Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz

SZÉPIRODALMI

I-sö évfolyam.

Julius 18-án 1861.

GYE

37-ik szám.

Szerkesztői szállás,

hová a lap szellemi részét illető küldemények utasítandók : Üllői-ut és Kisfaludy - utcza sarkán 11-ik szám.

Megjelenik e lap csütörtökön.

Előfizetés helyben házhoz hordva, vidéken postai szétküldéssel, félévre 5 ft. egész évre 10 ft.

Kiadó hivatal,

hová az előfizetési pénzek s minden a lap anyagi részét illető dolgok utasítandók : Egyetem-utcza 4-ik szám

VISSZATEKINTÉS.

II.

Egy ember élet kor folyhatott le, amúgy Dávid értelmében, mióta a magyar nyelvészkedés tüzetesebben és nagyobb szenvedéllyel lát dolgához; mióta nem csupán nyelvtanokat, leginkább iskolai használatra, termel; hanem mélyebben igyekszik behatni a nyelv természetébe, fürkészi sajátságait, bonczol és hasonlit, rendszerez, osztályoz; egy szóval többé kevésbbé tudományos álláspontra törekszik. De ha végig tekintünk e 70—80 évi működésen, s Révay magasságából le, egészen az „Ugornya — ugordj na!“ vagy „Mármaros = már ama rósz“ — féle nyerészkedőkig : sajnálattal veszsziik észre,hogy csaknem minden figyelem, érdek, szenvedély, törekvés, kutatási szomj a szavak t.G§te körül forog; a mi azoknak, s igy a nyelvnek is, szelleme volna, a szavakkal élés, igaz magyarosság a kifejezésekben, a helyes, az ékes syntaxis, aránylag mellözöttnek, művelés nélkül hagyottnak mondható. Az etymologia, szokott, nyelvtani értelmében : „szófejtés, szónyomozás“ többnél több vizsgálót s amúgy vaktában talál- gatót vonza körébe; de amaz eredeti értelem, hogy kelljen magyarul igazán (érvfuug) beszélni, vagy Írni, aránylag kevés méltatásban részesült. Azon egy két pályamunka, mely a magyar szókötést tárgyalja, sót maga az Akadémia által kibocsátott „Magyar nyelv Rendszere“ is, vajmi sovány aratás e gazdag mezön! Nem kisebbítem a szónyomozók érdemeit, de fájlalom, hogy mig a „szavak egérfarkába“ oly makacsul kapaszkodunk, elhanyagoljuk a mondatot;

mig egyes halvány gyökök elhangzott értelmének földerítésén izzadunk, nem szentelünk hasonló buzgalmat mindazon árnyalatok összegyűjtésére, melyeket az élőnyelv a szavakhoz kapcsol; mig elmések, legtöbbször tul-elmések vagyunk a rideg betű jelentéséből mindent kiokoskodni, a szókötésben, stilban mintegy a véletlenre, ösztönre, kisebb nagyobb mértékben megromlott nyelvérzékünkre hagyatunk; röviden, csinálunk, építünk nyelvészeti rendszereket s írunk minden egyebet is, rósz magyarsággal. Gyűjtjük a tájszavakat; de az első esetben ha valamely kitételt nemzetiesség szempontjából az élő nyelv fóruma elé akarunk vinni, felakadunk, mert nincs gyűjtemény a tájszóZJsokra, értem, a nyelv syntactical használatára egyes vidékeken, mely pedig, mint előbbi czikkemben is érintém, különböző lehet. Tompa egy versében olvasom : „Csak egy torony a számára;“ ez, vidékemen, any- nyira ismeretlen szólam, hogy fejet csóválnék magyarságára, ha nem tudnám azóta, hogy egész nagy környék népe ajkán használatos. A gondolkozó stilista fenakad minden lépten, egy egyszerű Ő vagy az bökkenőt gördit eléje, mely és mi elállja útját; nem is említve elhagyottságát az igeidők használatában, a szenvedő forma körül; s mellőzve az idegen ajak és toll gyötrelmeit, ha nyelvünk szókötési esinját-binját el akarván sajátitni, szabályt keres, de nem talál. Bizony háladatosabb munka lenne, kiaknáí ni az ép élő nyelv szólásbeli kincsét, addi^ mig az irodalom lávája azt is el nem borit