jött idő, hogy zivatarként Felzúgott a nagy riadó, A szabadságnak napja keltén Nemzet szivéből fakadó. Hogy harsogtak e gyönge húrok ! A mama keble hogy hevűlt! Mögé deli honvéd került; Másnap talán már sírba húllott. Borzalmas éj, lángol az égbolt, Az ágyú tompán dübörög. Benn martalócz kozák-had tombolt. Bezúzva képek, tükörök. Egy részeg szarmata pikája E hangszer öblibe döfött; Döbbenve hallja, mint hörög A tépett húrok gyászsiráma. Azóta hallgat, mint elvérzik Jajszó nélkül a katona. A kis unokák sem merészük Megütni pajkosan soha. De olykor, ha az éj leszállóit, Kipendül egy búgó sikoj : Lepattant húr. S mért? nem tudom, Csak elfognak borongós álmok. Tordai Grail Erzsi szavalati estélye szépszámú közönséget gyűjtött a redoute kis termébe nov. 19-én. Jó példával járt elől gr. Csáky közoktatásügyi miniszter, a ki egész családjával megjelent erre a nemcsak művészi, de nemzeti szempontból is érdekes estélyre. S a kik eljöttek, nem is bánták meg, mert igazi műélvezetben részesültek. Tordai kisasszony már bájos megjelenésével is meghódította a közönséget, mikor pedig kellemesen csengő hangján megszólalt, — előadván, hogy most midőn először van alkalma a magyar közönség előtt megjelenni, hadd tudassa a közönséggel, mielőtt még szavalni kezdene, azt az örömhírt, hogy magyar szép irodalmunk Németországban is mindenütt nagy hatást keltett, — akkor a közönség feszült figyelemmel leste, hogy ennek a hangnak kellemes zenéjét Arany és Petőfi verseinek rytmusára szedve, hallhassa. Mert azt is előre bocsátotta a kisasszony, hogy bár tulaj donképen czélja bemutatni a közönségnek, hogy miként ismerteti ő a magyar verseket Németországban németül, nem állhat ellent annak a vágynak sem, hogy magyar közönség előtt magyarul szavaljon. S kezdte mindjárt magyarul Petőfi «Szülőföldemen» czimű költeményével, melynek előadásában még kissé küzdött az elfogultsággal. De már az utána következő német darabokba («Itt van az ősz» Petőfitől, s «A magyar zene» SzászKárolytól) belemelegedett, s mikor újra magyarra került a sor («Ágota kisasszony» Kiss Józseftől) ezt már teljesen elfogulatlanul, eleven színezéssel, és meleg érzéssel adta elő. Következtek ezután vegyesen, németül és magyarul előadott költemények. A mi közönségünkre természetesen a magyar szavalat tett nagyobb hatást, s kivált a «Heten vagyunk» kis leányának kedves naiv hangja, a műsoron kivül ráadásul adott kedves Be- ranger-dal (Si j’etais petit oiseau) «Volnék kis madár» érzéstetjes bensősége — mindkettő Szász Károly fordításában— s a «Madárhangok» Vörösmarty szép költeményének szingazdag költői nyelve találkoztak nagy tetszéssel a kisasszony előadásában. De bebizonyította azt is, hogy a német szó is szépen foly ajkairól, s a mi még fokozta érdemét: a magyar versek közül az általa fordítottak Melas, Steinacker, Neugebauer fordításánál határozottan jobban sikerültek, különöeen az Arany Fülemüléjét s Vörösmarty Madárhangjait oly híven és oly költői nyelven fordította németre, hogy evvel is méltán meglepte a hazai közönséget, s bebizonyította, hogy nála hivatottabb tolmácsa a magyar irodalomnak a kül
