Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 1-es doboz

Németország folytatta fáradozását. a Nép- |

nyelnek ellentmondó hazugság. Majd lm jegesmedvét látók a forró egyenlítőnél s pálmákat a jeges sarkvidéken, akkor elhiszem, hogy az ember is fittyet hányhat a szélességi fokoknak s az éghajlatok flórájának, faunájának, különbözőségei ellenére egyforma esztergályozott világpolgár-bábuvá lehet a föld körül. Hisz a földi élet szépsége épp a flóra és fauna, az ember, a nemzetek és nyelvek e fenséges változatosságában rejlik s a Teremtő parancsolta ez isteni pompát akarja szürke egyformára lehengerelni a mindent nivelláló falanszter-szellem? Nyugodjanak meg, kérem, ez az ú. n. világ polgár ság csak a kis nemzetek megfogására való maszlag. A kis nemzetek csak vetkezzenek ki nemzeti mivoltukból, — a nagyok ugyan nem vetkeznek ki, a nagy nemzetek továbbra is fanatikus nacionalisták maradnak s csak arra várnak, hogy’ a világpolgárokká vetkezett dóré kis népeket e taktikával csak annál könnyebben felszippanthassák, mint asszimilálandó kész zsákmányt játszva beolvaszthassák magukba. Ez a terv, ez a szándék, —: magyarom ezt akarod? Kár lenne érted, ha így bekebeíeztetnél, más nemzetté lennél, a történet lapjáról eltűnnél s a népek világversenyében magyarként többé részt nem vehetnél, e versenyben többé nem győzhetnél!

így fest a külső veszedelem, — de még ennél is fenyegetőbb a belső aknamunka: a külső métely belopása a nemzet élő testébe, leikébe, a honi szellem lassú meg- mergezése. Ezt a csempész-munkát a tudatos vagy öntudatlan bacillus-íiorclozók itthon hemzsegő hada végzi. Igen, írók, publicisták ezek, „a durva demagógtól a negédes dekadensig mind<m szőrű és tollú propagandisták, kik tetszetős frázisokba pakoltan adagolják a mételyt. Egyik a

egészség tenntartásatruz, a ,

Ejumuaatawui ii inm«inTiMiiwa———■—na

nyugati dekadenciák hazug fölényének a csalétkével kicsinyít le a romlatlan magyar erőt', egészséget, másik a perverzitások rothadt érzékiségével tüntet a maradi magyar szemérem ellen, harmadik az erkölcsi közöny piedesztáljával röhög a családi élet, a becsület, a jellem „buta“ előítéletein ... de mindannyian megegyeznek abban, hogy szisszenve figuráznak ki minden hazafias megnyilatkozást, halálra gúnyolnak minden hagyományokhoz való ragaszkodást s pökhendi vakmerőséggel támadják a nemzeti tradíciókat védő országos hírű magyar tekintélyeinket. Veszik-e észre? Hisz valóságos rendszer már ez: bontani, lazítani a nemzeti épületen mindent, csákánnyal menni neki a magyar fundamentumnak, hogy az Összedőljön s a magyart nemzeti mivoltából kifosztott au szállíthassák az internacionálé nemzetközi hazafiságnak, illetőleg zsákmányul valamely minket elnyelni akaró más — nagy vagy kis nemzetnek. Kérdem, — és mindezt büntetlenül lehet magyar földön elkövetni? „Nemtelen és ocsmány“, — mondja helyesen Kozma Andor, — „ha valaki temérdek sebből vérző magyarság egységét megbontja.“ Ők pedig ezt teszik. Az óvatosabbak csak a nemzeti hagyományok átértékeléséről, modernizálásáról be- ! szélnek... ugyanoly szentségtörő merénylet, mintha valaki a Szent Koronát akarná divatosan szecessziósra modernizálni. Nem, vannak és legyenek is oly nemzeti szentségeink, amikhez senki se merjen hozzányúlni! Ám mit látunk? Halad a bomlasztó munka. A minap már akadt egy magyar író, aki úgyszólván beállt. az egyik utódállam magyarellenes propagandistájává. Ennek az írónak fáj, hogy cserkészeink Hazafias dalokat énekelnek, ellenben fennen dicséri a csonkahatárontúli idegen iskolákat, melyek ottani gyermekeinket idegen nyelvre s ezen az idegen nyelven „szociálisabb, kulturáltabb, európaibb magyarságra“ vagyis megalkuvóbb magyarságra tanítják. Ez az író az „Extra Hungáriám ...“ régi mondással szemben azt találja, hogy „a magyar világon kívüli élet bizony okosabb és emberségesebb élet“, — vagyis: örülj te elszakított magyar és sohse kívánkozzál többé haza, vissza az anyaországhoz. Eb ura fakó, és a nemzet mindezt köteles tűrni? Persze, ilyet csak olyan ember írhat, aki tizenkét évvel ezelőtt már alaposan letette a vizsgát a nemzethűségből, — aki 1919-ben dunántúli propagandakör- úton járt a Kun Béla népbiztosával, aki kommunista lapot szerkesztett, aki a bolsevista „Ifjú proletár“ cikkírója volt, a vörös diktatúrától pénzt, sokat, vett fel s akit mindezekért utóbb az irodalmi társaságok illően ki is vetettek magukból. Óh bárgyú magyar türelem, mikor szakad el végre már fonalad? Herösztratoszi csoda, hogy egy ily sohse vezeklett ember még vezérként nyithassa ki a száját magyar földön. Minden más hazában a közvélemény vihara elsöpörné őt...

De elég, maradjon a szent áhítaté ez a márciusi óra. A Nemzeti Múzeum felől serkentőn dörög felénk a Petőfi szavának ekhója, ám mi zsolozsmásan úgy ismételjük, ahogy a Költő „Nemzeti Dalát“ ma énekelné. Érezzük ismét „itt az idő, most vagy soha!“... és arra esküszünk, hogy minden külső és belső áfium ellenére is híven kitartunk szent nemzeti és irodalmi hagyományaink mellett s mindhalálig magyarok maradunk. E fogad nom jegyében nyitom meg a Petőfi Társaság LY-ik nagygjdHését!

„ „ ................, „ ..uet-égtelenség és pedant

éria jelképeivé váltak. Az akadémizmus a napóleoni hadjáratok idején támadt fel újra. Napoleon, aki a nemzeti eszme és az egységes nemzetállamok híve volt, meg- akarta ajándékozni Olaszországot egy nemzeti akadémiával, amely az egész olasz nyelvterületről rekrutálnú1 a tagjait. Ezt az akadémiát a párizsi Institut mintájára akarta megszervezni. A terv azonban nem sikerült, mert még túlságosan korai volt. De a napóleoni ideológia felszabadította a szunnyadó nemzeti érzést és egész sereg vidéki akadémia sarjadt ki Olaszország különböző területein. Legfontosabbak a milánói, firenzei és nápolyi akadémiák. Ezek rendkívül' munkásságot fejtettek ki úgy irodalmi, mint tudományos téren.

— A fasizmus — folytatta Marpicati, — teljesen befejezte az olasz nemzeti egység nagy művét, amelyet I. Viktor Emanuel és Cavcmr teremtettek meg. Az egész olasz nemzet akadémiája, a nemzeti egység nagy szimbóluma most már akadálytalanul megvalósulhatott. Ez az akadémia nemcsak írókat és költőket, hanem államférfiakat, diplomatákat, tudósokat, képzőművészeket és zenészeket is magában foglal. Az írók összeválogatásánál azt a szem-* pontot tartottuk szem előtt, hogy az egész Itália, összes művészi szándékaival képviselve legyen. Az akadémiának tagja Massimo Bon* tempelli, aki erősen haladó szellemű író éa Marinetti, aki teljesen szakított az irodalom klasszikus hagyományaival. Tagja az olasz akadémiának Pirandello, akit világhíre és korszakalkotó drámaírói munkássága méltóvá tesz erre a kitüntetésre. A tagok közt helyet foglal' Artui'o Fárinelli, a világhírű összehasonlító' irodalomtörténész és Xovuro, a finom, uegykul- túrájú konzervatív költő. Ilyenformán sikerült elérnünk, hogy az olasz akadémia a* «gésí olaszságot méltóképpen képviselje.