Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz
659 sőt, épen a társalgási hangtól ama czikkei- ben gyakran oly eltérő drasticus modorban, becsületsértésnek bélyegzi! — Ha észreveszi, mily elválhatatlanul szoros kapcsot képez a mű és alkotója közt az iró subjectivi- tása, ha belátja, hogy a költemény nem egy gépileg összealkotott sipláda, melynek kin- tornálása alkotója leikétől merőben idegen valami, hanem élő ember szivének élő szava, s bármely tekintetben leikétől lelkezett édes magzata, — nem állott volna ki protestálni az irói magán hajlék küszöbére, s egyszóval nem is keveredik polémiába Gyulaival. — Részemről jót állok magamról, sőt a kritikának közelebbi, nálamnál jelesb képviselőiről, hogy a kritika magán-viszonyokat nem bántott, hogy az életnek az irói jellemhez nem tartozó részétől nemcsak idegenkedett, hanem megvetéssel fordult el minden indiscretiotól, mely némely polémia hevében feltünedezett nálunk. Nem a kritikát és kevés számú kritikusainkat illeti az indiscretio vádja. Mi indíthatja tehát Sz. K.-t oly erélyes óvástételre a kritika ellen, s a költők személye mellett ? A magán-viszonyok hántása nem, mert erre nem hogy gyakori, hanem ritka példák sem jogositák fel.Nyilván tovább megy hát követelése, — s a magán-viszonyokon, a tulajdonképi sértő személyeskedésen túl, nem engedi vizsgálnunk az iró jellemét : semmit, a mi a művészi szemponton túl terjed. Ez volt a benyomás, melyet czikke tett legalább reám. Nem követelem, hogy másokra is hasonló beny omást tön, sőt azt sem, hogy e benyomás helyességét Szász K. elismerje; hanem azt igen, hogy belássa, miképen adott okot ö maga a félreértésre; — mert ha már annak nevezte, én sem bánom! Volt azonban ugyanazon czikkeiben egy mindezekkel szoros kapcsolatban levő nagyon positiv állítás, melyet csak ezután kell szépen elintéznünk; mert meg nem nyughatom benne; és mert részemről a lélektan minden tapasztalati tüneményeivel s örök törvényeivel ellenkezik. íme : „Hány nemes lélek, könyvében van fonák erkölcstan, mint hány gazember irt már becses, tanulságos, lelkesítő könyvet ? Iíigyétek el, hogy az iró gyakran oly különböző müvétől, mint csak két tárgy lehet.11 Fájdalom, egy szót sem hihetünk el az egészből, ha csak azt nem, hogy holmi kicsiny termetű vézna ember irhát igen vaskos foliánsokat, és egy-egy „ Brontes“ termetű a legkisebb formátumban adhatja ki müvét. Az is lehet, hogy a kit, nem tudom mi okon, — az emberi képzelődés gyakran szeszélyes! — könyvéből szőkének képzelünk, történetesen barna ember. (Bocsánat, gyakran ily példázatokban vitatkozik Sz. K). Ilyen, és még sok más ehhez hasonló különböző-ségek lehetnek az iró és müve közt. De tartozik-e mindez a jellem belső lényegéhez? — Szász Károly továbbá legközelebbi czikkében igy szól : „ha Wohl Janka irói egyéniségét jellemzendi (a kritikus), igen jól van; de ha ahhoz nem tartozó személyes jellemvonásokra terjeszkedik, ha arról beszél, hogy W. J. szöke-e vagy barna, magas-e vagy alacsony, stb. az már nem jó lesz.“ Az igaz ! Ez már nem az irói jellemhez tartozik; de tartozik-e a személyes jellemhez? Hát ily physiologiai történetességeket jellemvonásoknak tartana-e Szász Károly? — Akkor az egykori útlevelek, melyek még többet foglaltak magukban, s például a nyolcz éves fiúra nézve sem feledték kitenni, hogy „nőtlen“, a jellemrajzokra nézve megbecsülhetetlen történeti documentu- mok; — csakhogy soha ki nem sütik belölök közelítőleg is, mi a jellembeli különbség egy Deák Ferencz és egy Bonyhádi közt. De annyit állítok, hogy a mennyiben a személyes jellemhez tartozhatnak ily alárendelt külsőségek, gyakran tartozhatnak az irói jellemhez is, másod, harmad, vagy ha úgy tetszik tized sorban. SALAMON FERENCZ. (Folytatjuk.) 42*
