Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz

603

sony csengője. . . közös annyiban, hogy hol egyik, hol másik hordja a nyakán.

Eleget hallotta Zaják szomszéd azt, midőn az útfélen békóban kiverve legeltette a jámborokat, ezen csengő szava mellett szu- nyadozott, s kisérte még álmában is figyelemmel legkisebb mocczanásukat.

Zaják szomszéd ült a sirdombon, tenyerébe tette állát és figyelt . . . figyelt vissza fojtott lélekzettel; — a mint a holdvilág arczára sütött, oly halaványnak látszott, hogy gyenge hitü ember előtt beillett volna kisértetnek . . .

Zaják szomszéd figyelt, — andalgott s végtére is, a mint igy ültő helyében is be behunyogatá szemeit, hinni kezdette, hogy még folyvást álmodik.

A csengő csak szólt, hol messzebb hol közelebb, . . játszogatva ei-elhaló hangjával, mintha a holdvilágos éj titkos regényességének közepette valamely bohó tündérke űzne ingerkedö játékot.

Most egyszerre csak megrendült iiltö helyében Zaják szomszéd, úgy rémlett neki, mintha saját nevét hallotta volna suttogva mondatni, nem nagy távolságban.

Valóban úgy volt . . .

A szellő hozta-e fülébe? Vagy mi? . . .

De világosan hallotta, hogy mondták, s olyan kísérteties vontatott hangon mondta valaki, vagy, uram isten! talán nem is valaki, hanem . . . valami ... az ö nevét . . .

— Zaaa-jáák . . .

Egy másodpercznyi felriadás alatt kétszer hordozta körül szemeit és nem látott semmit . . . hanem megint hallotta . . .

— Szom . . . szééd! . . . Zaa . . . jáák . . szom . . . szééd . . .

Olyan volt az neki, mintha vagy nagyon messziről, vagy sírból beszélne valaki . . .

Erre már nem tudott tovább ültő helyén maradni, szorongva felegyenesedett, borsódzott a teste, nagyon idegennek tetszett neki minden, semmikép sem volt kedve szerint való az egész tájék, úgy szeretett volna egy pillantás alatt túl lenni a temető árkon ... A szomszéd, mi tűrés tagadás, meg vott szeppenve, hideget izzadott abban a perzben s még a szűrét is szokatlannak érzette a vállán.

Minden jó lélek dicséri az urat! . . .

susogá Zaják szomszéd, s alig végezé be, ismét hallá maga mellett ... a titkos bor- zadályosan suttogó szót :

— Szomszéd . . . Zaaják szomszéd . . . akar élsz . . . akar halsz, hahogy megjelentél előttem . . . hallgasd meg a mit mondó vagyok . . . add a Panni lányodat a fiamnak . . .

No erre meg már úgy megijedt Zaják szomszéd, hogy ha ott nem lett volna is előtte a mi ott volt, képzeletében látta volna meg . . .

Hát ki hinné, mit látott . . amint ijedt

szemeit neki mereszté . . .

Hát! Hát! . . Csibrán szomszédot látta színről színre ... ott ült az, egy sirdomb tetején! . . . s valamely oly különös szemet meresztett reá, a milyent még soha ... Az volt valósággal, a Csibrán szomszéd, csak azt nem tudta felőle szegény Zaják szomszéd, hogy test-e vagy lélek, azért is nem volt hozzá a legnagyobb bizodalommal s a helyett, hogy felelt volna neki, még hang se’ jutott az eszébe hirtelenében.

Ha tudta volna szegény jó Zaják szomszéd, hogy Csibrán szomszédot is valami hűvös szellő veregette fel álmából a mint itt elaludt a tilosban legeltetett lovacskák mellett, ha tudta volna,hogy Csibrán szomszéd nem kevesbbé csudálkozik mint ö, ha tudta volna, hogy Csibrán szomszéd még lelkiismerete felé is kapott egy kicsit, bi zony nem félt volna olyan nagyon . . .

így csak félve nézegettek egymásra . . . Csibrán a véletlen meglepetés, Zaják a babona félelmével . . .

De most már szörnyűség volt a mit látott Zaják szomszéd, ezt már nem bírta tovább ... A mint egy kicsit messzebbre talált pillantani, hát egy nyúlánk szilfa tövénél kiket látott miket látott? . . . két szép kövér fekete lovacskát . . . nem hitt szemeinek, pedig úgy volt... a Bogár és Bársony voltak azok.. . mint a tükör úgy ragyogott a szőrük, a mint a holdvilág rásütött.

Most már bizonyosan tudta, hogy kisértetek űznek vele rémes játékot, — mert ez már teljes hihetetlen, a leghihetetlenebb a világon, hogy a Bogár és Bársony olyan kövérek legyenek.

Erre úgy megriadt Zaják szomszéd, hogy rögtön megfordult az árok felé, azt se