Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 1-es doboz

/ 1923 január 3. UJ Nemzedék Szerda Petőfi-ünnepségek hosszú sora Szilveszter-napján Az ország és a főváros hódolata Petőfi nagysága előtt — A Zeneakadémia főünnepén egyetlenegy ~ miniszter sein Jelent meg- ii.hi.i — Az Uj Nemzedék tudósítójától. — Szilveszter-napján volt az az ün­nep, amelyre a magyar nemzet már egy éven át készült, Petőfi Sándor­nak, a nemzet egyik legnagj ^b költőjének századik születésnapja. A nemzet a mai sivár és szomorú napokban lehetőség szerint igyeke­zett a legszebben és a legfényeseb­ben megünnepelni azt a költőt, aki­vel a magyar kultúra és a magyar költészet leginkább kapcsolódott bele a világ kultúrájának közössé­gébe. Homérosz, Shakespeare, Goethe, Mistral mellett Petőfi neve is ott ragyog a világ öt legnagyobb hal­hatatlanjának neve között, mint akik magukban hordozták és meg tudták szólaltatni mind azt a szépet és jót, ami az emberi szívben lakik. 'A Petőfi-ünnepeknek első jelentő­ségét ez a világirodalmi nagyság adja. meg. Mert Petőfi amellett, hogy speciálisan és _ fanatikusan magyar tudott lenni és magyar is ivóit, minden nemzet közkincse is, mivel az ő lelkében a két legszebb emberi érzés lobogott kiolthatatJan lánggal: a szerelem minden szép- tége és a szabadság minden nagy­sága. , Mikor az újévben először szólunk a magyarokhoz, jól esik, hogy ép­pen Petőfi nevével köszönthetjük az újévet és köszönthetjük a minden magyarokat. Bárcsak az a fana­tikus lélek lobogna a mai nehéz napokban és ennek az ismeretlen és szfinxareu évnek kezdetén is a ma­gyar lelkekben, mint amely Petőfi életét, költészetét és halálát any- nyira magyarrá tette. Ö, akinek a magyarsága nemcsak zengő szó, nemcsak himnusz, óda, elégia vagy dithirain volt, hanem, önfeláldozó^ az eszmékért és a honéri meghaló halál is. tanítsa meg ezt a mai ci­nikus. elemyedt. mindennel meg­alkuvó generációt ismét fanatikus­nak, önfeláldozónak és a hazaéri mindent odaadónak lenni. Mindenki érzi. hogy erre nagy szükség van. Petőfi halhatatlanságának közöt­tünk kell járnia, hogy szavának korbácsoló erejével tudja ismét ma­gyarrá ostorozni elkorcsosult faj­tánkat. Valahogy az egész némáét is érezte, hogy sokkal, nagyon sokkal tartozik annak a költőnek, aki leg­inkább mutatta meg nemzete érté­keit a világnak. Mégis voltak as ünnepségeken zavaró momentumok, amelyeket még ünnepi hangada­tunkban sem hallgathatunk el Pgy gondoltuk, hogy a Pefőfi-ünnep nemcsak az egyszerű embereké, meg lekesedni tudóké, hanem a hivatalos Magyarországé is. A legkínosabb feltűnést keltette tehát, honn_ a Ze­neakadémián, hol <7 Petőfi Társaság nagygyűlése alkalmával az ország minden rétege, az összes tudomá­nyos intézetek képviselete jelen volt, mindenkit ott láttunk az ál­lamfőtől kezdve le az egyszerű munkásig, csak éppen a magyar kormánynak, egyetlenegy miniszte­rét nem. Petőfi nagysága, s a nem­zet az az ünneplése, amelynek nagy visszhangja van a külföldön i®. mindenesetre megérdemelte volna, hogy az egész kormány egyöntetű megjelenésével, emelje az ünnep nagyságát. Hiába kerestünk azon­ban egyetlenegy miniszteri is. min- deshikhek sürgősebb dolga volt. mint ez az ünneplés. A másik njuieprontó moqientum a 'főváros házainak kivilágítása körül volt. Míg a kormány távol léte meg­lepett, ennek a cinikus lelkű fővá­rosnak viselkedésa szinte természe­tes. Tudjuk régóta, hogy Budapest lelke nem magyar, hogy mindenféle szállal át és át van szőve, csak éppen azzal nem, ami képes volna a széthullott ország részeit össze­tartani. A hivatalos főváros még meggyujtotta a utasa ünnepi lám­páit az útvonalakon, a Petőfi-szobor feje körül még ragyogott a villany­korona nimbuszfénye, de hiába ke­restük a lakások ablakaiban a hó dőlő gyertyafényeket, az emberek­nek elsőbb volt a szilveszteri mula­tozás. mint az, hogy néhány gyertya fényével tüntessenek Petőfi emléke mellett. Szerencse még, hogy ennek a kőszívű fővárosnak legjobbjai mégis ezrével és ezrével zarándo­koltak el úgy a szoborhoz, mint más Petőfi-ünnepekre és mindenki, aki még nem szakadt el a régi ha­gyományoktól. ott volt az ünneplők sorában. Diszülés a Zeneakadémiában A szilveszternapi Pcfőti-üimepek sora a Petői Társaság diszülésével kezdődött a Zeneakadémiában dél­előtt fél 11 órakor. Már 10 órakor zsúfolásig telve volt a nagyterem, a karzatok roskadoztak az ünneplő közönségtől. A földszinten-a magyar társadalmi élet előkelőségei foglal­tak helyet- A magyar nemzet­gyűlés nevében Scitoyszky Béla, „a nemzetgyűlés elnöke jelent I meg családjával. Ott láttuk a leg- Lnagyobb magyart, Apponyi Albert grófot is feleségével és leányával. Az Akadémia' részéről megjelent Berzeviczy Albert. Balogh .Jenő. a Kisfaludy Társaság részéről Szász Károly. .Jelen volt még bárcihazi Bárczy István államtitkár. Némethit Károly v. b. t. t, volt államtitkár, Blaha Sándor, Jekel Péter állam­titkár, Wlassich Gyula báró. a köz- igazgatási bíróság elnöke, ifj. JFías- sich Gyula báró, Petri Pál államtit­kár h beteg kultuszminiszter he­lyett, Tóth István államtitkár, Breycr István pápai prelátus, mi- tflSítVfT tanácsos, Tlaffay Sándor evangélikus püspök. Kiss Menyhért, Zsirkay János, Pakófs József nem­zetgyűlési képviselők és még számo­sán. A zenekari emelvényen a Petőfi Társaság foglalta el a középső he­lyet. Itt ültek a kulturális es társa­dalmi szervezetek küldöttségei, a Fiun-magyar irodalmi Társaság, Péstvármegye küldöttsége Ago- rasztó Tivadar alispán vezetésével, a főváros küldöttsége és a. vidéki ki­küldöttek. A baloldali páholyban a királyi hercegek ültek, a jobboldali­ban pedig a kormányzó családjával. Fél II órakor a Budai Dalárda Szegheö Sándor vezetésével eléne­kelte a magyar Hiszekegyet, majd Pékár Gyula mondotta el ünnepi be szédít—— Pékár Gyula ünnepi beszéde Tisztelt diszülés! A költő mondta egyik szilveszteri bú­csújában: „Egy esztendő a másik sírját ássa, „Gyilkolják egymást, mint az emberek, „Idő, szárnyadnak még egy esattanása, „S a jelen év is a sírban szendereg... — e sorokat mormoljuk most halkan s lopva az óra mutatóját lessük: pár óra még s majd percen a szilveszteri éjféli pillanat, sírba dől ez az Ínséges ‘ esz­tendő s ugyanakkor feltámad, az uj év első lélegzetvételére, a Céntennárium világiinnepére újjászületik nékünk Pe­tőfi Sándor. Szilveszter! Áldott név, ezer éve a szent koronát hozta a magyar­nak s nyolc század múltán egy máso­dikat, a költészet koronáját adta e ha­zának. Arany mind a kettő; az egyik éke a kereszt, a másiké a babér s föl­döntúli égi ihlet kereste ki, jelölte ki mindkét korona számára a jutalma­zandó főt, a hivatott magyar homlokot. Az elsőt fényes sereg, ragyogó küldött­ség hozta bíboros Esztergomba s egy egész megtérő, ájtatos ország volt a ta­núja a fel magasztal tatásnak; a második korona lopva, rejtve, éjjel jött, téli ferge- tegsürü hófátyolába burkoltan érkezett egy nagyalföldi, kiskunsági alázatos pór- faluba. Nem várta senki... csak egy istenfélő jó asszony, Petrovics mészá- rosné várta öt évi házasság után az Isten áldását. Beszélgetve, zsoltárt éne­kelve ült a szilveszteri éjen átalellen- ben Dinga Samuéknál, agy várta az éj­félt, — ám a sors úgy parancsolta, neki éjfélre otthon kellett lennie. A va­júdó asszony bizony alig tudott az utca félöles havában hazalábolni. És pont éjfélre, ép mikor a toronyőr az órát, a születő újévet kiáltotta, meg lett a gye­rek. Egy beteges, vézna fiúcska. Jó to­ronyőr, ahogy zsolozsmésan zengte a tizenkettőt s kitekintett, vájjon látta-e a fényességet a hóviharban a szalma- fedeles parasztház felett! És az apa maga, jó Petrovics István, mialatt tán- oolva tapsolt az újszülöttnek, vajon érezte-e a korona káprázatát a mester- gerenda felől! Csitt, a természet men­tői nagyobbat munkál, annál jobbau szeret titkolódzni. Szilveszter második magyar koronája már ott lebegett a bó- bafuló szalmafedél felett és Petrovics István még is csak annak örült, hogy milyen jó székálló legényt nevel majd az ö fiából... De a múzsa, ha látatla­nul is, ott állt már az ágy mellett. Ujja az ajkán: ne tudja senki! Az apa legkevésbé. 0 csak legutoljára tudja meg. majd... majd ha az egész világ tudja. Az anya hamarább sejdithet va­lamit a nagy titokból, hisz a nő van közelebb, az anya van legközelebb az isteni rejtelmekhez. A fiú csak indul­jon el a tövises utón, az élet fájdalma, a szenvedés parazsa majd meggyujtja benne hivatása mécsét... Künn ezalatt csak tovább esett a hó, fehér vihar- zú­gása zenélt a mázsák e bethlehemi éj­szakáján. S Ö, a viharban született, a perc jegyével lelkén csakugyan elindul élete viharára. A perc jegye!, Érzi. ő s szinte babonásan tart születése szilveszteri éjszakájának jelen­tőségére. Később majd Szilveszternek fogja hívni verses regényének, „Az apostolinak a hősét s úgyszólván min­den szilveszteri éjen külön költői Bucsu-k- 5)au méláz a múlt felett s tekint jós izemmel a jövendőbe. Kiesi, vézna jiiueska ... un' indul a magyar betlehemi éjből; ahogy a múzsa rendelte, megy a tövises utón és nincs nagyszerűbb és megbatóbh, az élet fájdalma, a szenve­dés parazsa a múló percekkel s évekkel lassan-lassán mint gyújtja meg a hiva­tás tudatának mécsét‘a küszködő gyer­mekietekben. Libbculobban e lángocska, olykor majd kialszik __kivált ha nya­k as apja reáfuj. Mert az apja . bizony zsörtöl, hogyne, hisz á fiú nem akar székálló legény lenni! Apjával van a fiú­nak az első életharea, — no de amint az öreg Petrovics kiadja a mérgét és hátat fordít, a szent lángocska mindannyiszor csak annál nagyobb erőre kap. A fin — tán húsz evés lehet már — anyja kar­jaiba bnvik és mivel .csak vele mer erről szólni, neki súgja: „Mondád, anyám, hogy álmainkat „Éjente festi égi kéz, „Az álom ablak, melyen által „Lelkünk a jövőbe néz. , „Anyám, álmodtam én is ©gyet, „Nem fejtenéd meg, mit jelent! „Szárnyaim névének s átröpültem „A levegőt, a végtelent... Az anya aggódik, csittíja, esititja, de a fin már nem is hallja, egyszerre látni kezd s jövendöl: bűvös éneke égig fog repülni s lehozza neki a „hír csillagát", de ugyanekkor azt is megjósolja, hogy ifjan fogja éltét venni a „dal édes méze.” Anyja síkoltva esd: „halál... Ne vidd korán el a fiút!“ de a fiúnak arca lángol s átszellemülte« kiált: „Anyám, áz álmok nem hazudnak: „Takarjon bár a szemfödél, „Dicső neve költőfiadnak, „Anyám, soká, örökkön él! Mi ez? Stádium e vers, ébredés, há- lyogliulldá, döntő perc: az a pisla lán­gocska egyszerre hatalmos lánggá lob­ban, a hivatás szent' tudata tüzoszlop ként gyűl ki Petőfi Sándorban. Alig .mait hnsz éves, de kész © .költő: érzi n koronát a feje körül * a „korlöttalan természet vadvirágaként" veti fel a fejét Nekivág a világnak s amily ifjú, oly örjöngően türelmetlen, hogy fel nem ismerik. Hisz neki, hogy hivatását betölthesse, hogy faja, kora uralkodó eszméit kifejezhesse, neki fel kell ismertetnie, meg kell hall­gattatnia! S a pere késik, ő nem ér rá sokáig... Űzi az apostoli nagy nynghataí- lanság; kicsapott diák. éhes bakit, >-.,ng> lantos, .'váftdóminjgz.^ igen, ily vál­tóid álruhákban kóborol a földi görön­gyön, de ott benn, az 6 tudattól égő szifc, mei mögött, ott már az eszmék fejedelme, ő s benső szeme a másik szellemi lét csudáira van tárva-nyitva. Csak ő, más nem látja ezeket, — mások vakok, de sfiy ketek is, nem hallják azt. amit ő hall,, a hangokat Onnanátról. Ö az „istenség: szent levele“... maga mondja s nem j habozva, nem tapogatózva, hanem a*’ isteni hivatás parancsoló hiztonsá-, gával toppan a század elé. És: jön, érkezik a Carlyle-i héroszoki ötszörösen teljes fegyverzetében, mint! költő, látnok, apostol, hős és mártír: egy, személyben. Volt-e, jött-e, érkezett-« valaha poéta teljesebb és emberfelettibb; attribútumokkal! A többi legnagyobbak' szinte szegények mellette ... Itt a nagy Petöf-tejfelem magyarázata, ezért cső. üája ő a világirodalomnak s innen az «*• nemzetét s minden más nemzeteket ma-, gával ragadó erejének a titka. Ezt a fenséges csodát érezzük mi belőle s har-, mine nyelven ezt érzik az ám utó többi; nemzetek, ez nyűgözi le őket, olyanany* nyira, hogy összes volt és jelenlegi el­lenségeink képesek e szörnyű korban egy percre megfeledkezni a gyűlöletről s ellentmondás nélküli hódolattal borul» -iák le a magyar szellem reprezentatív: hőse, Petőfi Sándor' előtt. Diadallal ün­nepük a föld körül minden országban, minden éghajlat alatt. Nő Petőfink a külföldi dicsőség tükrében s gondolko- iásra, újraértékelésre készt bennünket Költő, látnok, apostol, hős és mártír! Ötszörös isteni felruházás ... ez adja meg a Petőfi fölényének azt a színjátszó, rejtelmes, dús ragyogást melyet még külön bűvkörrel von be az ifjúság aureolája. De az öt közül vajon melyik a fŐ-attribntum! Én úgy érzem, Petőfi mindenekelőtt és mindenekfelett látnolij Hisz csoda áz ő egész élete: csoda, amit] rövid huszonhat éve alatt érzett szűnve-; dett, alkotott, de a legérdekesebb csoda, tán mégis az, hogy ő mindent előre lát,' mindent előre megjósol. Meggyujtja ma­gában a „sejtés tündér! tüzet“ s amit a „sötét méljtitkn jövendő íátyolán“ át lát, mind az döbbentően, betűről betűre teljesedik. A látnok benne költővé lesz, épp hogy e jóslásait feljegyezze (hisz legszebb költeményei mind megannyi jövendölések!), —a költő aztán apostoüá\ erősödik, a szabadság márciusi aposto­lává. De mindezt benne a látnok igaz­gatja: a látnok ad utóbb, mikor kell, kardot az apostol kezébe, hogy hőssé le-; gyen s e hős, ugyancsak a látnok ihleté­ből,. ugyanekkor tudja már, hogy már­tírrá kell lennie. íme, ez pár sorbau Pe­tőfi élete . . . Tudatos végsetsscrüségucl halad a pályáján toronyiránt a seges­vári csata felé, hol a költeményeiben rögzített jóslások szerint a látnok ihlette költő-apostol régre hős mártírrá les* és . . . eltűnik. El, mint Hómulus .... Nincs túrja, de tán jobb is igy. így min dón szélgörgette magyar rög őt a ma­gáénak vallhatja s ma e szilveszteri napon minden magyar porszemből ő tá­mad fel. És nézzetek körül, a magyar -porszemek élednek, a dicsőség vihara fújja őket világgá s Petőfi feltámad köröskörül az egész planétán! Tisztelt diszülést A Petőfi Társaság a Potőfi-esztendő ünnepnyitó októberi nagygyűlésén a szabadság Petőfijét, a a novemberi nagygyűlésén a sezerelem Petőfijét ünnepelte, — ez a mai III-ik és legfőbb diszülés az egész embernek hódoljon. Leborulunk és feltekintünk a legelső zsenik legmagasabb Olympusára; a mi magyar Petőfink ott áll a kiválasz­tottak kiválasztottjai közt, azok közt, kiknek homloka már az isteni titkok fellegeit éri. A tudós Grimm mondta pár évtizeddel ezelőtt: a legmagasabb költői iKlét a századok folyamán e földön öt­ször vett testet: az első inkarnácló volt Honiér, a második Shakespeare, a har­madik Goethe, a negyedik Petőfi, az ötö­dik Mistral, — és hangsúlyozzuk, nem netalán elfogult magyar Ítész mondta ezt, hanem egy tárgyilagos külföldi gondolkodó vette fel Petőfinket a legna­gyobb öt közé, E legnagyobbak a grimmi értelemben mind testvérek, bármilyen korban, bármilyen nyelven énekebiek is. Testvérek, sőt annál is többek • . . oly­kor, ha a legnagyobb ötöt olvasgatom eredetiben, lassanként feledni kezdem a hellén,angol, német, magyar és proyánszi nyelvek külöubözőségét s olyas érzés fog el: ezek mind egy nyelven, egy ugyanazon nyelven Írnak, sőt nem is öt, hanem egy ember irta mindezt, egy ugyanaz a nagy Valaki, aki csak épp, mint ,a megtörő sugár, több kor és nyelv több színében ragyogtatja ugyanazokat a vüágrejtelmeket. Igen, a külső nyelv más lehet, de egy e legnagyobbak benső nyelve s é beeső nyelv lényegében nem más, miül 'döbbenő.'áhítat.«nekik.akivé.

Next

/
Thumbnails
Contents