Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz
628 dám ide is szolgál. „A ki részeg bolond is (van) az.“ íme, a mondatnak utólsó részében, pontosabban az ige után áll. No de ez bövitett kifejezés, mondhatja t. értekezünk, fölösleges az az, tisztán el is maradhat : „A ki részeg, bolond is.“ De már a következő példa ellen ezt a kifogást sem tehetni. Föntebb, a II. szám alatt irám : „Ezért helyezünk mi nagy fontosságot t. munkatársunk Brassai felszólalásában; ezért kisérjük (azt?) saját észrevételeinkkel.“ Akkor, nem lévén helye megoldásnak, függőben hagytam az azt sorsát, zárjel közé rekesztém, hogy szépen viselje magát, mig rákerül a sor. Most már előveszem, s azt mondom, hogy nem fölösleges, nem henye, nem pleonasticus. Pedig a mondat utolsó részében, pedig ige után áll. De szükséges vala megkülönböztetnünk : Brassait kisérjük-e, vagy felszólalását. Első esetben ü-t irtunk volna. „Hogyan, ha 8 és az személyre dologra egyaránt vihető?“ fog szavamon az olvasó. Csakhogy, engedelmet kérek, egyaránt áta- lánosan nem mondtam. Nagyában áll, hogy az Ö dologra nem igen használtatik, s az illető helyen felhozott példákból az is kitetszik, hogy dologra, tiszta névmás és nem személy- vagy birtokrag képében, csak oly esetben használunk 8-t, mikor bízvást el is maradhat. Ez észrevételt itt még egy másikkal pótlom meg : jelesül, hogy az 8 (tiszta) névmás használatára nézve, midőn dologra vitetik, különbség van az egyes szám és többes szám, kivált pedig ezek tárgyesetei közt : ötét, őket. Egyesben ritkán, talán soha sem vitetik dologra, kivéve ha a dolgot személyitjük. „Hova lett a lovad ?“ „Eladtam.“ Az, öt, ötét igen roszul hangza- nék. „Hova lettek a lovaid?“ „Eladtam őket“ már közönséges. E szerint még mindig áll, hogy a hol az Ő kitételének valódi szüksége forog fenn, például kétes szóvon- zatban, ott az 8 bízvást viheti személy-kü- lönböztetö szerepét. De ha az 8 nem tiszta névmási alakjában áll, hanem raggá van felolvadva, akkor, nyelvünk összes tanúbizonysága szerint, elveszti e személyt jelelő tulajdonságát, s arra nézve, ha vajon ragozott névutó, illetőleg affixum, használtas- sék-e, nincs egyéb zsinór mérték csupán az: úgy akarunk-e a tárgyról szólni, hogy egyszerűen a harmadik személyi viszonyt jelöljük, vagy még ezen kívül némi távolitó, kiemelő, különböztető árnyalat is rejlik mondatunkban. És itt tekintetbe kell vennünk, azt a miről fönebb futólag emlékeztem, hogy a ragban lappangó 8 (velem, veled, vel-e, képem, képed, kép-e) a közelmutató e, ez névmásból, vagy pontosabban az e! (itt gyün-e!) mutató szócskából látszik szárma- zottnak, melynek aztán a távolmutató a! az felel meg. Hogy ennek igy kell lenni, következő példával világosítom. „Ez a kutya meg akar harapni (közelmutató). Ne félj töle.u így mondjuk legtermészetesebben. „Ne félj ettől11 már nyomatékos volna. „Ne félj attól11 — ebben meg már az attól nem a kutyára, hanem az egész gondolatra vitetnék, t. i. „attól hogy megharapjon.“ De ne mutassam csak a kutyát ily közel, hanem átalánositsam a mondatot, például, a mely segitségével, ilyen formán : „a mely kutya nagyon ugat, ne félj attól itt már a távolmutató attól jobb, mint a tőle, melyben közelmutató e rejlik; úgy hogy itt épen a tőle használása üti meg a finom nyelvérzéket. Pedig ige után, pedig a mondat utolsó részében áll. Innen csak egy lépés van már t. munkatársunk azon állításához, hogy valahol csak az az nem hangsúlyos, nem pleonasticus, nem egész mondatra vonatkozik, ott mindenütt vagy birtokrag, (-jók, uk, jek, ök stb.) vagy személyrag (vele, velők, belőle, belől&fc stb.) kívántatik. Nem. Ez ép oly feszessé tenné a stilt mint az az-nak helyén kivüli használata. Vannak különböztetési esetek, hol az szükséges a dolog kijelölésére. Lehet bonyolult körmondati szerkezet, hol az az kitétele már azért is kívánatos, mert főneve oly esetben áll, hogy az értelem végett szükséges a constructió fordultával más esetet (ragot) venni, s annak hordozójává a névmást rántani elő. Végre, a mi fö különbség, a ragozott névben, névutóban, aífixumban rejlő 8- névmást (vagyis a közelmutató e-t) mindannyiszor az váltja fel, valahányszor a szerkezet távolabb mutatást kiván. Ügy hogy, ha Br. ilyen példát kötne szivemre : „A mely virágok legkelendőbbek, ajánlom növeléseiket.“ habozás nélkül kijavítanám: „A mely virágok legkelendőbbek, ajánlom azok növelését.“— Hanem elég e két kis szóról, mert sohasem lesz így vége. (Folytatjuk.) A. J.
