Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz
116 Tóth Lőrincz jubileuma. retetet tanúsított társaságunk iránt, mint a hogy a kertész ápolja a maga ültette fát s gyönyörködik virágzásában, gyümölcsözésében. Azonban e félszázad alatt ön is, mint társaságunk, fejlődésen és változáson ment át. A harminczas években mint drámairó kezdte meg pályáját. Gyámolítani a Budán küzdő magyar színészetet, meggyökereztetni Pesten, gazdagítani a szegényes eredeti műsort, volt akkor a jelszó szép- irodalmunkban. Az akadémia pályadijakkal élesztette a mozgalmat, Vörösmarty felhagyott az epikai költészettel, folyvást drámákat irt, s példáját több ifjú költő követte. Mintegy hét színművet irt ön, melyek közül egy akadémiai jutalomban, három akadémiai dicséretben részesült smindenik több-kevesebb sikerrel előadatott színházainkban, sőt egyik müvével még operánkra is hatott, a mennyiben Erkel «Hu- nyady László»-ja szövegének az ön hason czimü tragédiája szolgált alapul. Ekközben művelte a lyrai és elbeszélő költészetet is. «Szivhangok» czimü lyrai és «üti novellák» czímű beszély- gyűjteménye nemes érzelmekről és formai készségről tesznek tanúságot. Azonban «Úti tár- czája», melyben ön nyugat-európai utazását irta le, már mintegy átmenetül szolgál a politikai és tudományos pályához. «Valóban ez idő óta ön mintegy bücsut mondani látszik ifjúkori álmainak, a költészet su- galmainak. Belé merül az élénkülő politikai élet mozgalmaiba, mint a szabadelvű eszmék bajnoka. Az 1848—49-diki években mint képviselő és igazságügyi miniszteri tanácsos szolgálja hazáját, majd a reakczió éveiben, megőrizve jelleme feddhetetlenségét, mint ügyvéd és iró folytatja munkásságát s koronkint jogi tanulmányait terjeszti az akadémia elébe. Alkotmányunk visszaállításakor az igazságügyi minisztériumban, mint a kodifikáló osztály elnöke működik, majd a bírói pályára lép, mint a kúria tagja s most már mint egyik tanácselnöke. «De senki sem tagadhatja meg eredetét, s a Múzsa sírjáig kiséri azt, a kit egykor szeretett. Az a gondos nyelv, élénk forma-érzék, mely az ön jogi munkáit jellemzi, aesthetikai tanulmányainak hatása; s most is, ha van egy pár szabad perez, legalább epigrammokban kell kiömölnie, melyeket az aggkor vidám bölcsesége sugall, s melyekkel nem egyszer deríti föl üléseinket. Még más tekintetben is hű maradt ön a költészethez. A költészet nemcsak a szép versben nyilatkozik, hanem a szép életben is, s mi egyéb a szép élet küzdelme, mint nemes költői álmok megvalósítása. Ön egy munkás, szép életben valósítá meg ifjúsága költői álmait, mint férj, atyja, jó barát, hazafi, tudós és biró. «Fogadja üdvözletünket Kisfaludy-társasági tagsági ötvenedik évfordulóján. Társaságunk önt tiszteli mint egyik alapítóját és szereti, mint atyai barátját. Éljen sokáig, a haza javára és társaságunk díszére ! Mindenki éljenzett e beszéd után, s hosszú taps hangzott, mígnem Váradi Antal lépett az asztalhoz s elszavalta alkalmi költeményét, melynek utolsó versszaka ez: S így nem ünnepiünk tűnt, bevégzett munkát, De lelkes munkást lélek s szív szerint! S termő leend, mit jövőnknek adunk át, Őszöd napfényes, dús gerezdje mind ! Az aggastyán vezérünk ! Munkatársunk A férfi, a kit hévvel ölelénk, A kit, munkálva, mind a körbe lássunk A hófürtű ifjú is — a miénk! Ismét megújult az éljenzés. Beöthy Zsolt titkár pedig díszoklevelet nyújtott át az ünnepednek, melylyel a Iíisfaludy-társaság fólszázados tagjává elismeri és köszönti őt. Csak most juthatott szóhoz Tóth Lőrincz, ki megindulástól remegő hangon kezdett beszélni. Mindenekelőtt legmelegebb háláját fejezve ki az elnöknek, ki annyi gyöngédséggel, kímélettel és rokonszenvvel köszönté, háláját Váradi Antalnak, meleg üdvözletéért és mély köszönetét a társaságnak a díszoklevélért, csak azt sajnálva, hogy ez oklevél az ötven év előtti erejét és munkaképességét nem adhatja vissza. Majd a közönség lelkes ovácziója közben elfoglalta a a felolvasó asztalt s ötven évi visszaemlékezéseit olvasta fel, kiterjeszkedve a magyar főváros múltjára, társadalmunk és irodalmi viszonyaink, valamint politikai helyzetünk állapotára; festi a reakezionárius időket, a harezokat, melyeket a nyelvért és nemzeti eszmékért vívnunk kellett ; majd áttért a Kisfaludy-társaság keletkezésének történetére és terjedelmes felolvasását azzal a buzgó óhajtással fejezte be, hogy a világosság. melyet akkor az irodalom gyújtott a nemzetnek, fényben, hévben növekedve, örökké világítson hazánk fölött. Perczekig tartó taps jutalmazta és mindenki sietett kezet fogni a derült aggastyánnal, kinek szemében, a rokonszenv ily nagy nyilvánulására, örömkönyek jelentek meg. Ponori Thewrewh Emil hexameteres epigrammával járult a köszöntésekhez s Tóth Lőrincz is hexameterekben válaszolt. Végül Vargha Gyula olvasta föl ódáját az ünnepedhez s a már hosszúra nyúlt ülés végén is tudott vele hatást kelteni. E ködői müvet alább közöljük. Az elnök «éljen Tóth Lőrincz» kiáltással rekesztette be az ülést, s ezt visszhangozva oszlott szét a közönség. * Egy óra múlva a társaság tagjai és számos kiváló vendég az «István főherczeg» szálloda nagytermében gyűlt össze lakomára. A felköszöntőket Gyulai Pál nyitotta meg, éltetvén a királyt. Beöthy Zsolt elmés felköszöntője következett utána. Két szempontból — úgymond — ered a mai ünnep fényessége. Az egyik Tóth Lőrincz
