Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz

617

ELŐKELŐ VILÁG.

Orosz beszély.

GRÓF SOLLOHUBTÓL.

A nagy színházban álarczos bál. A földszinti páholyok piperés delnőktől ragyogtak; előttük dominóba burkolt tisztek ál- longáltak, tréfálva s enyelegve az ifjú szépekkel. Háttérben zene s egy szökőkút hangos locsogása szólt. A teremben s a lépcsőkön gömbölyű kalapé frakkos urak, tarkatollas katonák tolongtak és körülök a minden szinti és alakú álarczosok serege raj- lik és suhog vala.

Zaj és jókedv mindenfelé.

Ez útalános csevegés, nevetközés s egy vig szilveszter-éj viharos tombolása közepeit meglehetős egykedvün viselé magát két férfi a közös jókedv irányában. Egyik magas termetű, már nem épen fiatal, fekete angol frakkban; a másik huszár egyenruhában, vállrojtján egy csillag.

Az első, úgy látszik, csupán azért veszi semmibe az álarczos bált, hogy már tele nézte magát minden ilyessel Megtetszett rajta, hogy ö már épen igy nézte végig a veleuczei Carnevalt s Párisban az opera-bálokat ; hogy neki minden efféle hiábavaló lárma szokott s unalmas dolog. Ajkain gonosz mosoly rángatódzott, s közeledtére fázott az ember.

Társa, még virító ifjú, egészen más okból únta magát. Csak a minap tették vala át egy gárda-ezredhez, s hat hónapi tartózkodása után Pétervárott csak most van először álarczos vigalomban. Minden, a mit lát, szokatlan s visszás neki.

Egy fekete dominós nöálarczos, ki a teremben magánosán ödöng vala, közeledők most hozzájok, s meghajtva magát, szólt az idősebbhez :

— Jó estét.

— Jó estét.

— Ismerem

— Könnyen meglehet.

— Ugy-e Szafjew úr?

— Kitalálta.

A fekete dominós az ifjúbbikhoz fordult:

— Jó estét.

— Jó estét.

— Ismerem.

— Lehet.

— Leonin úr, nemde?

— Az.

— Nem ismer?

— Nem.

— Dehogy! Igazán nem?

— Nem én.

— De komolyan, nem ismert volna rám?

— Bizony, bizony nem.

Szafjew nagyot kaczag. — „Az mégis derék, hogy nálunk Éjszakon mily hamar felfogják az álarczosdi szellemét! Képzelem, mily jól mulatják magokat ezen urak és hölgyek. Fel s alá járnak az istenadták, mint a Néwa-soron, köszöntik ismerősüket, s nevén szólítják az embert.“

— De mi mulatságot is lel valaki az ily álarczos játékban? kérdé naivul Leonin.

— Oh, ártatlan bárány! válaszolt Szafjew gúnynyal. Mily sok rejtelmes, átliat- hatlan dolog van még neked e világon! Az álarczosdi titka a nők titka. Nekik e mulatság valami fontos. No, mit bámulsz rám ? Hallgasd. Van itt sok hölgy a magasb, van a közép osztályokból, akad olyan is elég, ki semmi osztályhoz sem tartozik. Sok minden czél nélkül jött ide : ez a legkiállhatla- nabb nép; ebből láttál egy példányt az imént; ezek jobbadán erényes családanyák. Ellenben mások valami szerelmes furfangot űznek itt : ez férjét akarja dühbe hozni, az pártütö kapuczinját visszahódítani, harmadik csapodár lepkéjén állani boszút. Majd mindnek van valami lobbja. Itten csak azt a bizonyost keresik, velünk pedig, galambom, egy cseppet sem törődnek. Utoljára egynéhány még olyan is van, ki egyedül becsvágyó czélokból ögyeleg itt.

— Hogy-hogy? kérdé Leonin.

— Ezek a legelőkelőbbek. Lásd, öcsém, ennek férje van mindnek. Valami nagyon különösen nem szeretik : de hát férjeik kitüntetése ö rajok is átszolgál. No, álarcz