Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz
6*J2 mondat részeit : a de már inkább fölemeli az utórészt, s az ellentétet élesben jelöli meg. A hanem gyöngébb, nyugalmasb fokozat, ezért alig tudnék esetet, hol a de köt- szót ne helyettesíthetné, mert a szólóiul függ, kiemeíje-é a mondatot, vagy sem; innen van, hogy a hanem pótolhatja a de-1, a nélkül hogy sértene, valamint a folytonos halk beszéd nem sértő, az ellenben a helyen kívüli kiáltás; melyhez hasonló eset fordul elő akkor, midőn a nyugodt hanem helyébe az erősebben jelző de kötszót teszsziik ott is, hol csendes hangra volna szükség. Azonban az irodalmi nyelv túltette magát ily distinctiókon : kerüli a hanem-et, s helyébe csaknem mindenütt az erősebb színezetű de-1 teszi, s ezáltal, kétségtelen, a magyar nyelvérzékre oly kellemetlen hatást tesz, mint idegen hanghordozás a magyar fülre. A czél, mi végett a de így bekapott, aestheticai. Egy az, hogy rövidéi >1) a de szócska, mint ellenese, más pedig az, h:gy a weíwcsak-ban előjövő nem a rákövetkező hamem-ben ismétlődvén, rósz hangzást szül. Például majd szenvedhetlenné válik az ily tagadó kitételekben : „nemcsak, hogy nem hallottam, hanem még nem is láttam.“ Versben pedig sokszor laposnak tetszik. Érdemibe e nyeremény amaz árnyalat feláldozását? Nem hiszem, bár magam sem vagyok talán tiszta e bűntől. De mindig érzettem, hol nincs helye a de kötszónak, s pár esetben inkább a hanem rövidített, népies alakját, (ha’) irtani helyette, péld : „Lelsz te rózsát nem egyet, ha' százat“ — noha úgy sejtem, hogy itt a de is megjárná, mert nagy nyomaték áll az utóbbi tagon. Nyílt kérdés maradt. A mi már az d és az névmások használatát illeti: erre nézve az akadémiai „Nyelvrendszer“ alig nyújt valami tájékozást. Csupán a „szóegyeztetésben“ (synt. conv.) említi őket, s a fenforgó kérdés tárgyára tar- tozólag nem ad egyéb világosítást, csak azt „hogy ha nagyobb érthetőség vagy nyomatosság nem kívánja : az alanynévmás (és igy az ő is) rendesen kihagyatik.. . p. o. (n) azt izeni, hogy (én) látogassam meg.“ Czé- lnnkra ez annyit lendít, hogy a német örökös er, sie, es szolgai utánzásából felkapott: „o egy öregasszonynál él“ — „a benmarad“ - stb. ferde szólásokat megbélvegzi; midőn t. i. az fi ott is ki van téve, hol azt „nagyobb érthetőség és nyomatosság“ nem kívánja, De ez még, úgy szólva, elemi szabály, s a vétség ellene szarvas hiba, azon finom kii- lönböztetéshez mérve, melyet a nyelv szelleme 1-őr magának az d-nak ki- vagy nem tételében, 2-or az fi és az distinctiójában követ, s ama bizonytalansághoz, melyben e részt jobb stilistáink is élnek. Átalában szabályul vehetni, hogy míg ugyanazon személyről, vagy dologról "szakadatlan sorban beszélünk, minden oly nyomatékos fordulat nélkül,mely a személy vagy dolog újabb kiemelését kívánja, addig nincs helye az fi vagy az kitevésének, terjedjen bár több körmondatra beszédünk. „Cyrus csecsemő korában kitétetvén, egy pásztor gondviselése alatt nevekedett, majd véletlen eset által nagyatyja Astyages udvarához került, s miután a perzsákat maga részére lióditá, Harpagus segélyével megbuktatta nagyapját, elfoglalta a trónt és a mód uralom helyett a perzsát tévé hatalmassá, ((} nem kell.) Meghódította majdnem egész Ázsiát. Megöletett (Ö nem kell) a massageták elleni háború alkalmával stb. Ha pedig több mondat során a beszéd tárgyára (alanynak nem nevezem, mert nem mindig áll alanyéset- ben) oly fordulat áll be, mely a személy vagy tárgy ismétlését teszi szükségessé, akkor inkább maga a személy vagy dolog neve tétetik újra, mint az Ő vagy az. „Cyrus kitétetvén, egy pásztor nevelte feil (fit még nem kell), majd nagy apja udvarához került, ki megismervén (öt fölösleges), elfogadta unokájának, s visszaküldő szüleihez, a perzsák közé. (Ó — ? nem, mert ez itt inkább Astyagesre vonatkoznék) Cyrus felhasználván ez alkalmat, a perzsák szivét magához lióditá“ stb. — Ellenben kitesz- szűk az öt, nemcsak mikor a hangsúly rá esik, hanem súly nélkül is, ha oly fordulat történik a mondaton, mely szerint a mon- domány különösebben rá mutat az alanyra, mint a megelőző mondatban. íme egy példa, „Péter hegedülne, de nem tud hozzá.“ Ebben a második tétel csak oly mértékben mutat az alanyra, mint az első. Ellenben : „P. hegedülne, de nem tud ő ahhoz itt az ti erősebben színezi az alanyt (Péter), mint az első példában. A kicsinylés sokkal szembetűnőbb P. zenészi képessége iránt. Amott /
