Pest Megyi Hírlap, 1995. január (39. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-21 / 18. szám

IRODALOM PEST MEGYEI HÍRLAP 1995. JANUAR 21., SZOMBAT Lakatos Demeter It az üsz Falavelek huladaznak dét fu szél, ura moszt, ész ura hulnap legyik tél: luza level a banyhába le eszet, daruk szighiny fel a téltül megszököt: Minden menend a világand mind a viz! telbe job egy meleg szoba mind a miz nyárnak mu supa a hire el marat, zenbemek isz az élete viz harmat: It lesz a tél nemsokára mongya szél! melik uzeny, nis mesze mu a tél. szighinek már vakaraznak buszúinak! csak levelek a zutand táncainak: Kérdi tél én haszu niárand mit sántám? mind a szighini, mász ugarát kapáltam: másznak buzáiát aratam mezükend, ész moszt nálam a sziginsig táncai bend: Reszketek csak mikor halak télrül szót! el tült a nyárunk, úgy minha nem is vult! most a tél kopoktot nálam aitunál, tudam én, és sok baiakal meg kénál. Mesze ott, hűl Nap szentüle Megfogvala ápám szokcor Kezemtül, Micsiszavala hűl a nap Leszentül Mongyavala, gyermek látud Ott ni...ni, Mesze ott hűl a nap le bújik Moszt ni...ni, Ott vagyund egy nagy szíp ország Tuddmeg tisz Megjárd ott az világondand há leik rísz. In elmenek moszt, viny vogyok Nem uro, Ne feleisdel én tanitlok Csak iuro. Det meghűlt, okorisz monto Hálálnál, Mit montom iletenbe ne Feleisdel. Riut det monto basu nekem Öröki... Myhá moszt i látom mind folnok Künüji. Monto nekem, en nem tudum Mosztonig. Élig moszt az ü tüze, hogy Belim ig. Nem felejtemel szoho en Ápámot Kishike det uoltom nekem Mit mondot. Ott vagyond a miik országunk tuddmeg iul Ott hűl nop minden öszte Leszentül Lakatos Demeter „It születem” It születem hűl a Szeret szép lütükend furueál, Moldova hulámaibul jel napal orgonái. Pacsirta huza notáeát ' kikégend mogosba fend, tűsek is nem hagya magát gabanákba mezükend: It a mesék országába Moídovában születem, hűl terem a bor és kener azirt kültüe letem. mért it tündérek a leányak leghinek is faluba, halatkaznak a munkába mind táncba a fonuba: It a termiszet kincsei télbe nyárand ámitnak, moldovának szép táiai akár mikar csábitnak. mért ma születnek a gyárak várasak és üzemek, ot hűl parlag vult csak ténap nyűtek csak az üremek: Szülü füldemet széretem mind a szemem világát, eghisz világirt nem adnám észt a drága Moldovát. hűl a Moldova és Szeret szép vülgyekend sonpoiog, mért a szülü füldem nekem halálig, egy szent dolog: Lakatos Demeter csángómagyar költő emlékezete „Mesze ott, hűl Nap szentüle” Annyi embert egy falusi teme­tésen még nem láttam, ameny- nyi 1974. augusztus 25-én to­longott esős időben, a temető felé vezető sáros utcákon. Sza­bófalva apraja-nagyja, a szom­széd falvak népe állt véget nem érő sorfalat, lehajtott fővel kísérték utolsó útjára a forrón szeretett apát, barátot, népi köl­tőt. Ezekkel a sorokkal tudatta velem közös barátunk végle­ges hazaköltözését, megbékélé­sét, a szintén szabófalvi, sok te­hetséggel megáldott krónikás Szászka Péter. Romániában, a Kárpátoktól keletre, a volt szovjet határig, a Szeret folyóig, Moldva terüle­tén. Itt az 1200-as évek óta él egy kisebb, római katolikus val- lású népcsoport. Számuk 250-300 ezerre tehető. Anya­nyelvűnk legkeletibb fészke, a magyarság legelhagyatottabb, legelnyomottabb csoportja. Az idősebb generáció még gyónni se tud, mert nincs anyanyelvű istentisztelet, s tudott dolog, hogy iskoláról még szólni se le­het. A táj néprajzi érdekessége mellett van egy különös egzoti- kumú szépirodalmi jelenség is. Egyedülálló a maga nemében. A csángómagyarságnak van egy költője is, a neve Lakatos Demeter. A név a román Mili­ca Lacatusdu-ból született, őt ugyanis a családi nevén Deme­ter Jánosnak hívták. Lakatos Demeter 1911. no­vember 11-én Szabófalván szü­letett. Apja kovácsmester, isko­lázatlan, de önszorgalommal ta­nuló, ími-olvasni tudó ember volt. Földi maradványait Er­dély földje őrzi. Az I. vüághá- ború áldozata lett. A család há­rom árvájáról napszámos mun­kával az édesanya gondosko­dott. Négy elemi és három ipa­ri osztályt végzett — románul. 11-12 éves kortól román verse­ket írt; érdeklődést mutatott a színészet iránt is. Hét éven át a maga alapította színtársulattal járta a vidéket és saját írásaival ostorozta a kor előkelőségei­nek erkölcstelenségeit. Irodal­mi bemutatkozására a kolozs­vári Keleti Újság 1935. novem­ber 15-i számában került sor. .Falevelek hulladoznak” című versével a szerkesztő költő Dsi- da Jenő indította útra az első csángómagyar költőt. Azóta a számuk, a szerző bevallása sze­rint „40-50 ezerre” emelkedett. A két világháború között írá­sai az Ellenzék, Jóestét és a Ma­gyar Népben láttak napvilágot, később a Dolgozó Nő, Előre, Falvak Dolgozó Népe, Korunk, Megyei Tükör és az Utunk kö­zölte. Romániában elsők kö­zött Beke György, Blénesi Ernő és Czegő Zoltán adtak hírt létezéséről, írásairól, a „né­pi demokrácia” éveiben. Ma­gyarországon írásairól Domo­kos Pál Péter, a csángóság ván­dorapostola gondoskodott és küldte el Horváth János egyete­mi tanárnak, Illyés Gyulának és Kodolányi Jánosnak, Uj- váry Lajos képzőművész a Kor­társban írt az őstehetséggel ál­dott, egyedi, rendhagyó életű csángómagyar költőről, akinek írógépet is adományozott, csak It az üsz (Itt az ősz) dét — mikor ura — újra luza — fűzfa banyhába — nádasba mu — ma supa — csupán nis — nincs zutand — az úton niárand — nyáron sántám — csináltam, tettem mász — más mezükend — mezőkön halak — hallok baiakal — bajokkal hogy könnyítse munkáinak ol­vashatóságát a hetvenes évek elején. De az ajándéknak se tu­dott sokáig örvendeni, mert a hírhedt Securitate elkobozta és magyar nyelvű írásaiért halálá­ig üldözte. Rendhagyó értékű versek csak halála után kerülhettek kö­tetbe. Verseinek értékelése fo­lyamatban van. Egy versesköte­te az ELTE gondozásában (Csángó strófák, Bp., 1986.), a második Szabó T. Adóm váloga­tásában Svájcban látott napvilá­got. Búcsú az ifjúságiul című kötete 1992-ben Bajkó Sándor, Bartis Árpád és Domokos Pál Péter gyűjteményéből kerülhe­tett az olvasók asztalára. Lakatos Demeter magyar nyelvű iskolába nem járt, költé­szettant nem tanult; .rímeket fa­rag s verset ír, anélkül, hogy mintát ismerne...” — írta róla Domokos Pál Péter. Minden so­rával anyanyelvűnk középkori állapotát, az Árpád-kori nyelvet szedi rímekbe. Volt egyszer egy csángómagyar költő... Élt 63 évet. Demse Márton Mesze ott, hűl nap szentüle nap szentül — a nap leáldoz, le­nyugszik szokcor — sokszor micsiszavala — mutatja vala vagyund — van tisz — te is leik rísz — lesz kész viny — vén nem uro — nem ura, nem képes iuro — jóra riut det — sírt, amikor; rítt, ami­kor basu — bacsó, öreg künüji — könnyei „Mikar megmutatam Zida Enünek (Dsida Jenőnek) meg­kérdezte, mi ez, Demeter? Ászt montom egy magyar vers; de nagyot nevetet; ászt monta, ha montom lene, hogy egy angol vers, meg hite lene, de csak magyar nem. De azt monta, mégis a legelsu csángú vers a világon. Ódig nem írt senki csángú verseket, és azután csak én. Megjelent a Kelety Újság legelső uldalán evei a címvei: »Latiatok feleim szümtükel műk vagyunk por és hamu« ...” (Bartis Árpád: Találkozásom Lakatos Demeter csán­gó magyar költővel. Csángó Újság 1991. február) Szómagyarázat

Next

/
Thumbnails
Contents