Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz
660 BELIRODALOM. KÜLFÖLDI NÉPDALOK Greguss Ágosttól, Kiadta a Kisfaludy-társaság. 1861. Különös irodalom ez a mienk! Vagy is inkább : különösek ezek a mi irodalmi köreink! Azt hiszem, a világon sehol sincs a személyes rokon és ellenszenvnek oly tágas és szabad mezeje mint köztünk. Az ember ugyan ember marad mindenütt; de némely dolgokban még is felül kellene már emelkednünk azon kezdetleges nézpontokon, melyek — Ítéleteinkben — eddig többnyire vezettek. X igen kedves egyéniség, jó czimbora, lányok és ifjak közt kitünően kedvező hirben áll; oh! ne légy oly vakmerő, hogy a Sz.Figyelő fakó hasábjain eláruld, hogy nem vagy minden dalforgácsától elragadtatva. Y-nnak világi állása magas, vagy tisztes (gróf, vagy pap) jelleme minden kifogáson sőt vádon felüli, — hogy volna lehetséges, hogy valamely philosophiai, nyelvészeti, politikai kérdésben igaza ne legyen? Z. színésznő „édes hazánk“ leánya; az istenért hallgass, ha észrevetted, hogy selypit, vagy énekel, vagy hibásan hangsúlyoz; mert ellene szólni vagy Írni — hazaárulás. Greguss Ágost ur kegyetlen kritikus, sok gyöngédtelen (és tegyük hozzá, sok igaztalan) Ítéletet mondott egyszer másszor, erről is arról is; —jó, Írjon csak valamit! majd vissza fizetjük neki kamatostól, amit rajtunk elkövetett; háromszor veri ezt kenden . . . Hagyján, ez még boszuállás volna, s a boszu — vajmi emberi s vajmi édes (ügy mondják!) — de igy is okoskodnak: Greguss rideg kritikus, akadémiai tag a philosohpiai osztályban — hogyan képzelhetnők, hogy a gyöngéd lyrában, az életfris dalban, valami jó, valami kedves kerülhetne ki kezei közül. Sőt, ha a legszebben, legédesebben venné is át, az nála fanyarrá válnék. Azért hoztam elő mindezt, mert meg kell vallanom, hogy a fenczimzett füzetet nem minden elfogultság nélkül vettem bonczkés alá. Ha is- mertetésem talán kedvezőbben ütne ki, mint némelyek várják s szeretik, — nem fog hiányozni azon bölcs észrevétel sem : „természetes! kritikus kritikusnak, academicus academicusnak, egyszóval holló hollótársának nem vágja ki a szemét.“ Hagyján, ki mint én azon elv mellett áll és esik, hogy a kritikusnak csak a művel és nem a sze- mélylyel van dolga, — nem kérdi : tetszik-e az Írónak ha gáncsolom, — tetszik-e a közönségnek ha dicsérem. Sőt azt sem : nem volna-e jó alkalom most nekem is, ha mi panaszom lehet Greguss ellen, szép szín alatt a külföldi népdalokon boszulni meg? Külföldi Népdalok! nem is csak Gregusstól, hanem a Kisfaludy-társaságtól, a népköltészet adalékai gyűjtésének ha nem is első — de legtekintélyesebb lenditőjétől veszszük e füzetet. Az egész 120 lapra terjed, mintegy 70 dalt foglal magában, s mint az élőbeszéd helyett álló kis értekezés önként bevallja, nem tervszerűen gyűjtött, nem kikerekitett, sok tekintetben csak egyéni kedvtelés sőt szeszély-szűlte koszorú. De hogy több tekintetben felette érdekes, felette böcsös, senki sem tagadhatja, ha a költészet benső természete s őseredeti nyilatkozatai iránt csak valamennyire is bir érzékkel. Azon okokon felül, melyek átalában a költészetet embernek kedvessé teszik, ha nem csalódom két ok az, mire különösen a népköltészet hatását visszavihetjük. S bár e két ok egymással csaknem merőben ellentétes, hatásuk csodásán olvad egybe. Egyik az, hogy a népköltészet, mint az egyszerű emberi természetnek legközvetlenebb, legmesterkéletlenebb nyilatkozata, mulhatlanul átalános emberi érdekkel bir. A műköltészetbe, ha visszament is az eredeti forráshoz, hogy abból is merítsen, vannak s kell is, hogy legyenek idegen elemek, miket tanulmány, bizonyos irányban fejlődött izlés, emeltebb gondolkodás-mód s vi- lágnézlet stb. vegyítettek hozzá, miért — bizonyos vonalon alól — az osztályok által nem élvezhető sőt azon felül is, szükségkép nélkülőzendi a frise- ség, mondanám nyerseség azon nemét, mely a fáról egyenesen szakitott gyümölcsöt a legremekebb czukorba főttől megkülönbözteti. Másik oka a népköltészet sajátos érdekének, varázsának, mint mondám épen ellentétes ezzel, s legrövidebben igy tudnám kimagyarázni : minden nép, faji, állami, vallásos, társadalmi sajátságai — egyénisége szerint gondolkodik, érez költ: s mig miveltsége (tehát műköltészete) az idegenekével közös vívmányokat szintén magába veszi, — népies gondolkodási s érzési módja, — tehát népköltészete — is, jobban megőrzi népegyéni sajátságait, és ezáltal az idegenre az újdonság, a különösség ingerével hat; minél jellemzőebb, annál meglepőbb leend; minél elütőbb saját módunktól, annál ujdo- nabb előttünk; és ha nem annyira idegen, hogy épen érthetlenné, magunk-bele-találhat!anná*) váljék, tagadhatlan érdekű leend. Igaz, hogy ezen érdekbe, a tisztán művészi mellé némi ethnogra- phiai is látszik vegyülni; de ha átalában a népszokások, vallás, gondolkodásmód méltó tárgyai a lélektani vizsgálódásnak s nem csak geographiai *) Jaj! Brassai bácsi!
