Pest Megyi Hírlap, 1995. január (39. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-10 / 8. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1995. JANUÁR 10., KEDD 7 Könyvespolc A jövő dokumentumai Van egy korszaka a magyar életnek, egy csaknem hetven esztendős időszaka, amelynek a ma élő — elsősorban a maszkmesteri képzettségű történészek mesterkedései miatt — egyáltalán nem látja, vagy csupán a sejtések szintjén érzékeli valódi vonásait. Pedig ezek a mozgalmas esztendők az európai ember számára sorsmeghatá- rozóak voltak. Illetnék hát tudni, hogy valójában hogyan is nézett ki e kor és szereplői, akikről mind a mai napig — az egyedüli hitelesség címén — csupa egymásnak ellentmondó értesüléseket szerezhetünk. A történelmi távlat egy valamit nyilvánvalóvá tesz, nevezetesen, hogy a heroizmus korszaka volt, ám épp a hősök megítélése a legproblematikusabb. A remélt tisztánlátás végett idézzük hát meg azt a tanút, akiről leginkább feltételezhetjük a tárgyilagosságot. A Magyar Fórum Kiadó ezt az embert Szabó Ló'rinc, tárca és esszéíró személyében vélte megtalálni. A prózai írásaiból kötetbe gyűjtött válogatás egy olyan ember „vallomásait” rögzíti, aki deklaráltan is távol tartotta magát a politikától. (Más kérdés persze, hogy a politika csöppet sem volt vele távolságtartó.) Egyszóval minden esélyünk megvan arra, hogy egy csupán szemlélődő kortárs laza szövetű benyomásaiból elfogulatlannak ítélhető értesüléseket szerezzünk a húszas évek derekától a negyvenes évek kezdetéig terjedő időszak civil közérzetéről. Ha csupán ennyi lenne a Magyar sors és fehér szarvas című válogatás, nem több és nem is másabb, úgy talán csak a különcök számára lett volna értelme megjelentetésének. Ám van ebben a kötetben egy apró, de lényeges adalék, egy járulékos elem, ami számos írásban fellelhető: a korhangulatnak és korszemléletnek a maihoz mérhető azonossága. Megkapó és fölöttébb tanulságos olvasni olyan szövegrészeket, amelyeket mi épp a közeljövőben szerettünk volna elmondani, vagy amelyeket sután és félszegen talán a tegnap tettünk szóvá. Azzal a felismeréssel döbbent meg, hogy az élet, amelyet élünk, bizonyos elemeiben ismétli magát, s e felismerés esélyt adhat nekünk a sorsalakításra. így szemlélve e kötetnyi anyagot, akár a jövő dokumentumaiként is felfoghatók. „Hogy rettenetes, elhiszem, de így igaz” — mondja a költő Semmiért egészen című, talán legszebb, de mindenképpen legismertebb versében. És ezt a fájdalmas kezdő sort akár e gyűjtemény mottójául is odailleszthetnénk. Amikor az első napon kezembe vettem, s belelapoztam a Bognár József által válogatott anyagba, fölöslegesnek tartottam e kötet megjelentetését. Az volt az első reakcióm, hogy bár ezek a tárcák jól megírt anyagok, s talán szolgáltatnak is némi adalékkal az életrajzhoz, azért távolról sem olyan jelentősek és fontosak mint hinnők. Úgy vélekedtem: annyira nagy volt a költő, s ehhez képest olyan parány a tárcaíró, amely ezzel a válogatással most elébe tolakszik, hogy jelenléte csak zavar. Utóbb, egy tüzetesebb átolvasás végeztével rá kellett jönnöm, nem volt igazam. Amit megláttam benne, azt fenntebb idéztem. Ajánlom tehát e válogatást minden, sorsa iránt érdeklődő olvasónak, s eltanácsolok tőle valahány közönyöst. Paizs Tibor Szentendrei tárlat Katona Bálint debreceni képzőművész festményeiből, rajzaiból nyílik kiállítás január 13-án, pénteken délután 4 órakor a szentendrei Aktív Art Művészeti Galériában, A „Tenger a cseppben” című tárlatot Takács Gábor vezeti be; a kiállított művek január 30-ig tekinthetők meg. Boldog látomások A főváros XXII. kerületének 1993-as ösztöndíjas szobrász- művésze, Máyoros István ezúttal festményeket állít ki a Budafok-Tétény Művelődési Házban — „Boldog látomások” címmel. A megnyitóra január 12-én délután 6 órakor kerül sor (Budatétényi út 35.). Kiállítás a gödöllői galériában A természet formái számítógépen „Oh természet, oh dicső természet! Mely nyelv merne versenyezni véled?” — olvashatók mottóként Petőfi Sándor sorai a gödöllői művelődési központ galériájában nyílt Spirálforgatag című számítógépes grafikai kiállítás plakátján. Borsa Béla kiállítása a természeti formákban fellelhető törvényszerűségekre irányítja tekintetünket. A természet formái nem mindig „szabályosak” a szó leghétköznapibb, legáltalánosabb értelmében, ám soha sem esetlegesek — szűrhetjük le a tanulságot. Ezzel a felismeréssel kutathatjuk aztán tekintetünkkel a tárlókban elhelyezett különböző természeti képződményeket, ásványokat, leveleket, növényi terméseket, tengeri állatok lenyomatait, házait, de az ember által létrehozott tárgyakat is, forgácsokat, spárgakötegeket, hanglemezeket, vagy akár művészi alkotásokat, hímzést, ötvösmunkát. Szemlélhetjük a falakon Borsa Bélának a matematika, a számítógép lehetőségei fel- használásával alkotott grafikáit. Egy idő múlva a látogató már önkéntelenül önmagát is nézi a képeket fedő üveglapok tükrében: rajta, mint a természet részén, milyen törvényszerűségek fellelhetők? S akkor egyszer csak ott van két tükör. Két jó nagy tükör, melyekben kényelmesen vizsgálhatja külsején a természeti formák érvényesülését. Mozgásban levő jelenséggel is találkozhatunk: a vízzel. Tihanyi Zsuzsanna kerámikusművésznek a kiállításon helyet kapott „Az utolsó virág emlékére” című műve — melynek fő motívuma egy óriási, hófehér színű, aranyközegű hóvirágke- hely — kútként működik, víz szökik ki belőle, csobog le rajta. Halljuk a csobogást, mely monoton, szabályos — de nem egészen. A víz variációs kedve szerinti. A természet a maga formai gazdagságában titokzatos, sejtelmes, ám nem végleges, nem megfejthetetlen titok. Hogy hogyan hatol be titkaiba a tudomány, ebbe nyújt betekintést a január 29-ig nyitva tartó kiállítás. (nádudvari) Közelkép a ráckevei restaurátorról Az oltár visszakapta eredeti szépségét Adósságot törlesztünk. Az elmúlt hónapokban érthető örömmel, izgalommal és kíváncsisággal kísértük figyelemmel a katolikus templom felújítását. Rendre beszámoltunk Patay László és segítőinek munkájáról, akik a hatalmas falfelületek, a mennyezet csodálatos seccóit alkották. Aggódva figyeltük a mesteremberek szorgoskodását: készen lesznek-e időben a padlóburkolással, a fűtés- és villanyszereléssel, a padok beállításával? Közben megfeledkeztünk valakiről, aki sokáig észrevétlenül tevékenykedett, de akinek munkája a templombelső összhatásában döntő fontosságú lesz: a restaurátorról. Molnár Jánost a katolikus templom rekonstrukciója hozta Ráckevére és ezzel régi vágya is teljesült, együtt dolgozhatott Patay Lászlóval. Fővárosi lakos volt, de már szívvel, lélekkel ráckeveinek érzi magát és családi kapcsolat révén az is kíván maradni. Búvárkodással, a múlt kutatásával kezdett neki a kapott szép feladat teljesítésének. Kíváncsi szemektől rejtve, csendben, egy garázs mélyén teljesedett ki a műve. Visszanyerte eredeti szépségét, ragyogását a tabemáku- lum, az ehhez tartozó adorá- ló angyalok. Ezeket különleges eljárással, szinte milliméterről milliméterre haladva tisztította meg a sok évtized alatt rárakódott piszoktól, festéktől. Pótolni kellett a letört részeket, meg kellett erősíteni a szobrok szerkezetét. Molnár János munkája nyomán megújult az oltárkép kerete is. Apró részletekre is kiterjedő kutatásai nyomán lehetővé vált a rendkívül romos állapotú oltár teljes restaurálása, melyhez harmonikusan illeszkedik a kis miséző oltár és a könyvtartó állvány. Nagy örömére szolgált, hogy utólag megbízást kapott a XIX. században a ráckevei molnár céh megrendelésére készült mellékoltár restaurálására is. Munka közben a Zala megyében élt molnár őseire gondolt és A ráckevei katolikus templom oltára restaurálás közben különös szeretettel tárta fel, újította meg a ráckevei istenfélő, jámbor vízimolnárok adakozásából emelt oltárt. Most felragyog, feltárul sok kedves, szép részlet: legfelül dicsfénnyel övezett mózesi kőtábla, előtte egy kis párnán Magyarország koronája, legalul pedig, mintegy cégérként a malmot hajtó fogaskerék. Egy iparos céh a templomban — megjelenítve a molnárok hitét, vallásosságát. Az oltár eredeti freskójából mára már csak egy egészen kicsi, ezért különösen értékes, bájos részlet maradt, s ezt Molnár János is gondosan megőrizte, tiszteletben tartotta: párizsi kék háttérrel egy angyalfej tűnik elénk — több mint egy évszázad távlatából. (pap) Megjelent a Ráckevei Újság 1994 decemberi számában. Generációváltás népi iparművészetünkben Egy hagyomány továbbélése Tavaly emlékeztünk meg — lapunkban több alkalommal is — az 1989-ben elA karcagi Kántor Sándor Múzeum emléktáblája A névadó mester kerámiái az emlékmúzeumból Sári Katalin felvételei hunyt népi iparművész, a magyar népi kerámia egyik meghatározó alakjának, Kántor Sándornak száza- öt éve elhunyt Kántor Sán- dik születésnapjára. A kar- dór műhelyét veje, a szin- cagi születésű fazekasmes- tén népi iparművész Kun- ter emlékét szülőföldjén Gazda Ferenc, vezeti to- immáron múzeum őrzi. Az vább. Kántor Sándor műhelyét a vő, Kun-Gazda Ferenc viszi tovább MTI-felvétel
