Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz
1 r~ 322 emberei — ugyanazon elvek harezosai közt az egyes tények, az egyes jelenségek fölött különböző nézetek uralkodhatnak, s az eltérő alkalmazás mit sem vonhat le az elvek tisztaságából, az iskola vagy párt solidari- tásából. Nézetem szerint e megkülönböztetést nem szabad felednünk, midőn irodalmi pártokról, kritikai lap szerkesztéséről szólunk. Azt hiszem, Gyulainak, midőn czik- keit irta, esze ágában sem volt irodalmi jellemtelenséggel, szinezetlenséggel vádolni e lapokat, s pedig a szerkesztő, csak minap is, és épen e sorok Írójával szemben kitűnő példát adott azon elv alkalmazására, melyet Gyulai mint határozatlan pártnélküliséget visszautasít! De épen az, hogy az elv alkalmazásában különbségeket teszek föl s tűrök el, mig az elvekben a pártok összetartását lehetségesnek s szükségesnek tartom, — feltételezi nézeteimet a kritika (illetőleg a kritikus) szenvedélyessége tárgyában is. Azt kívánjuk a kritikustól is, mint minden Írótól áta- lában, hogy elveiről meggyőződve, azoktól áthatva, azok iránt lelkesülve legyen; ez helyes, ez méltányos; különben a mit ir szintoly lanyha, lelketlen, hatástalan lesz mint maga. De én azt követelem tőle, hogy igazán elvektől legyen áthatva; hogy lelkesedését az ügy szentségéből s a közhasznosság vágyából merítse; s hogy szenvedélyességét egyedül az igazság keresésére fordítsa. Azt hiszem, nem lehet ezélja senkinek a szenvedélyességet, az erős és féktelen indulatot önmagáért pártolni, — csak mint eszközt, nagy dolgok kivitelére, rejtett igazságok fölkutatására, becses de nehéz diadalok kivívására. Az irodalomban is ez a szenvedély ezélja, s a poros oklevelek búvárának ép oly szüksége van arra, mint a költőnek vagy kritikusnak. De ha akár egyik, akár másik, szenvedélyének illetlen modorban, epéskedésben s dulakodásban keresne szel- lentyüt, azt hiszem el kellene fordulnunk tőle ; ha bírunk vele — visszautasítanunk; ha nem, — kitérnünk előle. És e tekintetben, bár mint vitassuk innen s túl, a társadalmi illem egy elven alapszik az irodalmi illemmel. A politikai pártküzdelmek példája itt nem alkalmazható. Azért nem, mert a politikában mindenkit közvetlenül s úgy szólván személyesen érintő érdekekről van szó; személyes és köz szabadságaink s jogaink védelme vagy megtámadása, az egyénnek egyénnel szembeni harczát szüli s kényszerít — vagy legalább feljogosít — gyakran, hogy az igazság fegyvere helyett „argumentum ad hominem“ alkalmazásával sújtsuk le az ellent. A politikában minden becsületes eszköz jó, csak czélhoz vezessen S még e szó „becsületes“ is, mily tág lelkiismeretű értelmet vett a politikában, a diplomájában. Még a nemzetjog, annyival inkább a bel-közjog elvei sem változhatlanok; a magánjogok pedig minden nép s minden év törvényhozásában változnak. A természetjogból a tényleges oly keveset tartott meg : csak annyit s azt, mit az egyesnek, vagy a többségnek vagy a hatalomnak érdeke követelt vagy megengedett; s ily tényállásban ki nem látja át a legelkeseredet- tebb politikai harezok természetes voltát sőt szükségességét is; ki ne akarná feláldozni a küzdők kéjelem-érzetét, hol az emberiség vagy egy nemzet közvetlen érdekei- röl van szó? ki venné rósz névén Foxnak, hogy dühösen támaszt vádat Warren Hastings ellen, midőn milliók jóllétét vagy nyomorát látja függeni a személytől ? ki tiltaná meg Macaulaynak, hogy Derby lord eljárását a szigor és gúny minden fegyvereivel ostromolja, midőn hazája fejlődésének gátját látja benne? Sőt a történetírásnak is megengedjük a szenvedély ességet, egyének s események megitésélében. Itt nem a közvetlen érdek szól mellette, mert a múlt, bármily keserűen s keményen támadtatik is meg, többé meg nem másítható; hanem épen az adja a történetírónak a szenvedély szabadságát, mert személyes rokon és ellenszenv nem vezetheti s nem jő azon veszélybe, hogy elvei a szenvedély által megvesz- tegettessenek, sőt szenvedélyét elvei költik fel s vezetik. Tacitus még azért nem lesz „epés rágalmazó,“ ha a föld legnagyobb zsarnokait undokságukban állítja kora — s az utóvilág itélöszéke elébe. Az irodalmi kritikára azonban ezen eljárási szabadság épen nem alkalmazható. Am tűzzön össze az idealista ^ materialis- mussal s törje, zúzza azt legerösb fegyvereivel okoskodásának, meggyőződésének, vagy — ám! szenvedélyének s megvetésé-
