Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz
Budapest, 1910. TŰI. évfolyam. 5. szám Péntek, január 7, Előfizetési árak g Egész évre „ ... 28 k. — f. Félévre ._ ......... 14 » — » N egyedévre „ .„ 7 » — » Egy hóra „ ...... 2 > 40 » Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi-út 54. SZ. Telefon 56—16* KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákóczi-út 54. ss. Telefon 162—63 és 58 -03. Megjelen hétfő kivételével minden nap, ünnep után Is. ROVÁS. Fontos a dátum, harsogták a bankosok. Persze hogy fontos. Határidőre való elmés spekulácziónak a kedves körvonalai kezdenek kibontakozni a politikai farsang nagy kavarodásából. Melyik is az a dátum, a melyhez a bankosok szigorúan lekötötték magukat ? 1911 január elseje. Es mit Írunk ma ? 1910 január batodikát. A végzetes határidő a bankosok őszinte megkönnyebbülésére örvendetesen közeledik ; akármilyen kormány jön, számolnia kell vele, le kell számolnia vele ; akármelyik kormány akármit csinál, a bank kérdése éppen úgy elveszíti az aktualitását, mint az önálló vámterületé elveszítette a kereskedelmi szerződések megkötése után. A darabontok megkötötték a kereskedelmi szerződéseket, — a nemzeti hősök sietve nyeregbe zökkenhettek. Lukács vagy akárki más elintézi a bank ügyet, — a megkönnyebbült lelkű bankosok átok reá kiáltással sietnek a helyét elfoglalni. Ezúttal talán még az átok reá is elmarad ; ezúttal talán nem is a helyébe ülnek, hanem köréje telepszenek le. A dátum fontos tehát. Határidőre való spekuláczióról van szó, mint a börzén. Ue a börzén tisztességesebben spekulálnak. * A boldogtalan kooperácziósok nem bírják megtartani a távozni akarunk hősi pózát. Mindenkinek szabad volna az útban lévő uj kormányra haragudnia, csak nekik nem, a kik nyolez hónap óta játszszák a szabadulni vágyást ; és mégis az ő táborukból hallatszanak a legmérgesebb vakkantások Lukács felé és az ő fogaik kerülgetik legfenyegetőbben a megváltó uj ember lábikráit. Mit remélnek még ? Mire várnak még ? Eddig azt remélték, hogy a hősies távozásukkal annyira felborul minden, hogy ha csupán ismét visszaülni kegyeskednek a hatalomba, a hálás nemzet elfelejti, hogy valamikor feltételeik is voltak. A távozásuk érdem lett volna, a jövésük még nagyobb érdem. De most már nem bizonyos, hogy újra ők jönnének. A felfordulást nem bánnák, írem bánják, lelkifurdalás nélkül megcsinálták. De hogy a felfordulás ne nekik jövedelmezzen, azt nem bírják el. * A Lukács László hazafiasságában semmi hiba sincs. De a taktikájában máris óriási hiba mutatkozik. Nem az, hogy vüágosan senki sem látja, ő maga nyíltan meg nem mondja, mit akar voltaképpen : szerény átmenetet, vagy elszánt és harezos állandóságot. Hanem az, hogy mindenkit ki akar elégíteni. Ez az, a mi nem megy. Magyarországot végre is nem lehet feldarabolni és szétosztogatiű a hazafiak között. Hiszen ha lehetett volna, akkor Kos- suthék megcsinálták volna. Ehhez ők jobban értenek. Ha lehetett volna, akkor a koaliczió még mindig együtt volna. Tisza igazságai. Tisza István gróf talán maga is elcsodálkozott azon az óriási hatáson, a melyet néhány egyszerű kijelentése okozott. Ezek bizonyosan sem újak, sem meglepők nem voltak — hiszen mindenki ismerte eddig is az ő álláspontját — és mégis mindent földerítő villám gyanánt csaptak végig az örvénylő politikai vizeken. Csak az őszinteségnek van meg aa a kiváltsága, hogy szándékán kivül is ilyen váratlan hatást idézzen elő. És annak se mindig. Ha Tisza István tegnapi és mai kijelentéseit olyan politikai állapotok közt tette volna, a mikor az emberek a becsületes eszükkel gondolkoznak és nincs agyonhazudozva vagy agyontaktikázva minden igazság, mindenki egészen rendjén valónak, szinte köznapinak tekintette volna azt, a mit mondott. Most azonban mindenki képében elváltozott tőle és egyszerre rátalált arra, a mi oly igen egyszerű annak, a ki egyenesen és őszintén fogja föl a dolgokat, de oly uj, meglepő azoknak, a kik már a legvilágosabb valóságokat is csak szanaszét-hazudott állapotban képesek szemük elé kapni. Tisza István tehát tudtán és bizonyosan szándékán kivül lett egyszerre prófétává, nemcsak azok közt, a kik az exiliumban mellette kitartottak, hanem azok közt is, a kik eddig legvadabb ellenfelei voltak, ö Lukács László vállalkozását hazafias kísérletnek tartja és a maga részéről is helyesli is addig a pontig, a hol az országot a koalicziós ex-lex körmei közül kiszabadítja : azonban azontúl sem czélját, sem sikerét nem látja. Szóval ezt a kísérletet a kuszáit helyzet politikai megoldása felé vezető útnak nem tartja. Magánvállalat, a minek mink is mondottuk, és a minek eredménye — bár az is kétes — néhány hónapi indemnitás megszavazása lehet. Azontúl pedig az ország szekere csakúgy ]?enne van a sárban, mint Mikszáthfalva. Irta Szávay Gyula. Hirt hozok, örömhírt! Ide, ide hozzám Néhai Olympnak minden gyermeke, A kit csak az ősi nagy hitbizományhoz Reménységgel fűz egy jogerős rege. Üstök zengő erezet, hárfák puha húrját Verdesse, pattantsa lázas ujjatok, S a dalzivatarból — hozsánna! — kilépő Ó istenek előtt leboruljatok. És ti jámbor népek, — kik úgy tesztek, mintha Nagyon szeretnétek a költőt s a dalt, Tartsátok a könyet, melyet szemetekből Románczok balvége annyiszor kicsalt; Özönvíznek kell itt hömpölyögni még ma, Nem hiába igér üstököst az ég: De szivárvány ívben rá is borul ime A világra a sok rendkivüliség. Tudtok róla bizton, hogy van a világon Mostoha lét, balsors, fekete kenyér, És hogy mindezekből az egek szeszélye Legtöbbet a méltán bus költőkre mér. Egész erdők vannak lombos babérfákból S nekik alig juthat egy-egy levele, Kávéházak előtt zöld sorfalat állnak, Azért is van az mind költővel tele. Faragott paloták faragatlan népe. Előleg szelétől fázó kiadók, Pénzre váltott rimek tolvaj csörgetői, Nem bólong elétek több jobbágyi bók. S Kariatid vállunk titeket se hord már, Allhattok magatok, mig tűr a világ, Ti költők elorzott szobor-márványából Heverő helyeknek rakott paloták. Hirt hozok, örömhírt! Hegyvölgyes honunkban, Hol a panasz sűrűn úgy nőtt, mint a nád: Hogy szépszavu költők müvükért cserébe Számhoz kötve kapják a gyér koronát, — Hegyvölgyes honunkban csodára kinyílt az Aloé-virág, mely száz évig aludt, Egy magyar költőnek, nagy magyar költőnek Nevére Írattak egy egész falut! Ki valaha tőlünk fújó paripákon A csillagmezőkbe felragadtatál, Felséges kezeddel könyvedből töröld ki Sorsharagos versed, óh költőkirály! Sorsöröm ezentúl az az ikertestvér, Jó hogy még megtudta élte alkonyán, Mert a mit elmondék, nem regében történt, S nem is az Olympon, hanem — Szklabonyán. * Mi ez, ha nem álom ? eleven alakban; Végre: költemény a hivatalos lapban ; Éjjeli muzsika, a múzsáknak adva, Mese, beleróva törvényfoglalatba; Képes könyvnek képe. találom-kövecske, Sok szürke madár közt egy szép fehér fecske, - Asszonyok, leányok, mit szóltok ti ehhez? Hogy a ti falutok már ezután ez 'esz. Nem mered-e kővé fatornyotok, hallván, Hogy tegnap Szklabonyán volt s ma Mikszáth falván S erdő is, mező is mint fejti meg titkát, Hogy földesurává lett egyszerre Mikszáth. Tucíod-e te patak, a ki folysz a réten, Mint az ő írása, csendesen és szépen, Tudod-e te szellő, kóbor szőke felhő, Madaras, bogaras mesemondó erdő : Ki a ti uratok s mi sorsot szán nektek, Hogy most a nevére elkeresztelkedtck ? Ti azt felelitek: ő az a kis Kálmán, Kinek elévődtünk sok gyermeki álmán- A ki szerette az erdőt, patakot, Partjára fövenyből várakat rakott, Számontartotta a madárfészkeket, Tátogó fiókát ki és hogy etet, Bégető barinak füvecskét hozott, Bodri okosságán elcsodálkozott, A fele falatját lopva neki adta, S a malom zúgását hosszan elhallgatta.., Én az ő faluját sohase láthattam, De minden zeg-zugot jól ismerek ottan, A dombot, a rétet, a vármegye útját, Figurázó lányok kaszinózó kútját, Az iskolapadot, a tanító urat, A boróka-ezégért, meg a ki ott mulat, A sok jó ebédet, és a kik azt főzik, Erdők színjátszását friss tavasztól őszig, Azt a helyet, hol a csermely kis ere Ezüst gilisztákban fut a völgybe le... Oh én tudok mindent, ha nem mutatom is, És tudja az én sok felebarátom is, Mert könyvbe van véve teljes foglalatja, Szklabonya azt többé el se sikkaszthatja. S ne is mondja senki, tudom én azt jobban, Gyönyörű, mosolygó világ lehet ottan, Pázsitos, virágos a falu határa, Aranyos verőfény hullong füre-fára, Málnázó menyecskék csípőre tett kézzel, Járják az ösvényt, mely a sűrűbe vész el, Nagykalapu tótok pipát veregetnek, Csavarintott szárból füstöt eregetnek, Jó palócz legények — heti pihenésül — Vasárnap délután összeverekednek. Lapunk mai száma 20 oldal.
