Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 1-es doboz
/ 1923 január 3. UJ Nemzedék Szerda Petőfi-ünnepségek hosszú sora Szilveszter-napján Az ország és a főváros hódolata Petőfi nagysága előtt — A Zeneakadémia főünnepén egyetlenegy ~ miniszter sein Jelent meg- ii.hi.i — Az Uj Nemzedék tudósítójától. — Szilveszter-napján volt az az ünnep, amelyre a magyar nemzet már egy éven át készült, Petőfi Sándornak, a nemzet egyik legnagj ^b költőjének századik születésnapja. A nemzet a mai sivár és szomorú napokban lehetőség szerint igyekezett a legszebben és a legfényesebben megünnepelni azt a költőt, akivel a magyar kultúra és a magyar költészet leginkább kapcsolódott bele a világ kultúrájának közösségébe. Homérosz, Shakespeare, Goethe, Mistral mellett Petőfi neve is ott ragyog a világ öt legnagyobb halhatatlanjának neve között, mint akik magukban hordozták és meg tudták szólaltatni mind azt a szépet és jót, ami az emberi szívben lakik. 'A Petőfi-ünnepeknek első jelentőségét ez a világirodalmi nagyság adja. meg. Mert Petőfi amellett, hogy speciálisan és _ fanatikusan magyar tudott lenni és magyar is ivóit, minden nemzet közkincse is, mivel az ő lelkében a két legszebb emberi érzés lobogott kiolthatatJan lánggal: a szerelem minden szép- tége és a szabadság minden nagysága. , Mikor az újévben először szólunk a magyarokhoz, jól esik, hogy éppen Petőfi nevével köszönthetjük az újévet és köszönthetjük a minden magyarokat. Bárcsak az a fanatikus lélek lobogna a mai nehéz napokban és ennek az ismeretlen és szfinxareu évnek kezdetén is a magyar lelkekben, mint amely Petőfi életét, költészetét és halálát any- nyira magyarrá tette. Ö, akinek a magyarsága nemcsak zengő szó, nemcsak himnusz, óda, elégia vagy dithirain volt, hanem, önfeláldozó^ az eszmékért és a honéri meghaló halál is. tanítsa meg ezt a mai cinikus. elemyedt. mindennel megalkuvó generációt ismét fanatikusnak, önfeláldozónak és a hazaéri mindent odaadónak lenni. Mindenki érzi. hogy erre nagy szükség van. Petőfi halhatatlanságának közöttünk kell járnia, hogy szavának korbácsoló erejével tudja ismét magyarrá ostorozni elkorcsosult fajtánkat. Valahogy az egész némáét is érezte, hogy sokkal, nagyon sokkal tartozik annak a költőnek, aki leginkább mutatta meg nemzete értékeit a világnak. Mégis voltak as ünnepségeken zavaró momentumok, amelyeket még ünnepi hangadatunkban sem hallgathatunk el Pgy gondoltuk, hogy a Pefőfi-ünnep nemcsak az egyszerű embereké, meg lekesedni tudóké, hanem a hivatalos Magyarországé is. A legkínosabb feltűnést keltette tehát, honn_ a Zeneakadémián, hol <7 Petőfi Társaság nagygyűlése alkalmával az ország minden rétege, az összes tudományos intézetek képviselete jelen volt, mindenkit ott láttunk az államfőtől kezdve le az egyszerű munkásig, csak éppen a magyar kormánynak, egyetlenegy miniszterét nem. Petőfi nagysága, s a nemzet az az ünneplése, amelynek nagy visszhangja van a külföldön i®. mindenesetre megérdemelte volna, hogy az egész kormány egyöntetű megjelenésével, emelje az ünnep nagyságát. Hiába kerestünk azonban egyetlenegy miniszteri is. min- deshikhek sürgősebb dolga volt. mint ez az ünneplés. A másik njuieprontó moqientum a 'főváros házainak kivilágítása körül volt. Míg a kormány távol léte meglepett, ennek a cinikus lelkű fővárosnak viselkedésa szinte természetes. Tudjuk régóta, hogy Budapest lelke nem magyar, hogy mindenféle szállal át és át van szőve, csak éppen azzal nem, ami képes volna a széthullott ország részeit összetartani. A hivatalos főváros még meggyujtotta a utasa ünnepi lámpáit az útvonalakon, a Petőfi-szobor feje körül még ragyogott a villanykorona nimbuszfénye, de hiába kerestük a lakások ablakaiban a hó dőlő gyertyafényeket, az embereknek elsőbb volt a szilveszteri mulatozás. mint az, hogy néhány gyertya fényével tüntessenek Petőfi emléke mellett. Szerencse még, hogy ennek a kőszívű fővárosnak legjobbjai mégis ezrével és ezrével zarándokoltak el úgy a szoborhoz, mint más Petőfi-ünnepekre és mindenki, aki még nem szakadt el a régi hagyományoktól. ott volt az ünneplők sorában. Diszülés a Zeneakadémiában A szilveszternapi Pcfőti-üimepek sora a Petői Társaság diszülésével kezdődött a Zeneakadémiában délelőtt fél 11 órakor. Már 10 órakor zsúfolásig telve volt a nagyterem, a karzatok roskadoztak az ünneplő közönségtől. A földszinten-a magyar társadalmi élet előkelőségei foglaltak helyet- A magyar nemzetgyűlés nevében Scitoyszky Béla, „a nemzetgyűlés elnöke jelent I meg családjával. Ott láttuk a leg- Lnagyobb magyart, Apponyi Albert grófot is feleségével és leányával. Az Akadémia' részéről megjelent Berzeviczy Albert. Balogh .Jenő. a Kisfaludy Társaság részéről Szász Károly. .Jelen volt még bárcihazi Bárczy István államtitkár. Némethit Károly v. b. t. t, volt államtitkár, Blaha Sándor, Jekel Péter államtitkár, Wlassich Gyula báró. a köz- igazgatási bíróság elnöke, ifj. JFías- sich Gyula báró, Petri Pál államtitkár h beteg kultuszminiszter helyett, Tóth István államtitkár, Breycr István pápai prelátus, mi- tflSítVfT tanácsos, Tlaffay Sándor evangélikus püspök. Kiss Menyhért, Zsirkay János, Pakófs József nemzetgyűlési képviselők és még számosán. A zenekari emelvényen a Petőfi Társaság foglalta el a középső helyet. Itt ültek a kulturális es társadalmi szervezetek küldöttségei, a Fiun-magyar irodalmi Társaság, Péstvármegye küldöttsége Ago- rasztó Tivadar alispán vezetésével, a főváros küldöttsége és a. vidéki kiküldöttek. A baloldali páholyban a királyi hercegek ültek, a jobboldaliban pedig a kormányzó családjával. Fél II órakor a Budai Dalárda Szegheö Sándor vezetésével elénekelte a magyar Hiszekegyet, majd Pékár Gyula mondotta el ünnepi be szédít—— Pékár Gyula ünnepi beszéde Tisztelt diszülés! A költő mondta egyik szilveszteri búcsújában: „Egy esztendő a másik sírját ássa, „Gyilkolják egymást, mint az emberek, „Idő, szárnyadnak még egy esattanása, „S a jelen év is a sírban szendereg... — e sorokat mormoljuk most halkan s lopva az óra mutatóját lessük: pár óra még s majd percen a szilveszteri éjféli pillanat, sírba dől ez az Ínséges ‘ esztendő s ugyanakkor feltámad, az uj év első lélegzetvételére, a Céntennárium világiinnepére újjászületik nékünk Petőfi Sándor. Szilveszter! Áldott név, ezer éve a szent koronát hozta a magyarnak s nyolc század múltán egy másodikat, a költészet koronáját adta e hazának. Arany mind a kettő; az egyik éke a kereszt, a másiké a babér s földöntúli égi ihlet kereste ki, jelölte ki mindkét korona számára a jutalmazandó főt, a hivatott magyar homlokot. Az elsőt fényes sereg, ragyogó küldöttség hozta bíboros Esztergomba s egy egész megtérő, ájtatos ország volt a tanúja a fel magasztal tatásnak; a második korona lopva, rejtve, éjjel jött, téli ferge- tegsürü hófátyolába burkoltan érkezett egy nagyalföldi, kiskunsági alázatos pór- faluba. Nem várta senki... csak egy istenfélő jó asszony, Petrovics mészá- rosné várta öt évi házasság után az Isten áldását. Beszélgetve, zsoltárt énekelve ült a szilveszteri éjen átalellen- ben Dinga Samuéknál, agy várta az éjfélt, — ám a sors úgy parancsolta, neki éjfélre otthon kellett lennie. A vajúdó asszony bizony alig tudott az utca félöles havában hazalábolni. És pont éjfélre, ép mikor a toronyőr az órát, a születő újévet kiáltotta, meg lett a gyerek. Egy beteges, vézna fiúcska. Jó toronyőr, ahogy zsolozsmésan zengte a tizenkettőt s kitekintett, vájjon látta-e a fényességet a hóviharban a szalma- fedeles parasztház felett! És az apa maga, jó Petrovics István, mialatt tán- oolva tapsolt az újszülöttnek, vajon érezte-e a korona káprázatát a mester- gerenda felől! Csitt, a természet mentői nagyobbat munkál, annál jobbau szeret titkolódzni. Szilveszter második magyar koronája már ott lebegett a bó- bafuló szalmafedél felett és Petrovics István még is csak annak örült, hogy milyen jó székálló legényt nevel majd az ö fiából... De a múzsa, ha látatlanul is, ott állt már az ágy mellett. Ujja az ajkán: ne tudja senki! Az apa legkevésbé. 0 csak legutoljára tudja meg. majd... majd ha az egész világ tudja. Az anya hamarább sejdithet valamit a nagy titokból, hisz a nő van közelebb, az anya van legközelebb az isteni rejtelmekhez. A fiú csak induljon el a tövises utón, az élet fájdalma, a szenvedés parazsa majd meggyujtja benne hivatása mécsét... Künn ezalatt csak tovább esett a hó, fehér vihar- zúgása zenélt a mázsák e bethlehemi éjszakáján. S Ö, a viharban született, a perc jegyével lelkén csakugyan elindul élete viharára. A perc jegye!, Érzi. ő s szinte babonásan tart születése szilveszteri éjszakájának jelentőségére. Később majd Szilveszternek fogja hívni verses regényének, „Az apostolinak a hősét s úgyszólván minden szilveszteri éjen külön költői Bucsu-k- 5)au méláz a múlt felett s tekint jós izemmel a jövendőbe. Kiesi, vézna jiiueska ... un' indul a magyar betlehemi éjből; ahogy a múzsa rendelte, megy a tövises utón és nincs nagyszerűbb és megbatóbh, az élet fájdalma, a szenvedés parazsa a múló percekkel s évekkel lassan-lassán mint gyújtja meg a hivatás tudatának mécsét‘a küszködő gyermekietekben. Libbculobban e lángocska, olykor majd kialszik __kivált ha nyak as apja reáfuj. Mert az apja . bizony zsörtöl, hogyne, hisz á fiú nem akar székálló legény lenni! Apjával van a fiúnak az első életharea, — no de amint az öreg Petrovics kiadja a mérgét és hátat fordít, a szent lángocska mindannyiszor csak annál nagyobb erőre kap. A fin — tán húsz evés lehet már — anyja karjaiba bnvik és mivel .csak vele mer erről szólni, neki súgja: „Mondád, anyám, hogy álmainkat „Éjente festi égi kéz, „Az álom ablak, melyen által „Lelkünk a jövőbe néz. , „Anyám, álmodtam én is ©gyet, „Nem fejtenéd meg, mit jelent! „Szárnyaim névének s átröpültem „A levegőt, a végtelent... Az anya aggódik, csittíja, esititja, de a fin már nem is hallja, egyszerre látni kezd s jövendöl: bűvös éneke égig fog repülni s lehozza neki a „hír csillagát", de ugyanekkor azt is megjósolja, hogy ifjan fogja éltét venni a „dal édes méze.” Anyja síkoltva esd: „halál... Ne vidd korán el a fiút!“ de a fiúnak arca lángol s átszellemülte« kiált: „Anyám, áz álmok nem hazudnak: „Takarjon bár a szemfödél, „Dicső neve költőfiadnak, „Anyám, soká, örökkön él! Mi ez? Stádium e vers, ébredés, há- lyogliulldá, döntő perc: az a pisla lángocska egyszerre hatalmos lánggá lobban, a hivatás szent' tudata tüzoszlop ként gyűl ki Petőfi Sándorban. Alig .mait hnsz éves, de kész © .költő: érzi n koronát a feje körül * a „korlöttalan természet vadvirágaként" veti fel a fejét Nekivág a világnak s amily ifjú, oly örjöngően türelmetlen, hogy fel nem ismerik. Hisz neki, hogy hivatását betölthesse, hogy faja, kora uralkodó eszméit kifejezhesse, neki fel kell ismertetnie, meg kell hallgattatnia! S a pere késik, ő nem ér rá sokáig... Űzi az apostoli nagy nynghataí- lanság; kicsapott diák. éhes bakit, >-.,ng> lantos, .'váftdóminjgz.^ igen, ily váltóid álruhákban kóborol a földi göröngyön, de ott benn, az 6 tudattól égő szifc, mei mögött, ott már az eszmék fejedelme, ő s benső szeme a másik szellemi lét csudáira van tárva-nyitva. Csak ő, más nem látja ezeket, — mások vakok, de sfiy ketek is, nem hallják azt. amit ő hall,, a hangokat Onnanátról. Ö az „istenség: szent levele“... maga mondja s nem j habozva, nem tapogatózva, hanem a*’ isteni hivatás parancsoló hiztonsá-, gával toppan a század elé. És: jön, érkezik a Carlyle-i héroszoki ötszörösen teljes fegyverzetében, mint! költő, látnok, apostol, hős és mártír: egy, személyben. Volt-e, jött-e, érkezett-« valaha poéta teljesebb és emberfelettibb; attribútumokkal! A többi legnagyobbak' szinte szegények mellette ... Itt a nagy Petöf-tejfelem magyarázata, ezért cső. üája ő a világirodalomnak s innen az «*• nemzetét s minden más nemzeteket ma-, gával ragadó erejének a titka. Ezt a fenséges csodát érezzük mi belőle s har-, mine nyelven ezt érzik az ám utó többi; nemzetek, ez nyűgözi le őket, olyanany* nyira, hogy összes volt és jelenlegi ellenségeink képesek e szörnyű korban egy percre megfeledkezni a gyűlöletről s ellentmondás nélküli hódolattal borul» -iák le a magyar szellem reprezentatív: hőse, Petőfi Sándor' előtt. Diadallal ünnepük a föld körül minden országban, minden éghajlat alatt. Nő Petőfink a külföldi dicsőség tükrében s gondolko- iásra, újraértékelésre készt bennünket Költő, látnok, apostol, hős és mártír! Ötszörös isteni felruházás ... ez adja meg a Petőfi fölényének azt a színjátszó, rejtelmes, dús ragyogást melyet még külön bűvkörrel von be az ifjúság aureolája. De az öt közül vajon melyik a fŐ-attribntum! Én úgy érzem, Petőfi mindenekelőtt és mindenekfelett látnolij Hisz csoda áz ő egész élete: csoda, amit] rövid huszonhat éve alatt érzett szűnve-; dett, alkotott, de a legérdekesebb csoda, tán mégis az, hogy ő mindent előre lát,' mindent előre megjósol. Meggyujtja magában a „sejtés tündér! tüzet“ s amit a „sötét méljtitkn jövendő íátyolán“ át lát, mind az döbbentően, betűről betűre teljesedik. A látnok benne költővé lesz, épp hogy e jóslásait feljegyezze (hisz legszebb költeményei mind megannyi jövendölések!), —a költő aztán apostoüá\ erősödik, a szabadság márciusi apostolává. De mindezt benne a látnok igazgatja: a látnok ad utóbb, mikor kell, kardot az apostol kezébe, hogy hőssé le-; gyen s e hős, ugyancsak a látnok ihletéből,. ugyanekkor tudja már, hogy mártírrá kell lennie. íme, ez pár sorbau Petőfi élete . . . Tudatos végsetsscrüségucl halad a pályáján toronyiránt a segesvári csata felé, hol a költeményeiben rögzített jóslások szerint a látnok ihlette költő-apostol régre hős mártírrá les* és . . . eltűnik. El, mint Hómulus .... Nincs túrja, de tán jobb is igy. így min dón szélgörgette magyar rög őt a magáénak vallhatja s ma e szilveszteri napon minden magyar porszemből ő támad fel. És nézzetek körül, a magyar -porszemek élednek, a dicsőség vihara fújja őket világgá s Petőfi feltámad köröskörül az egész planétán! Tisztelt diszülést A Petőfi Társaság a Potőfi-esztendő ünnepnyitó októberi nagygyűlésén a szabadság Petőfijét, a a novemberi nagygyűlésén a sezerelem Petőfijét ünnepelte, — ez a mai III-ik és legfőbb diszülés az egész embernek hódoljon. Leborulunk és feltekintünk a legelső zsenik legmagasabb Olympusára; a mi magyar Petőfink ott áll a kiválasztottak kiválasztottjai közt, azok közt, kiknek homloka már az isteni titkok fellegeit éri. A tudós Grimm mondta pár évtizeddel ezelőtt: a legmagasabb költői iKlét a századok folyamán e földön ötször vett testet: az első inkarnácló volt Honiér, a második Shakespeare, a harmadik Goethe, a negyedik Petőfi, az ötödik Mistral, — és hangsúlyozzuk, nem netalán elfogult magyar Ítész mondta ezt, hanem egy tárgyilagos külföldi gondolkodó vette fel Petőfinket a legnagyobb öt közé, E legnagyobbak a grimmi értelemben mind testvérek, bármilyen korban, bármilyen nyelven énekebiek is. Testvérek, sőt annál is többek • . . olykor, ha a legnagyobb ötöt olvasgatom eredetiben, lassanként feledni kezdem a hellén,angol, német, magyar és proyánszi nyelvek külöubözőségét s olyas érzés fog el: ezek mind egy nyelven, egy ugyanazon nyelven Írnak, sőt nem is öt, hanem egy ember irta mindezt, egy ugyanaz a nagy Valaki, aki csak épp, mint ,a megtörő sugár, több kor és nyelv több színében ragyogtatja ugyanazokat a vüágrejtelmeket. Igen, a külső nyelv más lehet, de egy e legnagyobbak benső nyelve s é beeső nyelv lényegében nem más, miül 'döbbenő.'áhítat.«nekik.akivé.
