Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz
614 sződjék? — Ez kívánságnak is sok, ennyit a dolog természete meg nem bír; s ennyit tán Szász Károly maga sem kíván ! *) A költészet érdekében szükséges kimondani, hogy lehet ugyan a legnagyobb költői tehetség is bizonyos nemű lelki betegségben, sőt azt is megadjuk, hogy a művész és költő, hevtílt képzeleténél, nagyobb érzékenységénél s saját világában élésénél fogva könnyebben esketik bele, mint más; de e lelki betegség mindig sajnos, s nem előmozdítója a költőiségnek vagy művészetnek. A költészet nem lelki betegség, s minél épebb, természetesebb az érzelem, melyet a költő dalában lelünk, annál szivrehatóbb, annál üdvösebb hatású. Egy-egy kitűnő költői műhöz, mint minden más jeleshez, széphez és nagyhoz, a lelki tehetségek bizonyos harmóniája kívántatik meg — s a beteg lélek, melynél valamelyik tehetség clbénult, valami tekintetben mindig hiányos művet alkot. A költészetben és művészetben, hol az Ízlés egyik legnevezetesebb szempont, már csak annál fogva sem teremhet a valódi vagy színlelt, de olyannak joggal nevezhető lelki betegség valami jelest, hogy minden betegségnek nevezhető állapot okvetetle- nül magában foglalja az Ízléstelenség, a dishar- monia kisebb nagyobb mértékét. Vannak ugyan az emberben a legtermészetesebb érzelmek és indulatok között nagy mérsékleti különbségek, melyek nagyobi) fokát a higgadt nyugalmat mintegy alapul felvevő természettudósok abnorm állapotnak nevezik. E szerint igen hajlandók a nagyobb öröm, bánat, az anyai szeretet, honszerelem, magasztos eszmék iránti lelkesedés, s a két nem közti vonzalom hevesebb nyilatkozásait lelki betegség symptomáinak tartani; de igen helytelenül. Minden vidéknek meg van évi közép temperaturája — s ezt kénylegest-n felvehetjük ugyan normális mérsékletnek; — de van-e igazi jogunk azon elbizakodásra, hogy a deret, fagyot, nyári hőséget, setétebb borút, a fenséges zivatart, vagy az elragadólag mosolygó júniusi alkonyt a természet abnorm állapotjának nevezzük? — Ama közép mérséklet nagyon leleményes meghatározásokra vezethet, dicséretére válhatik iiz okoskodó tehetségnek; de ha a természet az ő bölcs tanácsán járna, soha sem lépve át az ő normális határvonalát, nemcsak borzasztó unalmassá válnék ez a földi élet, hanem örökre világtalan és gyümölcstelcn maradna, s az örökös úgynevezett normális állapot valamint a természetben úgy a szellemi világban oly világtalan tavasz, melynek se’ érlelő nyara, se’ eredményekben gazdag ősze. Részemről abban sem mernék éles határvonalat húzni el, hol kezdődik az, a mit én joggal hiszek abnorm állapotnak, lelki betegségnek nevez*) Mi is azt hiszszük, hogy nem. Gyakorlatban kimondta legalább, mind pl. Thalyra, mind Vidára, mit tart rólok bensöség, hajlam, le'leldrány tekintetében; vizsgálta s\>bi('(ii vitásokat. Szerk. ni, s messze vezetne e fölött lélektani vizsgálatokba ereszkedni; de a mi különösen a költészetet illeti, lehet egykét úti jelet fölállitnunk, melyek a lélek aberratióira mutatnak. Egyik, midőn a képzelet vagy szenvedély oly egyoldalú erővel nyilatkozik, bőgj' a logika és a józan okosság megszűnik vezérleni a rajzoló ecsetet: — másik az, a mi az ember testi lelki rendeltetésével, beleoltott s örökös természeti vágyaival ellenkezik, vagy nem a természet s a második természetté vált, szentesitett társadalmi viszonyok alapelveiből folyó útakat választja magának, — szóval a mi emberileg és erkölcsileg nem természetes vágjr, bajiam és szenvedély, — ide tartozván az erőszakolt, nagyított és tettetett érzelmek is. Kivált ezen, kisebb nagyobb mértékben nem természetes lelki tünemények teszik férgessé a költészetet, — s ezek legnagyobb ellenségei a jó Ízlésnek. Az ép lélek természetes érzelmei már magokban hordják az Ízlés legfinomabb zamatját s a harmóniát, mig a beteges érzelmek minden kendőzés s csillogás mellett is együtt járnak az Ízléstelenséggel és ösz- sze-neni-hangzással. Mint már emlitóm, a lelki betegség, mint a költészethez szükséges kellék némileg cultussá fejlett korunk irodalmában. A számos, s mindennapi példa lehetetlen, hogy kisebb nagyobb kölcsönös hatást ne gyakoroljon. A legegészségesebb is alig menekülhet hatásától, — kevés test daczol- hat a climák betegségeivel. Vagy ha természete ellenáll is, nem daezol az utánzási hajlam. Valamint volt egykor a felsőbb körökben az a divat, hogy az elegáns embernek okvetetlen sápadtnak. szenvedőnek, blazirtnak kellett magát tettetnie, kinek szeme félig hunyva, ki inkább sóhajt, mint beszél, s a világ neki oly közönyös, mint pompás mezei laka, melyhez soha képpel sem fordul, — máskor meg a ,,nagy passió“‘-k ideje következik be, midőn gyűlni, égni, az embernek szerelemből magát vagy felebarátját agyonlőni a fashionable körök rendes foglalkozása : — úgy vaunak a költészetben is mindig oly divat betegségek, melyeknek az is hódol, kinek nincs rá természeti ,,dis- positó“-ja. Költészetünkben sokféle betegség aífectatió- ját tapasztaljuk. Meg van még a sentimentalismus maradványa, habár, mint a nagy pestiseknek, csak kisebb symptomái maradtak fenn már, nem veszélyes jellemmel. A hazafias phrasisok szónoki korát nem éljük már : de újabban az is mutatkozott költészetünkben, hanem szintén kevés erővel, valódi fénye, szép csengése és őszinte lelkesedése nélkül, — ezt sem nevezhetjük, a sok kiscrlet mellett is. uralkodó hármunk. Leginkább uralkodik inéit folyvást a „nagy szenvodély“-ek divatja — Pctőii hevességét, tüzet, olykori haragosságét, indulatai és szenvedélyei leplezetlen s olykor nyers kifejezését szeretik utánozni — lerudalván a magyar Parnassusról minden egyebet, — csak az erős szenvedélyek bálványozása uralkodik. /
