Pest Megyi Hírlap, 1995. február (39. évfolyam, 27-30. szám)

1995-02-02 / 28. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1995. FEBRUÁR 2., CSÜTÖRTÖK Kiutasított békezarándokok A napokban vonattal a vaj­dasági Verbászra érkezett a Békéért és az életért elneve­zésű közös zarándoklat résztvevőinek egy kisebb, 28 tagú csoportja. Fekete- csig a néhány kilométeres utat incidens nélkül, mi több, rendőrségi biztosítás mellett gyalog tették meg, ahol részt vettek a reformá­tus templomban a békeima­órán. Másnap reggel a szo­kásos békeáhítat után gya­log indultak vissza Verbász­ra. A vasátúllomás közelé­ben azonban igen kellemet­len meglepetésben volt ré­szük. A rendőrség várt rá­juk, betessékelte őket egy különjáratú buszba, és csu­pán azt közölte velük, hogy nem folytathatják útjukat, majd elszállította őket a ma­gyar határra. A békezarándokok két na­pot szándékoztak tölteni Belgrádban, ahol fogadta volna őket Pál pravoszláv pátriárka is. A szerb fővá­rosból eredetileg Athénbe vezetett volna útjuk, és ott csatlakoztak volna a többi­ekhez. A béketúra résztve­vői december 8-án indultak Auschwitzból, végcéljuk pe­dig — Kelet-Európán, Kö­zép-Keleten, Indián és Dél- nyugat-Ázsián keresztül — Japán, pontosabban Hirosi­ma és Nagasaki, ahova au­gusztus 6-a és 9-e között ér­keznek. A szerbiai közvélemény vajmi keveset tudott a béke­zarándokokról, hiszen a központi lapok mélysége­sen hallgattak és hallgatnak az eseményről. A belügymi­nisztérium pedig semmi­lyen információt nem volt hajlandó adni a záróinci­denssel kapcsolatban. (b. m.) Elrabolták Salvador zsidó hitközségének az elnökét Négyes csúcs Kairóban Jasszer Arafat, a Palesztin Önkormányzati Hatóság el­nöke, Húszéin Jordán király, Huszni Mubarak egyipto­mi elnök és Jichak Rabin izraeli miniszterelnök részvé­telével ma négyes közel-keleti csúcsra kerül sor Kairó­ban. A közel-keleti békefolyamat fölgyorsítása érdeké­ben az egyiptomi diplomácia ezúttal a rendkívül szöve­vényes izraeli—palesztin viszony javításán, illetve a Je­ruzsálem és Damaszkusz közötti megbeszélések fölújítá­sán fáradozik. A találkozó további fontos témapontja Izrael atomfegyverkezése lesz. A rendkívül fontos kai­rói csúcs előjátékaként teg­nap Simon Perest izraeli külügyminiszter hosszas előkészítő megbeszélése­ket folytatott Huszni Muba­rak egyiptomi elnökkel és Amr Músza külügyminisz­terrel. A kairói Al-Ittihádij- ja elnöki palotában lezaj­lott tegnapi Mubarak—Pe- resz megbeszélés közép­pontjában az az egyiptomi követelés állt, hogy Izrael is csatlakozzon a nemzetkö­zi atomsorompó-egyez- ményhez. Jeruzsálem azzal utasítja vissza a szerződés aláírását, hogy a közel-kele­ti térségben Irán és Irak csatlakoztak ugyan a: szer­ződéshez, de közben ko­moly erőfeszítéseket tesz­nek az önálló atomfegyver előállítására. Az atomso- rompó-egyezményt Izrae­len kívül India és Pakisz­tán sem írták még alá. Amr Músza ezzel kapcsolatban a Peresszel történt megbe­szélése után tegnap kijelen­tette: Egyiptom szerint az egész Közel-Keletet mente­síteni kell a tömegpusztító fegyverektől, s elsősorban az atomfegyverektől. Mú­sza külügyminiszter szerint Egyiptomot elsősorban az aggasztja, senki sem tudja pontosan, hogy Izraelnek mekkora as nukleáris poten­ciálja. Az izraeliek bizalmát él­vező egyiptomi diplomácia már régóta fáradozik a Jeru­zsálem és Damaszkusz köz­ti béketárgyalások fölújítá­sán, de a mai közel-keleti csúcsra Háfiz al-Aszad Szí­riái elnök mégsem kapott meghívást. Mubarak egyip­tomi elnök ezzel kapcsolat­ba tegnap kijelentette: Aszad elnök bármikor szí­vesen látott vendég Kairó­ban, de meghívást ezúttal azért nem küldtek neki, mert nem akarták kellemet­len helyzetbe hozni. A Szí­riái elnök ugyanis csak ak­kor hajlandó fölújítani a bé­ketárgyalásokat, ha Jeruzsá­lem előzőleg kijelenti, hogy kivonul az 1967-ben megszállt Golán-fennsíkról. El-Salvadorban tegnap elrabolták Jean-Claude Ca- hant, a salvadori zsidó hit­község elnökét. Az ember­rablást hat fegyveres hajtot­ta végre, akik a gazdag gyá­ros, s egyben a salvadori zsidó hitközségi elnök sza­badon bocsátásáért hatal­mas összegű váltságdíjat követelnek. A jeruzsálemi rádió je­lentése szerint tegnap is­mét harci tevékenységre ke­rült sor a dél-libanoni Tuf- fáh-körzetben. Az izraeli hadsereg és a vele szövetsé­ges dél-libanoni hadsereg lőtte a Dzsebel-Száfi kör­nyékét. Az akcióba bele­kapcsolódtak az izraeli har­ci helikopterek is. H. J. Spekulációk Szerbiában Hitel csak a szófogadóknak Horvátország jövője A február elsején életbe lépett előírásokból arra lehet követ­keztetni, hogy Dragoszláv Av- rámovics, a szerb—monteneg­rói államszövetség nemzeti bankjának hajlott korú kor­mányzója még mindig hisz abban, hogy külső anyagi se­gítség nélkül talpra lehet állí­tani a Kis-Jugoszlávia gazda­ságát. Az utóbbi hónapokban jócskán felhígult dinár továb­bi árfolyamzuhanását megaka­dályozandó gyakorlatilag el­rendelte, hogy a gyárakban és a vállalatokban csupán „éssze­rű” mennyiségű tartalék ám, újratermelési anyag és alap­anyag lehet. Mivel az idős professzor tudatában van a krónikus forgótőkehiánynak, a hitelpolitikába javaslatára beépített mechanizmusok út­ján szeretné lefékezni az inflá­ciót. A legújabb rendelet sze­rint ugyanis a tartalékokkal az ésszerű kereteket túllépő üzemek és vállalatok semmi­képpen sem kaphatnak bank­hitelt. Márpedig e nélkül leg­több cég akár holnap lehúzhat­ja a redőnyt. Persze, megtör­ténhet, hogy a kereskedelmi bankok, engedve a helyi hatal­masok nyomásának, figyel­men kívül hagyják a központi parancsot, és a rendelet ellené­re is hajlandók hitelezni az el­sősorban a késztermékkel spe­kulálóknak. Ebben az esetben a pénzintézmények isszák meg ennek a levét, mert még rövid távon sem számíthatnak a jegybanknak az elsődleges pénzkibocsátásból eredő „in­jekciójára”. Viszont azt is tud­ni kell, hogy az ilyen draszti­kus „zárlat” gyakorlatilag igen rövid idő alatt csődbe jut­tathatja úgyszólván a legerő­sebb kereskedelmi bankot is. Az első ránézésre úgy tű­nik, hogy Avrámovics profesz- szor jó úton halad részben a spekulánsok, részben pedig az árnyékgazdaság felszámo­lásának útján. Tudni leéli azon­ban azt is, hogy eddig még nem született a Balkánon olyan törvény, amelyet a vál­lalatvezetők és más érdekel­tek maradéktalanul érvényesí­tettek volna. Miért lenne éppen ez kivé­tel? (both) A horvát szábor (parla­ment) azon döntése, hogy március 31-ével felmond­ja a „vendéglátást” az Egyesült Nemzetek béke­erőinek, tevékenyebb munkára késztette a nem­zetközi békeközvetítőket is. Legutóbbi javaslatuk szerint, melyet a knini szerb bábállam vezetése még csak elolvasni sem volt hajlandó, a jelenlegi­hez viszonyítva lényeges társadalmi berendezkedé- si változásokat tervez. A horvát vezetőség ugyan hallani sem akar arról, hogy a nemzetközileg elis­mert határain belül meg­alakuljon a jelenleg szerb Krajina Köztársaságnak nevezett ország, azt azon­ban semmiképpen sem védheti ki, hogy azoknak a területeknek, ahol a szer- bek az 1991. évi népszám­lálás szerint többségben voltak, ne adjon szokatla­nul nagy meghatalmazá­sokkal járó autonómiát. Az elképzelések szerint a szerb Krajinának saját pénzneme is lenne, és gya­korlatilag jószerivel min­den olyan jogokat élvez­ne, amelyek az önálló álla­mokat illetik meg. Ez alól csupán a hadügy, a kül- ügy és bizonyos mérték­ben a külgazdaság képez kivételt. Elvileg Horvátor­szág alkotmányos rendjé­hez tartoznának, de saját törvényeik (is) lennének, amelyeket Zágráb kötele­zően elismerne. Ez vonat­kozik a címer, a nyelv, az írásmód és a zászló hasz­nálatára is. Tekintettel azonban ar­ra, hogy a két szemben álló nemzet között bármi­kor kirobbanhatnának fegyveres összetűzések, a megegyezés tervezete sze­rint három éven belül fegyvermentesítenék Kra- jinát, s a szerb önkor­mányzatnak tilos lenne sa­ját hadsereget tartania. Ez­zel együtt a szóban forgó területre horvát katona ki­zárólag a Szerb Krajina el­nökének hívására léphet­ne. A nemzetközi összekö­tő csoport ez irányú tevé­kenysége azonban vajmi kevés eredménnyel ke­csegtet. (-th m.) VÉLEMÉNY Állítsuk meg a kék tébolyt! Elszabadult hazánkban a kék té­boly, egyre csak szedi az egyéni és csoportos áldozatait, a módsze­res hazugsággal mételyezett em­beri lelkeket. A cél egyértelmű: a felnövekvő magyar nemzedékek­kel el kell-e hitetni a bűnös, kire­kesztő nép mítoszát. Nincs még egy „önálló” nemzet a világon, amely eltűrné azt, hogy a közszol­gálati médiumokban éjjel-nappal az ötven-egynehány évvel ez­előtti — egyébként szomorú és tragikus — események ürügyén egy egész országot és népet, annak apraját-nagy- ját a bűn egyenes örököseiként mutassák be. Az 1994-es esztendő a zsidó holocaust éve volt Ma­gyarországon. Minden áldott napra esett egy település­hez vagy dátumhoz kötődő holocaust-évforduló, amely­nek színhelyére aztán teljes stábbal kivonult és vádolt, sarat dobált egy jól számító gépezet. Vallom azt, hogy a túlhajszolt, már-már az ízléstelenség határát súroló holocaustfesztivál, a történelmi tragédia állandó jelle­gű izzásban tartása a zsidó mártírok emlékének a meg- gyalázása. Ennek a kék tébolynak a lovagjai ugyanis mindezt nem a mártíráldozatok iránti kegyeletből, ha­nem az esetek többségében a zsarolás szándékával te­szik.' Magyarán szólva: több mint fél évszázaddal ké­sőbb a bűntudat állandósításával örökletessé akarják tenni még a Rákosi-rendszer idején megkaparintott gaz­dasági és politikai uralmat. A holocaustév elmúlt, de a kegyeletsértő (a másik oldalon pedig nemzetsértő) tob­zódás folyik tovább. A mostani médiamaffiának már több évtizedes történe­te, előképe van. A gazdasági jólétbe ők már beleszület­tek, egyetemi tanulmányaikat pedig az előnyös politikai és társadalmi kiváltságaiknak köszönhetik. Két-három nemzedékkel ezelőtt — akkor még szovjet áldással — apáik megszervezték, fölállították a Péter Gábor nevével fémjelzett, s az egész magyar nemzetet megnyomorító, rettegésben tartó ÁVO nevű gépezetet. Persze közülük so­kan ma már elhatárolják magukat Pétertől, Rákositól, Ge- rőtől, sőt még Aczéltól is, mondván: ezek a kommunisták nemcsak a magyarság, de egyben a zsidóság ellenségei is voltak. Ebben az állításban sok az igazság. Csakhogy ilyen alapon a magyarok döntő többsége is elmondhatja: a nyilasok, Szálasi, s általában a magyar fasiszták egyben a magyar nép ellenségei is voltak. Ez így igaz. A nyomtalanul eltűnt, az éjszaka leple alatt otthonaik­ból elhurcolt, fogságba hajszolt, ártatlanul megkínzott ez­rekért, százezrekért kért-e már valaki bocsánatot a ma­gyarságtól? A magyar államelnök és a kormányfő szinte menetrendszerű ismétléssel esdekelnek olyan bűntettek miatt, amelyeket a magyarság töredéke követett el. Ezzel szemben köztünk él — nyilván tisztes nyugdíjjal — Péter Gábor, a hírhedt ÁVO megszervezője. Valaha is kért ő már bocsánatot — legalább ő — a magyar nemzettől? További kérdések: Göncz és Horn urak részt vettek-e a szintén ötven évvel ezelőtt kivitelezett iszonyatos délvidé­ki magyarirtást fölidéző hivatalos megemlékezésen? Egyáltalán volt-e ilyen hivatalos megemlékezés? Állami kezdeményezésre fölállítottak-e — mondjuk a Vajdaság­hoz közeli Szeged városában — a délvidéki magyar holo­caustot megörökítő emlékművet? Tombol a kék téboly. S ehhez a fékevesztett tombolás- hoz a magyar nemzet vezetőinek sunyítása, segédkezése is hozzájárul. A sunyitás miatt kerülhetett sor arra, hogy a Magyar Televízió fennen elzárt stúdiótermeibe glóriá- san visszahelyezett Bánó András az 1944-es zsidóüldö­zés miatt teljes közönnyel, a segítőkészség megtagadásá­val vádolta a magyar nemzetet. Ezért kerülhet sor arra is, hogy ezt a minden alapot nélkülöző vádaskodást „nemzet- gyalázásnak” nevező Sugár Andrást a közeli napokban a bíróság elé hurcolják. Bánó András ugyanis följelentette Sugár Andrást a személyiségi jogainak megsértése miatt. Kirekesztők, soviniszták, fajvédők vagyunk, de ezzel együtt eltűrjük, hogy a nemzettől elidegenedett médiások nap mint nap ostorozzanak, alaptalanul vádoljanak ben­nünket. Persze a kék téboly lovagjainak valahol igazuk van. Valóban kirekesztők vagyunk. Saját magunkat rekesztjük ki innen, eltűrjük, hogy a hazai média berkeiből is telje­sen kiebrudaljanak bennünket.

Next

/
Thumbnails
Contents