Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz
182 Balázs Sándor. «Mért nem házasodik a sógor», «A kis árva», «A megboldogult» czímüek már kevesebb tetszésben részesültek. Kisebb elbeszélései, melyekben a rangkórságot, felületességet, szájhősködést s a társadalomnak csupán külsőségek után ítélő elfogultságát teszi nevetségesekké, mind erős szatirikus érről tesznek tanúságot. Ez a szatíra azonban csaknem kivétel nélkül mosoly kíséretében jelenik meg elbeszélő müveiben. Balázs Sándort még legerőteljesebb, legszínesebb munkáiban sem lehet vádolni kegyeletlenséggel vagy frivolitással. Szerető szive s finom érzéke megkímélte őt a túlzásoktól. Alkotásaiban folyvást ott látjuk az emberbarátot, kinek szivéből még a legkeseriibb csalódások sem voltak képesek kiirtani a szeretetet. Ez tette őt a közönség kedvenczévé, mely élénken látogatta azokat az irodalmi fölolvasásokat, a melyekben ő neki is volt szerepe. Az ő buzgó közreműködésével alakított Petőfi-társaság megnyitó gyűlésén tartott fölolvasását, «A színésznő férjét» s annak jellemző és mulatságos részleteit ma is emlékezetben tartják azok, a kik hallották. Az időszaki sajtó terén is mosolygott rá a szerencse. A hatvanas évek első felében megindítá az «Ország tükre» czimü képes lapot, melyre ezerenként özönlöttek az előfizetők s a kiadó mindjárt az első félévben ötezer forintnál többet adott át neki, mint tiszta hasznot. Mihelyt megkapta, Párisba és a londoni világkiállításra utazott s onnan üres zsebbel került haza. Lapja azonban még mindig fönnállt, pártolásban részesült s csinos jövedelmet hozott. A nemzeti színházban akkor váltak kapósakká a finomabb ízlésű operettek, melyekben kitűnt Bognár Vilma csinos eleven alakja, üde fris hangja, a ki főként a «Fortunio dalá»-ban, Friquet férfiruhás szerepében a közönségnek kedvencze volt. Balázs Sándor megkérte s elnyerte a kedves művésznő kezét s mindenki gratulált a szép pár e frigyéhez, mely állandó, zavartalan boldogságot Ígért. S lígy is volt: a boldogság harmadikul szegődött hozzájuk. Mind a ketten az emelkedés időszakát élték. A férj nem akará, hogy fiatal neje operettekre vesztegesse hangját s Olaszországba vitte a milánói Lampertihez, hogy drámai énekesnőnek képezze ki magát. S Balázsné-Bognár Vilma csakugyan a nemzeti színház drámai énekesnője lett s a fiatal pár házasságából egy kedves kis leányuk is származott, a ki teljessé tette boldogságukat. Ekkor következett be életükben az a fordulat, mely utoljára oly tragikus végre vezetett. Hazai művésznők iránt a hazai kritika többnyire szigorúbb és követelőbb volt, mint idegenek iránt. Balázsné is, ki az operánál nem is tűnt ki any- nyira, mint az operettekben és népszínművekben, tapasztalni volt ezt kénytelen s ez sok kellemetlenséget okozott. Ehhez járult, hogy az «Ország tükré»-től, állítólag egy fölötte népszerűtlen (muszkavezető hírében álló) férfiú arczképének közlése, de inkább valószínű, hogy a szerkesztésben mutatkozó ernyedés miatt, a közönség részvéte elfordult s a lap ezentúl csak tengődött, utóbb czímet is, kiadót is, szerkesztőt is cserélt. A bizarr tervezgetések korszaka ekkor kezdődött Balázs Sándor életében. Szokatlan előkészületekkel indított meg egy uj napilapot, az «Omnibuszt», melyek valószínűleg sikerre vezettek volna valahol Amerikában, minálunk azonban a lapnak hitelébe kerültek, mielőtt még megszületett. Nem is élt soká. Ekkor Balázs a «Házi barátot» indítá meg, de annak is rövid élete volt. A munkabíró s mindent rózsás színben látó irót azonban mindez nem csüggeszté el nagy időre. 1874-ben azonban, midőn kis leánykáját elragadd a halál, mintha életének czélját vesztette volna el. «Nincs már miért élni», mon- dogatá s anyagi bajokkal is küzdvén, mindinkább elkedvetlenedett, a nélkül azonban, hogy azt ismerősei külső magaviseletén észrevették volna. Nejétől is elválván, elvesztő bizodalmát a maga erejében s úgy volt meggyőződve, hogy rajta már csak a kedvező véletlen segíthet. A vak szerencsére bízta hát magát s szenvedélyesen rakta a kis lutrit. Azon felül csodálatos találmányokon törte a fejét s annál biztosabban számíthatott pártfogására minden félreismert lángész, minél képtelenebb találmánynyal állt elő. A különös betűszedő és mázsáló gépek, a kormányozható léghajók, a lámpásos botok és mindenféle összerakható bútorok föltalálói kész protektort találtak benne s ő azok érdekében a legnagyobb buzgósággal fáradozott. Természetes, hogy minden ilyen ábrándkép csak egy-egy csalódással tette gazdagabbá. Kedélye azonban ez után is olyannak látszott, mint hajdan a jó szerencse napjaiban. Yíg baráti, vagy női társaságban nem volt ügyesebb, elmésebb és tegyük hozzá, finomabb társalgó Balázs Sándornál. Testvéröcscsénél, a honvédelmi minisztérium irodatisztjénél lakott, ki szeretettel osztá meg vele szobáját, keresetét. 0 maga a nemzeti színháznak lett szerény fizetésű könyvtárnoka. A mellett aránylag elég sokat dolgozott a szépirodalom terén, bár ekkori munkái közül már nem egyen látjuk meg, hogy nem belső ösztön szülöttjei. Legutoljára politikai vezérczikke- ket kezdett írni s a választások idején képviselő- jelöltnek lépett föl Mohácson, antiszemita programmal. Ennek sikerétől várta sorsa jobbra fordulását. A kísérlet balul ütött ki: ő megbukott. Es ezzel nem csak érzékeny ambicziója szenvedett, de reményeinek utolsó horgonya is elszakadt. A választási költségekkel is zaklatni kezdték. Szóval csordultig telt a keserű pohár s ő ott állva egy verőfényes kezdetű, majd viszontagságossá vált életpálya végén reménytelenül, részvétlenül, biztató kilátás nélkül, elhunyt gyermeke sírján leszámolt azzal az élettel, mely oly kegyetlen volt hozzá, hogy végig hurczolá minden megpró
