Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz

A Petőfi-ház.

Irta : Farkas Ernőd.

A nemzeti kegyelet csinos kis kápolnája ez a Petőfi-ház. Amint végigsiklott i tekintetem ez összegyűjtött drága emlékeken, amint nézegettem a költő gyöngybetüs, gömbölyű vonásait, a tiszta, törlés, meg javitás nélküli egyenes sorokat, költeményeinek első kiadásait, azt a primitív sajtót, amely egykor a Nemzeti Dalt ontotta magából, csaknem egy évszázad története jelent meg előttem a költő szüleinek, Petőfinek és kortársainak alakjaitól körülvéve.

Emlékek bűvös raja zsongott a lelkemben. A ködös, novemberi ónszürke levegőben, amely ráfeküdt e gyönyörűen rendezett ereklyetárra, megelevenült előttem a múlt, láttam Petőfit dideregve vándorolni az országúton, láttam Bajzánál, Vacbott Sándornál, Vörösmatynál és Vachot Imrénél. Láttam a márciusi ifjúság élén, amint átszellemült arccal, égi tűzzel szemében, szavalta a Nemzeti Muzeum lépcsőjéről a Talpra magyart.

Láttam a kigyult arcokat, a lelkesedés mámorától körüllobogva, hallottam az éljenzés mennydörgő zengését, a szent esküvés harsogását, hogy »rabok tovább nem leszünk.»

Olyan ez a Petőfi-ház, hogy láttára »lángolunk és sírva fakadunk». Mennyi harc, vívódás, küzdelem, szenvedés s milyen páratlan dicsőség beszélő emlékei ezek az ereklyék ! Mert beszélnek ők, a szivünkhöz szólanak, a lelkünk elé varázsolják azt a rövid életet, mely csupa gond, nyomor, megalázás és csupa babér, meg dicsőség.

Miként a költő hallgatta egykor a fák lehulló levelének lágy neszét, úgy hallgattam én ez emlékek halk suttogását, melyek rég múlt idők hamvaiból emelkedtek ki, hogy teljessé tegyék az ő nagyságát s el nem halványulható dicsőségét.

Egy volt benne a költő és az ember. Egy nagy álomlátó lélek, akinek minden