Pest Megyei Hírlap, 1994. december (38. évfolyam, 282-307. szám)
1994-12-28 / 304. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP SZŐKÉBB HAZÁNK . 1994. DECEMBER 28., SZERDA 5 Sorskeringők A boldog ember áhítata Ilyentájt, év végén, négy-öt kalendárium is előfordul a postámban, szerzőik, szerkesztőik vagy a helyi polgármesterek tisztelnek meg a lokálpatriotizmus e kedves, megható bizonyítékaival. Ha elküldik, ha megtisztelnek, erkölcsi kötelességem, hogy el is olvassam őket. Ennyi kijár a községnek, de főleg azoknak, akik önzetlenül, minden ellenszolgáltatás nélkül vetik papírra emlékeiket, gondolataikat, amiket Sütő András gyökereknek nevez, lévén, hogy ezekkel kötődünk a szülőföldünkhöz. egy újságírónak? — kérdi Az önkormányzat működteti januártól Megmenekült a Seni-ovi Í A napokban megnyugtató módon lezárult Vá- > cott egy immáron két éve húzódó, indulatos megnyilvánulásokkal, sajtóbéli „nyilatkozatháborúval” tarkított ügy: az önkormányzat szerződést kötött a jelenlegi tulajdonossal, a helyi Kötöttárugyár Részvénytársasággal — melynek a Budapest Bank az egyik fő részvényese — az úgynevezett Senior- óvoda megvásárlására. Az 1994-es Györgyei Kalendáriumban egy szívhez szóló írásra figyeltem fel, melynek az volt a címe: „Boldog ember áhítata.” A szerző,. Vágány Istvánná a neve mellé azt is odaírta: 84 éves. Túl az írás témáján és lírai hangvételén, az évek száma lepett meg leginkább. Toliforgatói pályafutásom alatt vajmi kevés parasztasz- szonnyal találkoztam, aki ebben a korban ilyen mívesen, már-már írói igényességgel foglalja szavakba a gondolatait. Vágány Istvánná, Julika néni most újabb meglepetéssel szolgált az 1995-ös kalendáriumban. „Régi idők szép emlékei” címmel a község hagyományairól, s ezen belül a húsvétot megelőző negyven napról, valamint az ünneppel járó helyi szokásokról számol be színes, megkapó formában. Amikor az első írását olvastam, felhívtam a kalendárium szerkesztőjét, Bihari Józsefet, hogy jelezzem, feltétlenül szeretném megismerni a hölgyet. Akkor nem, most viszont sor került rá, az új kalendárium bemutatóján. Jó- zsa László, Tápiógyörgye polgármestere, prezentált Julika néninek, aki mint szerző s mint korelnök, díszhelyen ült a megjelentek közt. A nagy dioptriás szemüveg mögül a jóság tekint rám, az a fajta bölcs megbékélés és szeretet, mely leparancsolja a fejről a kalapot. A húsz éve viselt gyász már csitult, mégis azt sugallja, ne csak meghajoljak, de csókoljak kezet az idős asszonynak. Talán azért is, mert ilyennek képzeltem a soha nem látott nagyanyámat. Kisgyerekként, sőt később is, ilyen nagyanyát szerettem volna. Nem adatott meg. — Hát mire kíváncsi kedves, mi újat mondhatnék én szégyenlős mosollyal. Aztán, ő maga sem veszi észre, szép lassan megindulunk visz- szafelé a história kanyargós útjain. — A legrégibb emlékem 1914-ből való. Az árnyékban ültem az ötnapos öcsémmel a szérűn. Mellettünk csattogott a cséplőgép, apám a többi részaratóval a gépet etette. Valamikor déltájban feltűnt a kisbíró, előbb dobolt, aztán felolvasott egy írást, amiben az állt: kitört a háború, ezek és ezek már holnap kötelesek jelentkezni a községházán. Az apám is köztük volt, már másnap elvitték. Nagyon nehéz öt év szakadt ránk, ennyi ideig volt tőlünk távol az apám. Még most is a fülemben cseng annak a vonatnak a füttye, ami 1919-ben meghozta Szibériából. Egy másik emlék — ez is sorsdöntő pillanat — 1924-ből. Amikor Boda Julika már kinőtt az iskolapadból, a libapásztorkodásból, s akár a felnőttek, ő is látástól vakulásig a földeken dolgozott. — Tizenhárom éves voltam, nyár derekán jártunk. Soha nem felejtem el, anyám éjjel két órakor keltett, babot mentünk szedni a Kismegyeri dűlőbe. Azon a napon a szokottnál is többet dolgoztam, majd beleszakadtam a cipekedésbe. Este azt mondtam otthon: édesanyám, én inkább meghalok, de ebből az életből nem kérek! Engem megöl a föld! Az Isten áldja meg őket haló porukban. Anyámat is, meg apámat. Már másnap elsze- gődtettek tanulónak a községi varrodába. Simon Máriánál tanultam ki a szabást, varrást nyolc másik lánnyal együtt, de mestervizsgát csak én tettem Nagykátán, az ipartestület elnöke előtt. 1927. A nyalka, jó kiállású, szorgalmas Vágány Pista elküldte a kérőket a 18 éves Boda Juliért. Rá nemsokára megvolt a lagzi. — Nagyon jó ember volt, 47 évet éltünk le szeretetben, békességben. Áldott legyen az emléke. A sors fintora, Julika néni, aki gyerekként fellázadt a föld ellen, s konok akarással tört ki a paraszti életből, élete delén visszakényszerült a földhöz. — A kommunisták a barázdáinkat összeszántották, a szőlődűlőinket felforgatták! Istenem, azt a szomorúságot! Hány szegény györgyei embert vitt el a bánat a sírba! — írja azokról az időkről. — Két varrógép zakatolt nálunk, én voltam a környék legfelkapottabb varrónője. Aztán egyik napról a másikra bevonták az iparengedélyt, mehettem a kolhozba dolgozni. Hogy mi köny- nyet elsírtam akkortájt, csak az Isten a megmondhatója. De csak titokban, hogy az uram ne lássa’, hisz annak is megvolt a maga keresztje, mindene odalett, amiért addig dolgozott. Időskorára ide-oda vándorolt, építkezéseken nyűtte az egészségét. El is ment idő előtt, itthagyott egyedül. Merthogy gyerekkel nem áldott meg az Isten bennünket. Forog az idő rokkája, Julika néni fonja az emlékek szálát. Rég feledésbe merült emberek, utcák, dűlők neveit idézi, amik a mai tápiógyörgyei- eknek már nem mondanak semmit. Ki emlékszik már rajta és a korban hozzá hasonlókon kívül a malmokat hajtó Tápió patakra, amely ma arasznyi erecske. Az iparoskor egykori színjátszóira, Boda Andrisra meg Füleki Pistára. Vagy azokra a csillogó réztarajos csákókra, amit az 1925-ben megalakult tűzoltóegyesület tagjai viseltek, élükön Farkas Ferivel. A Máriáslányokra, akiket Törőcsik József esperes úr gyűjtött csokorba. Az a József atya, aki 1944 karácsonyán egymaga szállt szembe a „felszabadítókkal”, akik vasrudakkal próbálták a templomajtót betömi. Ä szemüveg lencséi visszatükrözik az 1994-es adventi gyertyák fényeit, de Julika néni a régi fényeket, a régi karácsonyok fehérségét, a hóesésben megszűrt harangszót s a frissen sült kalácsok illatát látja, hallja, érzi. Amit emlékeiben megőrzött. Ilyen korban, szellemileg frissen krónikát írni isteni ajándék. Kevés embernek adatik meg, s még e kevesek közt is alig van, aki tollat fog és megája, milyen volt az élet hetven, nyolcvan évvel ezelőtt. Nézem a kezeit, melyek a kelmék, vásznak végtelenjét szabták, varrták ruhának. A ruhák elkoptak, elrongyolódtak, s ha csak ezt nézzük, Vágány Istvánná vajha alkotott maradandót. De az írásba foglalt emlékek időtállóak, mert az önmaga sorsán keresztül emléket állított a régi Györgyének. A boldog emberek áhítatával. Matula Gy. Oszkár A szerző felvétele — Az ingatlanért jövő év januáijában 10, februárban pedig 5 millió forintot kell fizetnie a városnak — mondta lapunknak Harmati Ferenc alpolgármester. — Lévén, hogy ellenkező esetben az intézmény, az önkormányzat szándékával ellentétben, a felszámolás sorsára jutott volna, az adásvételről szóló, s l újai László polgármester, illetve Andrew Nicholson, az rt. megbízott igazgatója által aláírt szerződés megkötése kényszerlépés volt a város részéről. :—Kérem, idézze föl röviden a kötöttárugyár, s azon belül is az óvoda utóbbi két évének történetét, ami végül is a mostani üzletkötéshez vezetett. — Az óvodaépület adásvéPest megyében egyre több transzformátorház-ajtót lopnak el. A bűnügyi krónikát gazdagító esetek szeptember közepén kezdődtek, amikor Dunakeszi egyik iskolája melletti trafóházat „szabadították” meg az alumíniumból készült ajtajától. A rongálással együtt járt lopási ügy mintegy 150 ezer forintos kárrendezése fölött alighanem már régen napirendre tért volna az Elektromos Művek észak-pesti igazgatósága, ám az utóbbi napokban jócskán felgyorsultak az események. — Ahogy mondani szokták, beindult az üzlet — summázott Téglás Iván, az Elmü Rt. észak-pesti igazgatója. — Előbb Gödön viziteltek a tolvajok, ahol a Kossuth utcai trafóházat darabolták fel, majd egy nappal később a mindössze három nappal korábban átadott veresegyházi transzformátorteléhez vezető történet két évvel korábban, 1992 decemberében, a cég részvénytársasággá való átalakulásakor kezdődött. Kijelenthető: botrányos körülmények között, hiszen annak ellenére, hogy a kötöttárugyár által használt belterületi föld értékében a föld tulajdonosát, az önkormányzatot résztulajdon illette volna meg az rt.-ben, a város kimaradt abból. Ebbe az önkormányzat természetesen nem nyugodott bele, s felajánlotta: a várost a részvénytársaságban jog szerint megillető mintegy 40 millió forint értékű részvény helyett beéri a céghez tartozó óvoda jóval kisebb értéket képviselő épületével is. Ez felettébb gáláns gesztus volt, a ház ajtaját feszítették le. Az utóbbi helyen például a szennyvízátemelő szivaty- tyúk működtetését hivatott szolgálni a közelmúltban telepített létesítményünk, amelynek fontosságát aligha kell bizonygatnom. A mintegy kétezer transzformátorházat üzemeltető igazgatóság önerőből gyakorlatilag semmit nem képes tenni az éjszakánként munkálkodó tolvajokkal, akiknek keze munkája nyomán a nyitottá vált trafóházakba bármilyen állat bemehet, s rövidzárlatot okozhat, aminek már sokkal nagyobb anyagi vonzatai is lehetnek. Ami pedig ennél fontosabb: gyanútlan gyerekek is belenyúlhatnak, s máris kész a tragédia. A lakosság és a rendőrség együttesen sok lopást és rongálást megelőzhet, illetve elfoghatja a hívatlan látogatókat. Szerencsére így történt ez a gödi esetkötöttárugyár, pontosabban Nicholson úr mégsem fogadta el. Most pedig az intézmény felszámolását, az oda járatott gyerekek, valamint az ott dolgozók szélnek eresztését kilátásba helyezve elérte, hogy az önkormányzat a zsebébe nyúljon, s megvásárolja az óvodaépületet — folytatja Harmati Ferenc. — Ugyanis ultimátummal ért fel Nicholson úrnak az óvodaépület város általi megvásárlására tett indítványa, az önkormányzatnak nem lévén más választása — bele kellett egyeznie az üzletkötésbe. * Kovács Tibortól, Vác város jegyzőjétől megtudtuk: a Se- ni-ovi jövő év januáijától a kö- zépvárosi-kisváci önkormányzati óvodacsoport tagóvodájaként működik tovább, s alkalmazottainak legalább két évig a jövőben is munkát biztosít. ben, a szarkák a dunakeszi rendőrségre kerültek. — A feketézés butjánzá- sa, az igazolatlan illetőségű anyagok, áruk korában mindenre lecsapnak az illegális vállalkozók — folytatta^ az igazgató. — Régen a MÉH- egységek az ilyesfajta dolgokat, mint a mi trafójaink, vagy éppen a földből kivágott kábeleink, át sem vették. Ma viszont a maszek cégek — tisztelet a kivételnek — a legelemibb kontroll nélkül megveszik a felkínált „árukat”, mit sem törődve azzal, hogy a rongálásra szinte buzdítják a tolvajokat. A Btk. mindenesetre kivételesen nincs késésben, megvan a megfelelő paragrafus, amely bünteti a közérdekű üzem szándékos zavarását. Keményen érvényt kell szerezni a törvénynek, a megelőzésben pedig a rendszeres ellenőrzés segíthet. Ribáry Zoltán Rövidre zárt tolvajok ü) A MÉM repülőszolgálatánál a közelmúltban kezdődött meg a privatizáció. Ennek során értékesítik a helikoptereket. A képen látható gépet, amely a budaörsi reptéren várta sorsát, éppen új tulajdonosa szemrevételezi, aki kétmillió forintért jutott a masinához Vimola Károly felvétele
