Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz
578 ja, mint a betü-ckanqeirozás bűvészete által homlokegyenest ellenkező rendszerek kártyavárát építgetni (tisztelet a kivételeknek!) a szavak és hangok eredeti jelentéséről, származásáról, s úgy tenni, mint az, ki nemzetünk ázsiai történetét nyomozván, a mairól semmit sem tudna. Ezért helyezünk mi nagy fontosságot t. munkatársunk Brassai felszólalásában; ezért kisérjük (azt?) saját, már olyan a milyen, észrevételeinkkel;noha lapunk köre és programmja korántsem elég tágas e rengeteg tárgy megvitatására, s valamint a Brassai czikkét, úgy a mi variati- ónkat alig lehet figyelem gerjesztésnél egyébnek tekinteni. A mit értekező a nominativus alany, s hozzácsatolt szenvedő formáról mond, abban egyet ért vele minden ép nyelvérzékü magyar ember. „0 haragudt volna, ha Elemér meglepi“ ezerszer magyarabb, mint : „ha Elemér által meglepetik“; valamint ez : ,,a felkelők megverettek a törökök által“ — nyelvünk szellemében igy van jól: „a felkelőd megvert ék a törökök.“ Tisztelt munkatársunk, midőn a szenvedő formának ily módon használását megrója, s méltán, — nem bocsátkozik ama vitás kérdésbe, ha átalában létezik-e, jogos-e nyelvünkön a passiva. Ő csak azon merev szófüzés, mondat alkotás ellen tiltakozik, mely a nyugati nyelvekből árasztotta el stilunkat : hogy t. i. elöl álljon az alany, nevező esetben, s vonja, mint gőzős az utána ragasztott lusta hajókat, a szenvedő vagy vegyes constructs lomha terhét. De függőben hagyja, vajon nincsenek-e esetek, s melyek azok, hol nyelvünk szelleme megtűri a passiv kifejezést. Hihetöen szőkébbnek látta terét, hogy - sem itt belevágjon ama fontos kérdésbe, melyet stilunk érdekében valahára tisztába hozni annyira szükséges volna. Legtöbb iró annyira fordítja saját gondolatait is, hogy jól sem esik neki, ha örökös tatom tetem éktelen czondrájába nem öltözteti. A költői nyelv, élénkebb, hatályosb, emphaticusabb természeténél fogva, még eddig mintegy ösztönszerüleg visszaborzadt a szenvedő construetiók keletien tésztájától : de már oda is kezd beharapózni, s nagyban elő fog- segitni ama „lágymosói“ ruganyosságot, elyről egy más alkalommal emlékeztem, ^émely iró ellenben tartózkodva él a szenvedővel, de nem lévén zsinórmértéke, inkább a véletlenre, s pillanatnyi szorultságra bizza,hol kerülje a passivát, hol ne. Mind ennek a magyar syntaxis, a magyar stilis- tica művelése, még pedig főleg az élő, romlatlan nyelvérzékre alapított művelése vetne véget. Hogy ily kérdés ezen mi töredékes jegyzeteinkben meg nem oldható, mindenki belátja; azonban felhasználom ez alkalmat, hogy a szenvedő formának nyelvünkben létezéséről, melyet némely purista kereken tagad, holmi észrevételt elmondjak. Köztudomás szerint, a népnyelv kerüli az at-et, tat-tet, annálinkább a szörnyeteg tattat — tettet idomokat, mint szenvedőket. Ha egyiket vagy másikat elvétve hallanék is, inkább az irodalomból oda szivárgott, de soha vérré nem vált idegenszerü (heterogen) elemnek kellene tartanunk. Azt jelentbe ez, hogy a magyarnak nincs, eredetileg sem volt szenvedője? — A régi halottibeszédben van egy hely, melynek elfogadott szószerinti olvasása ez : „kinek adott hatalm oldania és kötnie,“ jelentése pedig ez : „kinek adatott hatalm oldania és kötnie.“ E szerint már a legrégibb emlékben megvolna a passiv idom, at-et-, mely csupán a leiró tollvétsége által maradt volna ki, mint Toldy habozás nélkül állitja. De az a körülmény, hogy a szenvedő idom csupán ez egyszer fordul elő az egész beszédben, óvatossá tesz, tolihiba bélyegét ütni rá, mert nincs honnan igazitni meg. Ha több at-et szenvedő is fordulna elő benne, habozás nélkül mondhatnék lapsus calami-nak; de igy, kivált midőn az élő nyelv ma is tiltakozik a passivának ezen formája ellen, jó lesz meggondolnunk, vajon a romlatlan ép nyelvhasználat nem adna-e kulcsot a szó megfejtésére. Kétségtelen, hogy, habár az at-et, tat-tet forma nem-létezőnek mondható is a magyar népnél; a passiv kifejezés lényege nem hiányzik teljesen nála. Ez leginkább részesülő alakban tartotta fenn magát. Hiszen van „fogadott fiú“ mi épen annyi, mint „fogadtatott fiú;“ van „ölő csirke“ a. m. „ölendő“ vagy „ölni való csirke“ van : „lakó ház“ a. m. „lak-at-ó“ ház; már nem is „lakandó“ mert ez jövőt fejezne ki,nem is „lakni való“ mert ez csak annyit mondana, hogy „lakásra alkalmas:“ mig a „lakó ház“ épen olyat
