Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz

gondolata az örök szépnek dithirambja. A szivével énekelt, mint a fülemile a bokor alján és a leikéből omlott az égi láng, melyet a nemzeti költészet géniusza a szabadság legtüzesebb riadójává öntött.

Szülei, a becsület szegényei, nem áldozhattak rá s hogy sorsukon könnyítsen, beállt katonának. De mikor súrol és havat hány, mikor a faköpenyeg előtt strázsál, Horácius szellemével társalog és csodálatos, lágy dallamok zsongnak a lelkében, amelyre a tavasz virágos biibáját leheli a költészet, »az isteni, a magasztos».

Az ember nem tudja mit csodáljon benne jobban, a roppant akaraterőt, vagy a lelkierőt, avagy azt a látnoki ihletet, hogy már közkatona korában tudta, érezte, hogy »nem közönséges embernek született.»

Petőfit az egész világ magasztalja, mint a szabadság, szerelem és hazaszeretet utolérhetetlen magasságban szárnyaló dalnokát. De életét, küzdelmét, rajongó lelkének nagy ideáljait, teljesen csak nemzete értheti és ismerheti. Költeményei negyvenhét nyelven lelkesítik és gyönyörködtetik a világot, de azért senki sein fejezi ki oly híven és tökéletesen a magyar nép jellemét és egész természetét, mint az ő költészete.

Szebben nem is lehetne őt jellemezni, mint egy angol osodálója, John Ingram, négy évvel ezelőtt Londonból hozzám irt levelében tette, aki ezt mondja : »Petőfi a magyar nép maga !» Valóban az ő bujával, örömével, vágyaival és szenvedéseivel, amiknek senki tisztábban, egyszerűbben és fenségesebben nem adott még hangot a lantján, mint Petőfi.

Eredeti és nemzeti minden izében, érzelme tiszta és mély, mint a tengerszem, gondolatai pedig mindig az ég kárpitja körül lebegnek.

Egyeneslelküsége, ritka becsületérzése, néha nyers, de szókimondó s büszke természete, egészen a magyar népé. Dalol, ha örül és dalol, hogyha sir. Családias érzése, gyöngédsége, szüleinek önfeláldozó szeretete megint csak a magyar népé. És ha végigmegyünk a Petőfi-ház finom Ízléssel berendezett termein, mint a varázs- tükörben a múltat, magunk előtt látjuk a költő egész életét.