Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 6-os doboz
1909. november 7., vasárnap. PESTI 35 francia espritvel teljes Degré Loizi, akivel a fiuk, a .nélkül, hogy-egy kukkot is tudott volna olaszul, olasz, beszédet mondattak a Ceccopieri ezred magyarbarát tisztjeihez. Egyik üvegszekrényben a dákók, amelyekkel Yasváryval délutánonkint pyramidliztak. — liegen divatiát mult billiard játék. — S ott van az a kard, amelyről a Magyar nemes-t irta. A Sass-esaládnak régi kardja ez. Egyik őse hordozta vitézül a burküs háborúkban. Akkor, mikor fölharsant a vitám et sanguinem, egy szép királyi asszony mosolyára, gyújtó szemének sugarára. A Sass-családhoz általában meleg barátság fűzte a poétát. Borjadi kúriájukban sok kedves napot töltött. A Petőfi-házban még néhány levelet is őriznek arról az eperfáról, amelynek fekete gyümölcseit, mint vérbeli pestvármegyei gyerek, Petőfi is nagyon szerette. Megvan a pad is, amely a negyvenes években Sassélc háza előtt állt. Ezen ülve, gyakran elmélázott a költő, s nézte a „felhők rohanó szállását.“ A Sass-lányokkal, Zsófival, Erzsivel szívesen eltréfált. Erzsikének irta azt a versét, amikor a szénásszekéren ülve, biztatta a lányt, választanának csillagot. Sas3 Károly volt az, aki Petőfi1 leveleit Júliának átadta. Gazdasági praktikáns volt Erdődön. A szigorú apa, Szendrey Ignác, nem tűrte volna, hogy leánya levelezzen a „bolond versifikátorral.“ Amikor azonban ez a bolond versifikátor mégis elvitte a „fínum, kényén nőtt leányzót“, nem adott neki egyebet staffierungba, csak egy üveg-szekrényt — no meg az apai átkot. Meg is fogant ez az embereken. Gyászos, kora véget ért az egész család. De nincs már hatalma, joga, ereje a fölött, ami halhatatlan volt Petőfi Sándorban. f Dicsősége örök gloria! Nemcsak hazánkra, az egész művelt világra veti immáron sugáros fényét. A mi szegény, kicsi nemzetünk pedig fölépítette házát. Összegyűjtötte abban a „jó öreg kocsmáros“, a „legszeretettebb anya“, „Istók öcsém“ és az ideálok minden emlékét. — Oltárt emelt abban Petőfi Sándornak.- f Álljon ez az oltár örökké — és mint a hivő, bizva, remélve egy szebb, boldogabb jövendőben, sarut megoldva, mindenha áldozni térjen be ide a magyar. Vay Sándor. Lányok az egyetemen. Modern kor, modern átkok. Igaz, hogy a technika minden újabb vívmányával, a szellemi haladás minden újabb stációjával, az emberiség ösz- szesége közelebb jut a boldogsághoz, de igaz az is, hogy sok ilyen haladást a családok és az emberiség más, intimebb egyesülései drágán fizetnek meg. Távol áll, bogy a „régi jó idők“ címén akarjak ismert tenoru sápitozásokat szélnek eregetni. Amire e pár sorban rá akarok mutatni, az a mi különös társadalmi életünknek egy speciálisan kifejlődő rákfenéje. Nem kertelek soká: n lányaink egyetemre járásáról van szó. Amikor egyetemeinket a lányok számára is megnyitották, sók vita folyt a régi kérdés körül: vajon tud-e a nő annyit és olyat produkálni, mint a férfi? Meddő vita. Ennek a vitának a harcosai, a maguk korlátolt mikrokozmikus lát- körükben megfeledkeznek a nagy természet hatalmas és megalkuvást nem ismerő elvéről: a munkamegosztásról. Igenis, a nő tud produkálni és produkciójának terméke a férfiéhez viszonyítva egyáltalán nem subordinált, — csakhogy effectusa más térre van utalva a természettől. Egy intim, zártabb környezetbe (nevelés, jótékonyság), de főleg és különösképen a családba, ahonnan áldásos gyökerei eljutnak az élet minden rétegébe. És ha a nőt elvonjuk ettől a feladatától, aljkor nemcsak ösztönének adtunk természetellenes irányítást, hanem senyvesztjük azokat az éltető nedveket, amelyek egy egészséges társadalom terebélyes fájának életet és erőt adnak. . i Kétségtelen, hogy a létfentartás évről-évre nehezebbé váló feltételei kenyérkereső pályákra utalják a lányokat is. De nem azokról a lányokról lesz most szó, akik azzal a tiszteletreméltó célzattal járják az egyetemet, hogy kenyérkereset szolgálatába állítsák a tanultakat, hanem azokról a szerencsésebbekről, akik jövő életükben előreláthatólag nem fognak abba a helyzetbe kerülni, hogy az élet keserves harcában, kinn a küzdőtéren marakodjanak egy-egy darab kenyérért, — akik csak műveltségük tökéletesbitése végett keresik fel az egyetem bizonyos fakultásait. Felette sajátságos, amit e leányok lelkületó- nek és egész természetének megváltozásában megfigyelhetünk. A leányiskolák szűziesen félénk falai közül, az egyetemen és ennek révén belekerülnek egy forró légkörbe: fiatal fiuk, akik a Sturm- und Drangperiode szertelenségei, túlzásai és kritika nélküli hóbortjai között tisztulnak meg majdan, óvek múlva, egy leszürődött, komoly munkás életre több-kevesebb eredménynyel szépirodalommal fog lalkozó vén leányok, akik nemük ki nem elégített- ségének hisztérikus önámitásával prédikálják a női meg nem ért-ettségét és elnyomottságát, st-b. sth És végül, mindezek betetőzéséül egy-két, senilitásá- ban megrokkant professzor, akik immár pályájui alkonyán sikerrel kompromittálták Írásban és szóval azt az ágát a tudománynak, amelynek előadására hivatvák s akik szinte mániákusan tetszelegnek maguknak a tapasztalatlan fiatal lányoi által imádott korlátnélküli tekintély hiú szerepében. Már most hogyan hat ez a légkör a benne élőkre? A fiatal fiuk, az ábrándozók, a nagy tervekkel vajúdók, előbb-utóbb magukhoz térnek: alkalmuk van, amikor kedvük tartja és a bennük felhalmozódott energia hajtja őket, belemerülni a közvetlen életbe és ebből a rengeteg energiából akármi módon: tivornyazás, éjjelezés, verekedés, testi munka áltál annyit kiereszteni a szabályozó zsilipen, hogy egyensúlyuk helyreáll. A kenyérért dolgozó lányok egyensúlyát tartja és ösztönzi az a keserűséggel vegyes vágy, hogy pályájukat minél jobban megalapozzák. A szegény vén lányok csak savanyúbbakká lesznek. De itt vannak a mi lányaink, akikről szólni akarunk, akik tisztán művelődés cimén jutottak ebbe a környezetbe. Ezekre végzetes sors var. Két ellentétes pólus között hányódnak szüntelen. Az egyik az egyetem, a másik a szülői ház és a női hivatás. Az utóbbi az előbbivel, ahogy azt ma egyetemünkön felöleljük, összeférhetetlen és végzetes következményekkel jár. Ezek a lányok nincsenek abban a helyzetben, hogy energia-többletüket s a hamis és helytelen képzeteknek óriási tömegét az élettel való közvetlen érintkezéssel lekoptassák és szabályozzák. Bennük ez mind hussa és vérré válik. Készpénznek veszik azokat az olcsó és mértéktelen dicséreteket, melyekkel a professzorok, felelőtlenségük tudatában, elhalmozzák őket. S vannak professzorok, akik vénségükre teljesen a lányhallgatók fejének ilyen tudományos irányú elcsavarására adták magukat. A szegény áldozatokkal elhitetik, hogy valami nagyra hivatottak és bűn, ha tehetségüket parlagon hevertetik. Gyenge középiskolai .nívón álló disserlatiókra tudományos . munkákat megszégyenítő dicséreteket írnak és nem lehet rossz néven venni a gyenge lányoktól, ha az egyetemi tanár ur himnuszától megszéditve, a doktori titulustól megbóditottan azt a képzetet fogantatják, hogy ők productiv termelésre képesek és hivatottak. kis vékony füstréteg szállt, mintegy jelezve, Elkezdték a pattogó dalt. Som gépiesen . olyanok között tüntetik fel őt, akik a művéUa ____- 1 * ' 1 1 1 - * - —-J —--~ 1—"A4- TTecTT Á'vn.n’i-.fi C*rr\7 C\V arrolrnr? < hrr/vfívlr «vr-f n Krürterrcácrnkat ÍS feláldozzák.
