Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 1-es doboz
tartalmaz; a bátorítást uppcu Ufe.., ....... tanácsait és intelmeit. Leegyszerűsítvén az összes problémákat egy kérdésre, arról van szó: miképpen viselkedjék egy legyőzött, és megcsonkított y/jj é%j * / íj ■** ozahsag ¥ és nemzetköziség Itría Pékár Gyula Ma nyolcvanhárom éve, tán épp ebben az ünnepi percben, a Nemzeti Múzeum lépcsőfalának fokáról egy fekete atillás izzószemű ifjú egy fergeteges szilaj új dalt dörgött el Pest-Buda. felé: „Talpra magyar!" ... A nemzeti érzés vulkáni kitörése volt e szózat hat strófája, tűzként gyújtott a sorok görgő, lávája, mennydörögve zengett a refrének villámcsapása: „esküszünk ... esküszünk!“ És e márciusi villámok tízezrek rajongásán át mind lecsaptak akkor a nemzet lankadt szívébe, fellobbantották benne a hazaflság lappangó párázsáf, a szikra lánggá lett, szent lánggá a Petőfi oltárán s azóta is ez táplálja magyar rnibennünk a nemzeti érzés, a magyar halhatatlanság szent tüzét. Ma az idus napján ismét halljuk az ekhót onnan a Múzeum felől, sőt a csonka haza közeli szűk határai tán még a 48-as mennydörgésnél is jobban dörögtetik a Petőfi szavát. Áhítat perce, az utókor fohászkodása nem lehet más, mint ez ekhó hallgatása: a magyar jelennek a múlt előtt való magábaszállása. Hallgatjuk, tisztán halljuk: Itt az idő most vagy soha! Babok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés válasszatok! . Zsolozsmásan ismételjük, ám egyszerre csak torkunkon akad a szó, megdöbbea uiaiium j^üvíiúsiiuuu eifgeutMim?;*. plajbásszal elrajzolhatták Európa térképét, de nem tudtak szétszakítani sok évszázados kötelékeket, amiket történelem, közgazdasági fejlődés, etnográfiai egvbeolvanünk: ime, akkor régen 48-ban még esak arról volt szó», hogy „rabok legyünk, vagy szabadok*' ‘, akkor régen még senki se merte volna kétségbevonni magyar nemzeti lé- tezhetésünket, ma? Ma az állig fegyveresen agyarkodó szomszédok közt a vérző kis haza elé a nemzeti lét, vagy7 nemlét más feketébb problémája mered:. lehetünk-e még egyáltalán magyarok?! Lesújtó, szörnyű tudat, mely a létünket fenyegető való halálos komolyságával nyilallik szívünkbe. Első gondolatunk, ha Petőfi ma élne, ő a „Talpra magyar!“ amaz első döntő sorait bizonyára másképp énekelné, nekem szent a hitem, az esküdtető refrén villámcsapása is ma másként dörögne, tán úgy, hogy „magyarok voltunk, magyarok vagyunk, esküszünk, mindhalálig magyarok leszünk!“ Mohácsi magyar március, az idus e mai szent napján szállj magadba, — nézzünk a szemébe a problémának, lássuk, mit tegyünk, hoary magyarok maradhassunk? Szól, felel a világtörténet sokezeréves szava: csak azok a. nemzetek maradnak fenn, melyek sérthetetleniil bizton állnak ősi szent hagyományaik fundamentomán s e fundamentum alapköveit se nem bolygatják, se ki nem cserélik, se (modernül mondva) át nem értékelik. A hosszú századokon át lassan növekvő nemzeti gé- niussz csak az ily meg nem hamisított, biztos fundamentumon tehet szert döntő fajsúlyra, éltető vitalitásra, a létérti harcban való megállásra és “llenállásra. Nézzék, a világbíró nagy Anglia, melynek Magna Chartája, ikertestvére a mi Aranybullánknak, mily babonásan ragaszkodik nemzeti mű»* uararon uj vasiul «öcsik van»«. r»jun, a szállókban a legszebb szobákat foglalták le számukra, hülö-n szakácsot hozattak Párizsitól a kiváló vendégek ellátására, szóval az urak csak úgy éltek Moszkvában, mint Berlinben. hagyományainak legkicsinyesebb firlifán- cához?! Merne esak ott valaki a parlamenti speaker parókájához, ósdi jogaihoz hozzányúlni, merné csak valaki az elnöki „gyapjuzsákot“ átértékelni!? Nálunk mernek, nálunk mindent mernek. A magyar géniusz élő, fajsúlyos, erős, és mégis veszély fenyegeti, még pedig kettős! Külső és belső veszedelem. Lássuk csak ezeket egymásután. A kívülről jövő veszély kettős fronton támad minket nemzeti létünkben. Az egyik Új, szomszédaink ama minden isteni és emberi jogot tiprő brutalitása, mellyel a közel négymilliónyi elszakadt magyarságot minden iskolájától, kultúrájától megfosztják s szívós elnyomással három más nemzetté igyekeznek asszimilálni. Ez az első lépés, a második a gazdaságilag lehetetlen trianoni állapot makacs fenntartásával a külső kisebbségek után az anyaországot is megőrölni és annak anyamagyarságát is eltüntetni a föld színéről. A hírhedt Mdlo- Frmxco kibökte a győztesek titkos óhaját: tűnjenek el a kisebbségek, szívódjanak fel, do egyáltalán sutba a kis nemzetekkel, hogy a nagyok kényelmesebben uralkodhassanak __! A m lássuk most a külső támadás másik frontját. Óh itt nem a brutalitás a taktika, egészen más valami... erről a frontról a szinte wilsonian humánus ámítás csábító szirénhangjai hallatszanak, melyek egy nagy jelszóban csúcsosodnak ki: Vüáypolgárság! S követi ezt a mézédes pacifista lecke: rajta, legyünk e föld körül mindannyian nemzetközi testvérek, kozmoharminc hónap alatt sok minden történhet, valamelyes változás el is söpörheti a ami moszkvai uralmat- és akkor ki fizet- . . . ? Útközben hazafelé az ipari vezérek meg is forpolita. polgárok, internacionális hazafiak! Félre azokkal a tarka és kicsinyes nemzeti sajátságokkal, melyek a népeket oly ellenségesén választják cl egymástól! Vétkezzük le sovén hagyományainkat, kakaskodó nemzeti önérzetünket,, felejtsük el ósdi történeti előítéleteinket, el a viseletűnket, akár a nyelvünket is... minek a kis nemzetnek az a nemzeti nyelv, mikor úgy is oly kevesen értik? Ott a hasznosabb nagy világnyelvek, aztán ott a nemzetközi hazafi ság műnyelvei, melyek majd egyformára nivellálják a népeket a föld körűi. Egy ez a kerek föld, legyen az ember is egy és egységesen egyforma rajta: egyforma viseletben. beszédben, gondolkodásban ... ti bolond kis nemzetek, mit töritek magatokat, hogy saját nyelveteket és irodalmatokat pallérozzátok, hát nem kényelntesebb-e az u. n. haladottabb és már is kész kultúrákhoz csatlakozni? Ubi bene, ibi patria... rajta, legyen irodalmatok is kozmopolita ! avagy nem jövedelmezőbb-c holmi túl magyar ízű „Bnák bánok“ helyett oly nemzeti íz nélküli nemzetközien pikáns darabocskákat írni, melyek minden nép erkölcstelenségének hízelegnek s épp ezért kurrens áruként biztos sikerrel kelnek el a világvárosok színpadain, akár n Palma kanosuk- sarok az utcán? ... Álljunk meg, — itt. kezd kisiklani a lóláb s a szirénbűbájon már a nyugati áfium émelyítő mákonya érzik. Kapjunk észbe, — egyszer már bedőltünk bizonyos szirénpontoknak... és épp ily humbug ez ez ú. n. világ polgárság is, az, a természet, a földrajz, a lélektan s a történet törveÁra 16 fillér la
