Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz

t

6 i 8

alatt megmondhatni egyet vag}? mást, amit az ember fedetlen arczczal mégis átallana. Alarczos vigalomban egy finom tréfával, gyöngéd czélzással nem egyszer hatalmas férfiú pártfogására tehetni szert. Nézd el csak azokat a fekete-atlaezos hölgyeket, hogyan belécsimpajgóztak ama méltóságosak karjába, s hogyan boldogítják szerelmökkel! Hidd meg, ez az egész gyönyörlihegő állapot egyedül éleslátásuk következménye. Te még nem tudod, szegény tapasztalatlan itju, te arkádiai pásztor1, mily fontossággal bírnak művelt társaságban a nők, s mennyi kiszámítás van mosolygásukban.“

— Szomorú, — jegyzé meg Leonin.

— Mi haszna! így van mindenütt.

E pcrczben egy nö-álarczos közeledett feléjök, pompás fekete-csipkés dominó rajta, kezében bokréta fris virágból. Ujjával lényegété Szaljewet.

— Jó estét, orosz Mephistopheles! Kit rontottál el most megint?

— Téged, szép maszk.

— Javítliatlan vagy, Mephistopheles. Te kérlelhetlen, gúnyos, hideg maradsz örökké. De hát mindig ilyen voltál, Mephis- topheles? Nem valami nő esalt meg valaha?

Szafjew ajkát harapta.

— Nő engem megnem csalhat, — monda.

— Ne higyen neki, — folytatá az álar- czos, Leoninhoz fordulva — rósz ember; meglássa rászedi, megfosztja hitétől minden szép iránt. Ha tovább is vele tart. meglássa, minden ingerét elveszti ránézve a szőke haj s kék szem.

— Kék szem? — mondá Leonin csudái - kozva?

— Az hát, no tudja, a melyik tegnap este a színházban volt, második sor, jobbra, ugyanaz, mely a Kolomnán *) világít s minden vasárnap oly nyájasan néz önre mazurkatáncz közben.

— Furcsa, — gondolá Leonin.

— A múlt hónapban el is akarta venni, de nagyanyja irt Őreiből, hogy még nagyon fiatal ön, igy hát nem egyezik belé. Ezt igen jól tette nagyanyja. Ily fiatal embertől nagy vigyázatlanság megházasodni...

— De honnan tudja mindezt? kérdé Leonin.

A dominós elnevette magát álarcza alatt.

—, Oh, ez az én dolgom! Egyébaránt, ha kívánja, megmondhatom, hogy Őreiből jövök, ott hallottam. Én magam Kursk mellett egy falusi jószágon lakom.

A dominós még egyet kaczagott, s karon fogva egy csillagos kövér urat, eltűnt vele a hullámzó sokaságban.

— Ki ez a maszk? kérdé zavarodva j Leonin.

Szafjew rámosolygott s feleié vontatva :

— Wo — ro — tyn — szki grófné.

— Az lehetetlen! hisz' az engem épen nem ismer.

— Ej, kit nem ismernek ezek a delnők, j barátoeskám! Egyéb dolgok sincs, mint idegen neveket tanulni, utána járni kibe ki a szerelmes, ki kit nem szenvedhet. Eleteknek jóformán ez a legérdekesb oldala.

— Különös, gondolá magában Leonin. A grófné, ki egyike Pétervár legelső úrhölgyeinek, ismeretes szépsége, kellemei, rendkívüli gazdagsága s társadalmi magas helyzete által, engem, szegény tisztecskét, észrevön! Ügyet vét rám, tudja, hogy házasodom. Különös, nagyon különös! Mii tartozik ez ö rá? Én nem járok előkelő társaságba, ha a gyakorlatnak vége, honn ülök, csak vasárnap esténkint hajtatok Armidin- ékhoz. Ide meg a grófné sohasem jár. Mi köze hát velem?

Leonin akaratja ellen jobb kedvre derült. Karra veté dominóját, szokatlan eltökéltséggel lépett előbbre s bátran szemlél- gette a földszinti páholyokban ülő hölgyeket, kik azonban, miután egyenruháját szemügyre vették, közönyösen forditák el róla szemeiket.

Szafjew keresztbe öltött karral állt egyik üres páholy előtt, s komor gondolkozásba látszott merülve lenni.

E közben a sokaság hullámzott fel s alá terem hosszat. Az álarezosok nagy része egyhangú sorokban méltóságosan járt kelt elé s hátra s kitartó hallgatása által bebi- zonyitá elvitázhatlan jelentéktelenségét. Mások visongtak, futkostak, körülvéve a vidám ifjúságtól. Az oldaltermekben, rósz vacsoránál, sok úr és hölgy üldögélt, s a pezsgés üvegek dugói verdestek a mennyezetet.

Éjfél után három óra vala. A tömeg | észrevehetőképen fogyott. Az emelvényen

V

) Városrész Pétervárott.