Pest Megyi Hírlap, 1995. február (39. évfolyam, 27-30. szám)
1995-02-04 / 30. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP MAGYARORSZÁG 1995. FEBRUÁR 4,, SZOMBAT 3 SÁNDOR GYÖRGY: Ha mi lennénk a kivégzőosztagunk is: túllőnénk a célon! (Es akkor talán életben maradnánk...) Egyszer feltámadunk Talum Attila felvétele Kép szöveg nélkül N em tudom, ki mondta: „Ha valaki tíz mondatban mondja el azt, ami tíz szóban is elmondható — az egyéb gaztettekre is képes.” Önkritikusan be kell vallanom, a fenti mondás idegesít. Mert bár az „egyéb gaztettekre” való képességemet még nem fedeztem fel, tény, hogy időnként túllocsogom mondanivalómat. Ez pedig komoly hátrány, különösen a Pest Megyei Hírlapnál, mely „megfogyva bár, de törve nem”, vagyis egyre fogyatkozó terjedelemben jelenik meg. Locsogásra tehát nincs hely. Éppen ezért nagyon irigylem Sándor György barátomat. ő egyetlen mondatban is elmondja azt, amire nekem egy oldal is kevés. Például ha egy azonos Szuhay Balázs Irigység témáról írunk, mondjuk a kormány helyes intézkedéseiről, jómagam példáló- zással kezdeném, valahogy így: „Észembe jut az ismert történet. Valamikor hajdanán, amikor a Vidám Színpad még valóban vidám színpad volt, Alfonzó megkérdezte Kellér Dezsőt, miért rosszkedvű. — Minek örüljek? Öregszem, Jóskám! — Ugyan, Dezsőkém, ne búsulj! Az öregkornak is megvannak a maga örömei. — Igazán?! Akkor egyet mondj!” ...és csak ezután hoznám szóba a kormányt. Ezzel szemben Sándor György? Most belekontárkodom az ő dolgába (politikusokkal is megesett már az ilyesmi), elorozva stílusát és megszokott rovatát. íme: Két dátum: 1992. szeptember 15., és 1995. február 4. Az újjászületés és a csendes kimúlás dátumai. Csaknem két és fél esztendő telt el azóta, hogy néhány újságíró az Új Magyarországtól a Pest Megyei Hírlaphoz helyeztetett át, s ezzel új, egyben — úgy tűnik — utolsó fejezetet nyitott e megyei lap életében. Ez az örömökkel és fájdalmakkal vegyes utolsó felvonás tanulságokkal szolgál nekünk, akik átvettük e lap vezetését, és ezzel részben előidézői, részben magunk is szenvedő alanyai voltunk mindannak, ami itt történt. Igenis közünk volt ahhoz, hogy egy meglehetősen szürke és arctalan megyei napilag országos hírű lappá változott, ahhoz, hogy az ismertség ellenére sok ezer előfizetőt veszítettünk, s ahhoz is, hogy sokan megkedveltek, vagy éppenséggel meggyűlöltek minket. Mit tehettünk volna másként, jobban? Nem kutatjuk az okokat — számtalanszor megtettük már —, hiszen a lapkészítés ^mesterségének sokféle útja-módja van. Ám a szakmai kérdéseknél élesebben vetődik fel, hogy az általunk szerkesztett Pest Megyei Hírlap soha, egyetlen pillanatra sem került abba a helyzetbe, hogy igazán megméretes- sék a hazai sajtópiacon. Egyetlen pillanatra sem állhatott a saját lábára, nem vehette kezébe a maga sorsát. Soha nem volt egyetlen igazi, a lap fennmaradásában komolyan érdekelt tulajdonosa. Úgy lesz elhantolva, hogy soha senki nem fejtheti meg a titkot: mire lett volna képes, ha... A zöld újság — sokan nevezték így lapunkat — nem természetes halállal hal meg. Inkább úgy, mint a fiatal fa, amelynek ágait apránként vágják le, mielőtt a fűrész keresztülhatol a törzsén. Sok minden félbemaradt, sok mindent nem tudtunk befejezni. Magam például adósa vagyok Püs- ki Sándornak, a kitűnő könyvkiadónak, akivel hosszú beszélgetést vettem fel egy nagy interjú megírásához. De adósa vagyok másoknak is, akiknek közlésre érdemes, ám eddig közöletlen kéziratai az íróasztalomon magasodnak. Megannyi elvarratlan szál, befejezetlen vita, fiókba zárt gondolat. Bizonyára sokat hibáztunk, és tehettük volna jobban is a dolgunkat, de tőlünk eny- nyi tellett. Nehéz szívvel búcsúzunk olvasóinktól és a megyétől, amely bizonyára nem marad sokáig napilap nélkül. Feltehetően ugrásra készen állnak azok, akik majd betöltik az űrt egy olyan napilappal, amely rendelkezni fog mindazon lehetőségekkel, amelyek nekünk nem adattak meg. Talán egy más alkalommal. Meit azért nem adtuk fel a reményt, hogy egyszer feltámadunk. Bánó Attila Ha elfelednélek, Jeruzsálem... A Bánó András főszerkesztette Objektív című tévéműsor az utóbbi időkben nagy előszeretettel csapkod bele újabb és újabb, számunkra eddig ismeretlen témákba. Olyanokba, amelyeknek szakértőit, valódi tudóit a tévében is végrehajtott legutóbbi ideológiai és etnikai tisztogatás jóvoltából az utcára dobtak. Érdekes jelenség tanúi lehettünk csütörtökön este, amikor Frei Tamás (lássanak csodát!) ezúttal nemcsak finom modorát csillantotta meg a tévé többmilliós nézőközönsége előtt, hanem egy újabb oldaláról is bemutatkozott. A mi Tamásunk ezúttal Közel-Kelet-szakértő- ként tetszelgett. Mily kár, hogy a Frei Tamásokat trónra ültető elvtárs-urak lehetetlenné tették, s gyakorlatilag kiebrudalták a tévéstúdiókból Chrudinák Alajost, az arab világ, illetve az izraeli ügyek ismerőjét. Nagy kár, mert ha még dolgozhatna, akkor bizony szíves figyelmébe ajánlanám Tamást, az ifjú és újdonsült Közel-Kelet- szakértőt: Chrudinák úr, íme megvan az ön által művelt téma szépreményű utódja! De miért is ajánlom én Frei Tamást Közel-Kelet- szakértőnek? Azért, mert jóvoltából megtudhattuk azt, hogy új fővárossal lett gazdagabb a mesés Kelet. Frei Tamás ugyanis nem kevesebbet állított, mint azt, hogy Izrael fővárosa Tel-Aviv! Tamás barátunk elfeledte Jeruzsálemet, amelyet Dávid király már háromezer évvel ezelőtt elhódított a kánaáni jebuzeusok- tól, s megtette azt a zsidók örök fővárosának. Elfeledte, megfeledkezett róla. Nem kívánom én, hogy ezen feledókenységéért száradjon el a jobbja, vagy nyelve tapadjon az ínyéhez. Ó, dehogy. Csupán azt szeretném, hogy Frei Tamás és kurzusbeli kollégái valamely egészen más területen próbálnának meg érvényesülni. Mert ahhoz, amit jelenleg művelnek, nem nagyon értenek. Hering József Gonosz terveim Másfél évig szerkesztettem a Ludas Matyit. Megszűnt. Másfél évig írtam rendszeresen a Pest Megyei Hírlapnak. Megszűnik. Azt hiszem, itt az ideje, hogy a Népszabadságnak vagy a Magyar Hírlapnak írjak. Szuhay Balázs Számvetés Nyirkos markába ránt az új, sovány világ a fű se hajlik megtapintva jöttömet de issza még sovány szemem, ha visszafordulok kamaszkorom a ködből nyelvet öltöget Kezem fagyott, kék körmöm megkocogtatom talán a farkasok itt rám üvöltenek? kortyolni kell sajnos — tudatlan tegnapom a már ígérő, drágán szerzett híg levet Holdam topogva, tériszonnyal imbolyog a fény kesergőn, szél-zavartan rám tekint tömegbe bújva, látod, csak magam vagyok Míg számvetésem ívét őrzi homlokom a mérlegen halomba gyúrt jelen ragad fahangú dallam — túlfeszített húrokon... M. Tóth Sándor A visszafejlődés útján A kommunizmust legjobban az a megállapítás jellemezte, hogy ott minden ember egyenlő volt, de voltak egyenlőbbek. Ez igaz volt a sajtóra is. Fájdalom, ez a megállapítás a demokratikus sajtóviszonyokra is érvényes. A hirtelen liberálissá vált kommunista or-' gánumok és gárdájuk ma is az „egyenlőbbek” között vannak. Viszont a nem „egyenlőbbek” közé tartozott a Pest Megyei Hírlap kicsiny belső és külső gárdája, mely 1992 szeptembere óta igyekezett a szürke megyei lapból, melynek profilját még a kommunista kurzus idején határozták meg, egy olyan orgánumot kialakítani, amely — eléggé el nem ítélhető módon — Magyarországon magyar, Európában európai és az embertelen viszonyok között is emberi hangon igyekezett szólni olvasóihoz. A lap rövid időn belül határozott arculatot alakított ki, melyben a magyarsághoz való ragaszkodás, a hagyományok tisztelete, a hit és az erkölcs fontossága dominált. E lapnak az utolsó számát tartja kezében a tisztelt olvasó, mert a Pest Megyei Hírlap a mai nappal megszűnik. A magyar sajtó egy lényeges színnel szegényebb lesz, s éppen az fog hiányozni belőle, ami nélkül a többi orgánum egyre inkább egyformává válik. Szomorúan búcsúzom attól az újságtól, amelynek lapjain minden szerkesztői beavatkozás nélkül leírhattam gondolataimat, helyekkel mindig a magyar társadalom ügyét igyekeztem szolgálni. Újságot csak azóta írok, amióta demokrácia van Magyarországon. Öt év óta a Pest Megyei Hírlap a harmadik megszűnő lap, melyet a könyörtelen körülmények kihúztak alólam. A jelek szerint tehát itt egy olyan folyamatról van szó, ami a sajtószabadság csorbulásához vezet. Ezt a visszafejlődést csak a társadalom tudja megállítani. Bízom benne, hogy rá fog ébredni felelősségére, s akkor újra találkozhatunk. Török Bálint
