Pest Megyi Hírlap, 1995. január (39. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-07 / 6. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1995. JANUAR 7., SZOMBAT Filmvászon Vigyázz a kendődre, Tatyjana! A világ filmművészetében már hosszú évek, vagy talán évtizedek óta nem csoportok, nem irányzatok, hanem magányos alkotók hívják fel magukra a figyelmet. Nemzeti műhelyek kialakulása helyett egy-egy egyéni stílusú filmrendező építi életművét, s hogy hol bukkan fel ilyen, abban alig lehet törvényszerűséget felfedezni. A finn Aki Kaurismäki a Helsinkihez közeli Orimat- tila faluban született 1957-ben. Több filmjét bemutatták nálunk, így a „Leningrad Cowboys menni Amerika”, „A gyufagyári lány”, a „Bérgyilkost fogadtam”, a „Bohémélet” című filmeket. A mélyen tragikus „A gyufagyári lány” kivételével talán az a közös bennük, hogy alkotójuk mindenütt megtalálja a csúnyát — például a „Bérgyilkost fogadtam” Londonban játszódik, s a nézők megismerhetik a lepusztult, már-már elviselhetetlen Londont —, hogy aztán a csúnyában felfedezze a szépet. Szereplői esendők, sőt, esetlenek, ügyetlenek, csúnyácskák, de egyszer csak felragyog a szemük, mosoly teszi kedvessé az arcukat, bár nehezen kommunikálnak, mégis, megpróbálnak mondani valamit, a kezük simogatásra lendül. Kaurismäki filmjeinek fanyar humora abból ered, ahogyan bemutatja, hogy a jóra, szépre vágyakozás megütközik a körülményekkel, s még mélyebbre tekintve: hogy milyen harcot vív önmagával a körülmények kialakította ember. A harc nem látványos, még kevésbé tudatos. Teljességgel ösztönös. Mondhatni, az életösztön megnyilvánulása. Mi történik a nálunk most moziba került „Vigyázz a kendődre, Taty- jána!” című filmben? Két finn fiatalember, amolyan két „bunkó” útra kel egy rozzant kocsival. Cél nélkül mennek, útközben is jórészt azzal töltve az idejüket, hogy fő kedvtelésüknek hódoljanak: egyikük kávét, másikuk vodkát iszik irdatlan mennyiségben. Egy sivár út menti vendéglőben felfigyel rájuk két nő, akik haza szeretnének jutni, haza, a... Szovjetunióba, de lerobbant a buszuk. Megkérik hőseinket, vigyék el őket a hajóhoz. Egyik nő észt, másik orosz. Az észt sovány és riadt, az orosz terebélyes és érzelmes. Mivel csak az egyikük tud egy kicsit finnül, nemigen beszélgethetnek a férfiakkal, de hát ez azoknak, a beszédre való csekély kedvét figyelembe véve, talán ‘mindenképpen nehéz lenne. Még a nevüket sem árulják el a nőknek, így azok kénytelenség- ből is, otthoni megszokásból is elvtársaknak szólítják őket. Úgy érezhetjük, a két finn-nek úgy kell ez a két nő, mint púp a hátára, s a nők is alig várják, hogy végre a hajóhoz érkezve elköszönhessenek jótevőiktől — ám csodák csodája, a film végére kiderül, hogy a kényszerű és örömtelen közös út során eltéphetet- len szerelmek szövődtek. A kommunikációképtelenség teremtette mulatságos helyzetekben, a különféle bogarasságok megnyilvánulásai mögött, mégis, akik felfedezhették, fel is fedezték egymást. Az élet szörnyű, de nem reménytelen — mondja Kaurismäki, mint már mondta más filmjeiben is, egyszerű, nagy természetességgel előadott történeteivel. Nádudvari Anna Egymásra találtak — az észt lány és a vodkakedvelő finn fiatalember Az Európa Kiadó újdonságai Verseskötet, kulturtöiténeti esszé, krimi és humoros családregény egyaránt található az Európa Könyvkiadó januári újdonságai között. Az Európai Diákkönyvtár sorozatban jelenik meg válogatás a francia szimbolizmus három legnagyobb alakjának verseiből. Baudelaire, Verlaine és Rimbaud költeményei Babits Mihály, Tóth Árpád és Szabó Ló'rinc tolmácsolásában egyúttal a magyar műfordítás-irodalom gyöngyszemei is lettek. Lengyelországtól az izraeli Aradig Kecskeméti beszélgetés Hana Kaduri képzőművésszel A huszadik alkalommal megtartott kecskeméti nemzetközi zománcművészeti szimpóziumon találkoztam a csendes, kissé magába zárkózó izraeli képzőművésznővel — Hana Kadurival; ővele beszélgettünk művészsorsról, ottani lehetőségekről, egyáltalán: a művészet és az emberek közötti jobb megértés kilátásairól. — Először vagyok Magyarországon — kezdi beszélgetésünket az 55 éves izraeli képzőművésznő. — 1939-ben Lengyelországban születtem, és 1947-ben hagytam el hazámat szüleimmel és kisöcsémmel együtt. Kivándorlásunkig egész családunk Varsóban élt. A német megszállás idején családunk minden tagját jó barátok — lengyelek — külön-külön helyen rejtették el, így egyikünk sem került a hírhedt koncentrációs táborokba. A háború után — amikor rejtekhelyeinkről előjöttünk — elhatároztuk, hogy kivándorlunk Izraelbe. Nyolcéves voltam, amikor Izraelbe érkeztünk, így itt végeztem általános, közép és egyetemi tanulmányaimat. Jeruzsálemben 1956-ban végeztem a képző- művészeti akadémia ötvös és ékszer szakán. Az akadémia elvégzése után férjhez mentem — három lányunk van, s közülük ketten képző- művészettel foglalkoznak... — Milyen gyakorisággal láthatók alkotásai kiállításokon? — Két évtizede számon tartanak, de sajnos ritkán állítok ki. Sokáig rajzoktatásból kellett megélnem, mert ezzel tudtam pénzt keresni; Oroszországból kivándorolt zsidó családok gyermekeinek tartottam rajzórákat, s emiatt kevés idő jutott az alkotói tevékenységre. És őszintén be kell vallanom, nem is volt igazán lehetőségem a bemutatkozásra, mert a családom eltartásához pénzt kellett keresnem. — Hogyan jutott el Önhöz a kecskeméti alkotóműhely felhívása ? j — Ági Vardi, magyar származású alkotóművésztől tudtam meg, hogy Kecskeméten működik ez az alkotóműhely. Számomra nagy élmény itt lenni, hiszen nemcsak Magyarországon vagyok első ízben, hanem amióta családommal kivándoroltam Izraelbe, ez az első külföldi utam is. S azóta több mint négy évtized telt el!... — Milyen benyomást tett Önre a műhely, az itt dolgozó művészek? — Nagyon jól éreztem magam Kecskeméten. Nem gondoltam volna, hogy ilyen baráti, kedves fogadtatásban lesz részünk. Akikkel együtt dolgozhattam hat héten keresztül, mind nagyon jó, kedves, segítőkész emberek. Nehéz talán szavakkal kifejezni mindazt az emberi kedvességet, amiben itt részem lehetett. Most bőrömön tapasztalom, hogy a művészet a legjobb diplomácia emberek és kultúrák között... — Mi a véleménye a zománcműhelyben kipróbált zománcanyagokról? Minó'- ségileg vajon megállják-e a versenyt a külföldi, nyugati alapanyagokkal? — Erre még most pontosan válaszolni nem tudok. A kecskeméti Cifrapalota Géza tervei alapján Én szeretem a színes zománcokat. Nagyon szépek a kecskeméti színes zománcok, de otthon fogom őket kipróbálni, mert erre nem volt időm (sok zománcanyagot vettem a műhelyben). Ugyanis olyan alkatú ember vagyok, aki megszokta, hogy magányban alkot; amikor annyi ember vesz körül, nem tudok a megszokott intenzitással dolgozni. Ennek ellenére örültem, hogy ilyen nagy „nyüzsgés” vett körül, mert sok érdekes emberrel ismerkedhettem meg ez idő alatt, akiktől sok technikai útmutatást is kaptam; jól tudom majd otthon — a további munkáimban — hasznosítani a kecskeméti zománcokat. Eddig én a Thomson-zománcanyago- kat használtam, de az utóbbi időben egyre nehezebb ezekhez az anyagokhoz hozzájutni, mert az a két bolt, amelyik ezt árusította, megszűnt, és nem tudjuk, a jövőben hol juthatunk a zomán- canygokhoz. Ezért itt — Kecskeméten — többfajta színű zománcanyagot vásá— épült 1902-ben Márkus roham, hogy kollégáim is kipróbálhassák, s ha megkedvelik, rendelünk belőle. Mert szeretnék nemcsak a magam, de a többi tűzzo- máncos izraeli kollégám számára is — a későbbiek folyamán — rendelni. — Izraelben működik-e a kecskemétihez hasonló műhely? — Egyelőre még nincs, - de mi is szeretnénk a kecskemétihez hasonló műhelyt létrehozni. Arad nevű kisvárosban élek, és ott is lehetőség nyílik ilyen műhely létesítéséhez, s akkor Kecskemétről rendelnénk a színes zománcanyagokat. — A meghirdetett két téma közül sikerült valamit megvalósítani ? — A család és a természetvédelmi téma közel áll hozzám. Igaz, lassan dolgozom, sokszor átgondolom mindazt, amit meg szeretnék csinálni, de ennek elle' nére talán sikerült valami maradandót hagynom a kecskeméti gyűjtemény számára. Sári Katalin A tudományosság igényével Színházi fesztivál Kisvárdán A Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság megalakulása óta folyamatosan működik, tevékenységének hű tükre a negyedévenként megjelenő Hírharang, a Népismereti Könyvtár sorozatban kinyomtatott könyvek, valamint a társaság által szervezett tudományos tanácskozások. A megalakulást illetően fontos dátum 1989. október 28-a, ekkor tartotta megalakulásának 100. évfordulója alkalmából ünnepi közgyűlését a Magyar Néprajzi Társaság, erre meginvitálták a szlovákiai magyar néprajz- kutatókat is, s azokban akkor született meg az ötlet: a magyarországihoz hasonló társaságot létrehozni Szlovákiában. A kezdeményezést nemtetszéssel fogadták, a bársonyos forradalom után azonban már az ötletből valóság válhatott. Ugyanazon év legvégén létrejöhetett a társaság, mely első közgyűlését 1990 januárjában tartotta meg. Az idén újabb két kötettel kívánják gazdagítani a Népismereti Könyvtár sorozatot, ezenkívül a komáromi Duna Menti Múzeummal karöltve egy nagyszabású konferencia megszervezését vállalják, amelynek központi témája a Duna lesz. Ä július első hetében megrendezésre kerülő nyolcnapos tanácskozásra a Kárpát-medence minden tájáról várják a vendégeket, elsősorban az etnográfusokat. (s. p.) A New York-i Magyar Színház is részt vesz a határon túli magyar színházak VII. fesztiválján, amelyet május 27. és június 4. között rendeznek meg Kisvárdán. Nyakó Béla, a rendező Kisvár- dai Várszínház és Művészetek Házának igazgatója elmondta: az amerikai nagyvárosban működő magyar társulat művészei először lépnek fel a fesztiválon. A tengerentúlról még egy társulat érkezik a szabolcsi városba, a Torontói Magyar Színházé; a kanadaiak két éve, 1993-ban mutatkoztak be a seregszemlén. A környező országokból — Kis-Jugoszláviából, Romániából, Szlovákiából és Ukrajnából — további tizenkét színház érkezésére számítanak a fesztivál szervezői. A nemrég alakult szabadkai Kosztolányi Dezső Színház már jelezte is részvételét, ugyancsak fellép az újvidéki teátrum. Erdélyből a gyergyó- szentmiklósi, a kolozsvári, a marosvásárhelyi, a nagyváradi, a sepsiszentgyörgyi, a szatmárnémeti és a temesvári, Felvidékről a kassai és a komáromi, Kárpátaljáról pedig a beregszászi művészek várhatók. A rendezők januárban felkeresik a fesztiválra jelentkező teátrumokat, megtekintik a seregszemlére szánt darabokat. A tapasztaltak után állítják majd össze — előreláthatólag február első hetében — az idei bemutatók végleges programját. Az viszont máris biztos: a fesztiváldíjas előadást a budapesti színházkedvelők is megtekinthetik, a győztes társulat június 7-én fellép a fővárosban.
