Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz
gondolja. „Péter volt nálad?“ felelhetem : öj felelhetem ; az. De az 8 kissé melegebb, szívélyesebb árnyalat, mint az az, — míg egy harmadik felelet, mely a kérdés alanyát ismétli : Péter, közönyös árnyalatnak látszik. Tehát már e példák szerint sem mindenható szabály, hogy : „ö személyre, az dologra“; legfólebb szükségben segítő iskolai szabály az elemi tanítás könnyebbségére. De méginkább feltűnik e szabály odvas- sága, ha a következtetést nézzük, melyet belőle némely stilistánk von. Ezek szerint most sem lett volna szabad belőle-1 írnom, hanem : abból-1, mivel a belőle személyragos névutóban ő lappang s e helyett áll : u-bol, az ő pedig csupán személyre vihető, dologra nem, s itt a „szabály“ dolog, nem személy. Jól van, tisztelt uraim, de nem sejtik-e, hogy önök e szabálya szerint az egész nemzet roszúl beszél magyarul? A népre hivatkozzam-e, mely igy dalol : „Be van az én szűröm ujja kötve, De nem tudod rózsám, mi van benne11 — meg igy : Túrós tészta derelye, Egyél rózsám belőle11 meg igy is : Felszántottam Czegléd utczát ugar gyanánt, Belé vetém a rózsámat búza gyanánt . . .“ stb. stb. a végtelenig? Vagy a régibb irodalomból idézzek : „Vegyen kegyelmed benne (aranyokban, mai szólás szerint : aranyokból) a mennyit akar . . . Úgy ada felesége egyet az étekfogónak belőle.11 (Cserei)? Vagy classicus Berzsenyink tölgyét említsem, melynek : „benne termő férgek erős gyökerét megörlik?“—Azt hiszem fölösleges. Önök, ha útra készülnek s a táskát szereltetik, magok is igy fognak szólani az inashoz : „Vedd ki belőle a régi holmit, s rakd belé ezt meg ezt.“ Valóban nem tudom, én vagyok-e nevetséges, hogy ily kézzelfogható dolgot magyarázok, vagy ama túlaggódó stilistáink, kik nem merik használni a személyragos formát, hanem helyette abból, abban, afelett, az alatt, a bőrül, azzal, arról stb. formákat erőlködnek behozni, ott is, hol a távolról mutatás szüksége nem forog fenn, csupán mivel : „ő személyre, az dologra!“ A tény egyszerűen így áll. Nem igaz, hogy az ő csupán személyre, az csupán dologra vonatkozik. Állításom első része vakmerőnek tetszik, miután ezer példát idézetni, hol az 8, dologra víve, valóságos kép- elenség. És mégis úgy van. Maga az 6', tiszta önálló formájában s raggá nem módosulva is, akár hányszor vitetik oly tárgyra, mely nem személy. Hallgatok azon esetekről, mikor a beszélő nép a dolgot mintegy személyesíti, pl:„dejszen, csak rósz ló ő, azt mondom én“; vagy mint magam is odafenn iráin : „az az már itt is mutogatja foga fehérét, hogy ő nem a személyes névmás neu- truma.“ Más példát, hozok fel. Minden falusi gazdasszonytól hallhatjuk: „A libák kimentek az utczára, eredj hajtsd be őket.u — Vagy az őket elhagyásával mondhatja még: „eredj hajtsd be!“ De sohasem mondja igy : „A libák kimentek, hajtsd be azokat. Ellenben mondaná : „azokat ne bántsd, csak a többit hajtsd be.“ Ha pedig az ó'-t még személyragozzuk is, azaz ily raggal módosított affixu- mokat, névutókat használunk, a veleélés oly mindennapi, hogy példákra sem szorúl. „Hajtsd be, adj nekik enni.“ „Megharap a kutya? Ne félj tőle11 stb. ki mondaná : „adj azoknak enni? ne félj attól?11 — Olykor meg az ő a személyragos affixumok s névutók mellé is kitétetik; midőn a cselekvény visz- szahatását személyre vagy dologra erősebben akarjuk árnyalni, pl. „Tudja ám az a macska, hogy ó'róla foly a beszéd.“ Semmi sem volna visszásabb, mint: „arról foly a beszéd.“ Ha valaki igy mondaná : Tudja a m. hogy arról foly a beszéd . . azt kérdeném tőle: miről hát? A mondat érthető sem volna. A kérdés ide dől. Ha csupán a harmadik személyi viszonyt akarjuk kifejezni, személynél dolognál egyaránt, használjuk az ige 3-dik személyét, vagy a rágós nevet, névu- tót szintén harmadik személyben, ő vagy az kitétele nélkül. Ha e harmadik személyi viszonyt még erősebben akarjuk árnyalni, a tárgyhoz mintegy közelebb vinni, akkor személynél mindig, dolognál is gyakran, kiteszsziik az ó'-t; az-1 ily esetben soha. Például. „Hovn lettek a lovaid? — Eladtam.“— „Hova lettek a lovaid? Eladtam őket, az istenadtákat.“ Azokat nem jó ide. Ha czélunk nem csupán e harmadik személyi viszony — tágabb vagy szorosabb — kijelölése, hanem azon árnyalat érezhetővé tétele is, hogy a tárgyat magunktól némi távolságban gondoljuk, vagy rámutatunk, vagy kiemeljük, akkor van helye az o; kitevésének.
