Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz
NEMZETI SZÍNHÁZ. Hétfőn, nmrtius 4-ikén Felekiné javára egy uj, 5 fölvonásos dráma került színre. Irta gróf Batthyányi Arthurné. — Ezen előadásra oly szokatlan nagy tömeg tódult a színházba, hogy nem emlékszünk drámára, mely ennyire fölcsigázta volna a közönség várakozását. Az uj darab : „A honfoglalók*• mély benyomást nem tett a nézőkre, de rósz benyomással sem távoztak. A keresetlen jó ízlés, a tulhajtások kerülése csak negatív érdem, de háladatos egy tulajdon. Láttunk már drámákat kedvetlenül fogadtatni sőt megbukni, melyekben több az inventio, malyekben legalább meg van a drámai csomó, s az egész jelenetekben több érdekfeszitő, több drámai erő és bátorság; — de az erőlködés, tulhajtás mindent elrontott. Azonban e drámai kísérletet korántsem nevezhetjük sikerültnek. A drámában legkevésbbé elegendők a negativ érdemek. A költészet e neme a jellemekben a legnagyobb és hatalmasabb vonásokat követeli, az érzelmeknek, mint Victor Hugo mondja, nem szabad suttogni, hanem jól és egészen föltát- ni szájukat, a szenvedélyek legnagyobb viharát az ő jelenetei tüntetik fel, melyek hatalmas jellemeket sodornak el. A költői képzelet itt az emberi természetnek legmegrenditőbb elemeivel játszik, — s a mint Voltaire elég gorombán mondja a költői merészségre nézve, a drámairóban együtt lakik valamennyi alvilági szellem, — habár benne is ne- hányan hiányzottak arra, hogy drámaírói tehetségnek ismerhetnők el. Némelyekben egygyel kettővel több van, mint kellene, másokban kevés, így Schiller, midőn első művét irta, túl ragadtatott, Goethe oly kevéssé érte el a határt e részben, Voltaire. Az irodalom más ágaiban dicséretes azon illemteljes és magamérséklő józanság, mely az uj dráma gyönge voltát fedezi; — de nem elégit ki benne sem a cselekvény bonyodalma, sem a szenvedélyek és jellemek festése. A jellemek a legnagyobb általánosságban rajzoltatnak. Árpád (Feleki) nagylelkű és békeszerető, Uzád (Egressy) nagyravágyó és harczias párt feje, ki vad függetlenséget s nem törvényt kiván, Csilla, az Árpád húga (Felekiné) szereti Uzádot s szereti hazáját angyali szivének egész hevével. — A jelenetekben kevés a mi tovább fejleszsze a már meglevő viszonyokat s majd semmi ami a drámai jelenetek iránt annyira fölcsigázza a nézők várakozását, a szenvedélyek és jellemek összecsapása által. A peripetia oly csekély, hogy alig észrevehető a haladás. A cselekvény, s az egész mese nagyon csekély bo- njmlodásu. Csilla Uzádba, az Árpád ellenségébe szerelmes. Mikor megtudja, hogy Uzád füllázadt a honalkotó ellen, tőrt döf annak szivébe, mert jobban szereti hazáját, ha lehet jobban szeretni, s aztán önmaga ellen forditja a véres tőrt. — A túlsúlyt a Csilla és Uzád közti viszonyra kell vala helyezni, s nem az Árpád és Uzád közöttire. A főszemély ekkor Csilla volna, s ennek önmagában kelt meghasonlását kellene részletesen fejleszteni és egész erővel rajzolni. A mint a szinmű alkotva van, sokat hasonlít némely olasz opera szövegéhez, melyben a mese csak arra való, hogy a személyek különbféle lyrai áriákat énekelkessenek. ,,A honfoglalókéban a mese arra ád alkalmat, hogy a személyek hazafias szónoklatokat tartsanak. Az inventio ezekben áll s nem a lélektani mozzanatok kiderítésére szolgáló jelenetek, küzdelmek és cselekvény költésében. Az dicséretes, hogy szerző nem használ oly mesét, mely csak az újkori regényekben terjeszthető ki kellően; de az igen kevés szintoly hiba, mint az igen sok. Ily egyszerű tárgyból, minő a „Honfoglalókéé, lehet ugyan drámai mesét alkotni, sőt az egyszerű mesét jobban megtűri a dráma, mint a terjedelmes regény- tárgyakat, csakhogy a kisebb tárgyat hatásosabb jelenetekkel, tisztább felosztással, s haladó fejlesztéssel kell megelevenitni és folyton fokozni. Azon szép hazafias mondások, melyeket a közönség megtapsolt s az egész mű, ha nem is példás, de elég jó magyarsággal van irva, s kivált szinházi nyelvünk e nem igen virágzó korában némelynél jobbal is talán. Az Árpád ajkaira adott alkotmányos szabadság, s más anachronismusok csekélyebb bajai az uj műnek, mint a melyeket fenébb drámaiságára nézve röviden előadtunk. Az előadás egészben véve csaknem ünnepi volt. Drámai előadásra nem láttunk eddig ily di- szitményeket, melyek azonban minden ritkaságuk mellett is inkább helyes Ízlésre, mint fényüzési hajlamra mutattak. A szinlapon hirdetett zeneszerzemények csak a felvonási közökre készültek, — s szép melódiákkal szorították ki a fölvonás közi húsz év óta és mégis roszul játszott zenedarabokat. Az izlés külsőségekben sem fölösleges. —m.—
