Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz
61.5 Nem lep meg, ha kivált fiatal költő műveiben e divatos hang visszaverődéseit halljuk, sőt az ellenkező lepne meg. A ki nem ismerné Petőfit, ki túl akarja kiáltani az égi háborút, s nem ismerné az őt is tulkiáltó utánzókat, sajátságos, egészen új tüneménynek tartaná a szenvedély azon éles hangjait, melyeket Wohl Janka költeményeiben oly gyakran hallunk. Szereti az erős szenvedélyeket s leplezetlen, kemény kifejezéseket. Nem a mélység resonantiája, hanem a hevesség és megcsapó erő által ügyekszik hatni. Ha a harag, gyűlölet és boszú érzelmei, (dicséretére,) nem ismeretesek nála, annál lángolóbb szenvedéiylyel szól a hazáról, kedvelt költőiről, kiket az imádásig magasztal, a dalról, mely második lelke, és mindenek felett a szerelemről, melynek még kínjait is áldásnak tartja. — Mindezeket látni fogjuk alább mellékesen, — de van valami egyéb a költönő subjec- tivitásában,a mi költeményei tartalmát s az egyéni érzelmeket közelebbről jellemzi, s a mit különösen ki akarok emelni. A doktorok, meg lehet, azt tartják természetes állapotnak, mikor az ember épen se nem éhes vagy szomjas már, se jól nem lakott még; — azonban, hogy az éhséggel határos étvágy betegség volna, azt a világ minden orvosa ellenében is tagadni merném. Az ember természetes vágya még nem is abnorm állapot. De már bezzeg nem természetes, hanem kórállapotra mutat, mikor az ember étvágyra vágyik. Ezt csak hasonlatkép; — mert ellensége vagyok annak, hogy a testieket a lelkiekkel összezavarjuk; — de hiszen legkivált a költők testesebb tárgyakat is hoznak fel hasonlatul a szellemi tüneményekre. Csak az a kérdés, a kifejezendő tárgy megvilágítására van-e rokon vonás az egymástól különben messze is eshető tárgyakban. A fiatal költőnő, ki a nyilvánosság terén bemutatja magát, ritkán mondja azt a mit érez. hanem leggyakrabban a mit erezhetnék. A mit más költő valóban érzett, szerelmi kint, boldogságot és szerelmi tárgya iránti szenvedélyt — a fiatal költőnő arra vágyik s e vágyak képezik dalainak tárgyát legtöbbnyire. Számos varia- tiókban találjuk az ily eszmét költeményeiben : „Szerelmet siratok. Szerelmen örülök, S szerelmes nem vagyok. Ah! majd megörülök! Segítsetek!“ (176 1.) Az egész vers fő és alap-themája „tszerelmct-ad- jatok“ — a mint czime is, igen helyesen, nem egyéb. A tárgy nélküli rajongás, melynek még legkisebb hibája, hogy a való életen kivül csa- pong, hanem lényegesebb, hogy határozott képzeleti alakon sem nyugszik meg, hanem a végtelenbe sugárzik szélylyel, egyik megkülönböztető jellemvonása e költeményeknek. Szerzőnő, vágy más, hiában nevezi ezt idealismnsnak, — ahhoz még nem elég, hogy az életen kivűl, bizonytalan t:í vólban csapongjunk. „Nem az átéltet, csak az elképzeltél Festik le olykor lángzó dalaim, Az ábrándszülte ábrándos szerelmet. Mit el-elhoznak tünde álmaim! A forró szív hervasztó epedéseit A képzeletnek tündérbájos képeit. Igen, tiéd, oh ideál, szivemben Minden : gyönyör, kin, üdv és fájdalom, stb. Így szól többek közt a költő az „Ideál és az élet" ezimű versében (28 — 31 1.) De csak az idézett helyből is világos, hogy nem mind ideál, a mi nem élet. Semmi sem áll oly magasan felül az életen, semmi sem törekszik annyira a végtelenbe, mint a vallásos érzelem. De tévedés azt vélni, hogy bármely vallás fő jellemvonása a határtalan vágy és végtelen, alaktalan végetlenség. Az emberi lélek meg nem foghatja a végetlent, s kínos őrzést szül benne a bizonytalan alaknélküliség. Ezért van szüksége a léleknek a vallásban bizonyos végpontokra, melyeken bizalommal nyughassék meg, — ezért nevezik a vallást hit-nek és nem vágy-nak. Forma, test kell a vallásnak — s positivitás még a mennyei dolgokban is. A vallás idealismusa nem a testetlenségben, nem a bizonytalanságban, nem a divergens szétszóródásban áll, hanem áll épen ellenkezőleg a határozott végpontokban, melyek akár Sz. Dávid Jehovájának, akár az indus Brah- májának, a görögök bálványainak vagy a napimádók égi tüzének neveztessenek, csak mintegy megszüntetik az emberi lélek nyugtalanságát, és testet adnak különben határozatlan, setéiben ta- pogatódzó azon vágyainak, melyek a földi léten, a valón tulcsaponganak. Az emberi lélek megnyeri a mindenség központját,melyből a világrend, mint egy plánéta-rendszer, világosságát nyeri, s határozott, ingatlan eszméket nyer, melyek minden fölött uralkodnak. — Az idealismust minél határozottabb s minden felett uralkodó eszme teszi azzá, s épen ellenkezője minden zavarnak, homálynak, bizonytalanságnak, testet, formulát nem találó érzésnek és gondolatnak, — valódi ellentéte a rajongó ábrándozásnak. Az ábrándos képzelgés csillogó lehet, de a mellett oly zavart, mint a minőnek a csillogos ég látszik; az Idealismus tengelyt és sarkcsillagot ád neki, — az ábránd és határozatlan vágy egy hevesen hullámzó tó lehet, de a tó minden háborgás mellett sem halad czél felé, míg az idoalismus czél felé siet; az ábrándozás ezer felé szórja el magát, mig az Idealismus öszpontositja a lelki erőket s az egyénben, tetteiben és müveiben határozott, törekvés által nyilatkozik. Az ábránd lelki zsibbadásra, meddő hány- kodásra, a valódi Idealismus alkotásra, cselekvésre vezet. A költészetben, mint a vallásban, az idealis- mus nem a testetlenség. alaktalanság; — sőt a
