Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 1-es doboz
MAGYAR VILÁG 13 ez hiányzik, úgy éppen az egyéniséget és az egyéniségben rejlő értéket nélkülözi. Aki magyar szavakkal ir ugyan, de a magyar lelkiséggel összeforrva nincs, az az iró olyan, mint a fájáról leszakadt levél, melynek a teremtő erőt hordozó és kisugárzó törzshöz többé köze nincs. Aki magyarul ir ugyan, de hiányzik belőle a nemzeti érzés, az az iró olyan, mint az élősdi növény, amely annál több kárt tesz, mennél szorosabban tapad a törzshöz, melynek éltető erőit szívja és fogyasztja Ma a nemzetietlen és a nemzetközi szellem irodalmi megszólaltatása mind jobban divatos. Ezzel nem ritkán jár együtt minden nemzeti szokás, érzés vagy gondolat mellőzése, sőt kigúnyolása. Meggyőződésem, hogy az olyan irodalom, amely a nemzet életét nem gazdagítja, nem érték, hanem kár. Hiszen végtére is az irodalmi munkálkodás, ha a művészet névre és a köztiszteletre igényt tart, nem lehet sem egyéni kedvtelés, sem tiszta kenyérkereset, hanem csak komoly és emelkedett hivatás betöltése. Olyan hivatásé, amely egy kiművelt, tiszta és emelkedett, öntudatos és eszményekért lelkesedő ember belső világát és értékeit igyekszik közkinccsé tenni. Minden nemzet megkövetelheti, hogy irodalma a nemzetet építse. Amely irodalom nem épít, hanem rombol, nem emel, hanem lesülyeszt, nem gazdagítja, hanem rongálja az olvasók lelkét, az nem méltó az irodalom névre. Ezt különösen hangsúlyoznunk kell nekünk magyaroknak, Romlásunkban az irodalomnak sorsdöntő a jelentősége. A magyar irodalmat ma kétszeres felelősség terheli. Lelkek millióit, egy ezeréves nemzet öntudatát kell ma megtöltenie erővel, önbizalommal, akarásokkal és reménységekkel. A magyar irodalomnak ma csak nemzetinek szabad lennie és még a legegyetemesebb és a legemberibb eszméket, felfogásokat és igazságokat is nemzeti élet emelésének és a nemzeti gondolat gazdagításának eszközévé és tényezőjévé kell átformálnia Mert csak igy töltheti be nemzetépitő hivatását és csak igy alkothat történelmileg is maradandót. Minden kornak voltakés vannak maradandó alkotásai. Amit a kor divatja termel, vagy ami a kornak divatot termelt, az a divattal együtt elmúlik. Nem is érdemli meg a fennmaradást. A régi korok irodalmából is csak azok a művek maradtak meg, amelyekben örök emberi érzések, nemzeti igazságok, igaz álmok és reménységek szólaltak meg. Meg vagyok győződve arról, hogy a korunk irodalmi termékeinek óriási nagy többsége az Ízlés változásával magától elmúlik. De meg van az a veszedelme, ho£y ha valaha ezt a kort a mai irodalmi termékek többsége után ítélik meg, nagyon szomorú és orcapiritó ítéletet mondanak majd rólunk. Csak az a vigasztaló, hogy a holnapos irodalom ritkán éri meg a holnaputánt. Mi azonban a Petőfi Társaság tisztes régi hagyományainál maradunk. Csak szép lelkek emelkedett elgondolásainak és tisztult érzéseinek drágagyöngyeit rakosgatjuk a nemzeti közművelődés oltárára, hogy velük nemzetünket és embertársainkat gazdagítsuk. Mert ez az egészséges nemzeti irodalom igazi hivatása. A „Magyar Világ1* a magyar kultúra harcosa! Krisztus katonája Istók János szobra Bohémélet (Középkori francia chanson után szabadon.) Siető lépted ne suhanjon, Édes, arra, hol a Notre Dame tükörfényes ezer ablaka bámulja a holdat. Hidd el, ha mondom és ne légy azért bús, a fényes templom nem miénk, a koldus élet tagadja tőlünk, ami szép. A Szajna medrén se járjon szemed, sötét hulláma nem érdemli meg, hogy hideg csókba fonia testedet. Ne szomorkodj, szent azért, amit érzünk, ha nincs is palotánk s áldásra pénzünk, és nem lesz mirtus koszorúd soha — Ne csüggedjél, a hosszú éjszakák, mik másnak gyötrelmet okoznak, ránk mindig uj és szép álmot ontanak És végig álmodjuk az életünk: hogy lesz, mikor ifjúságunk letűnt 7 belehullunk egy tömegsírba tán. . . vagy boldogan gondoljuk azt, hogy egyszer: Te fehér hajjal s én lengő szakállal tipegünk majd a másik partra át, hogy frigyünket a legifjabb apáttal megáldassuk, s te feltehesd a mirtus-koronát. Balázs István
