Pest Megyei Hírlap, 1994. december (38. évfolyam, 282-307. szám)
1994-12-23 / 301. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP ÜNNEP ELŐTT 1994. DECEMBER 23., PENTEK A Pest Megyei Hírlap nov. 1-jei számában beszámoltam olvasóinknak II. János Pál pápa interjúkönyvének megjelenéséről és bestsellerré válásáról. Most részletesebben szólok a pápa 35 rövid értekezéséről, amelyekben válaszol Vittorio Messo- ri neves katolikus író 35 kérdésére. A kérdések nem egyszerűek, és a válaszok még kevésbé, mert Messori az örök ember olyan örök kérdéseit teszi fel a pápának, hogy van-e valóban Isten az égben, és ha igen, miért rejtőzik el, miért engedi, hogy annyi rossz, baj, gonoszság, nyomorúság terjedjen a világban. Vagy miért létezik annyi vallás, a fiatalok valóban a reményt jelentik-e, van-e örök élet, mire szolgál a hit és így tovább. A hívő embert megerősíti hitében a könyv, a hitetlent nem téríti meg. „Szentatya, az első kérdés a gyökerekig kíván hatolni,” e szavakkal kezdi első kérdése feltevését Vittorio Messori, mely kérdés lényege: ki a pápa? Csupán a katolikus egyház feje, vagy pedig Jézus Krisztus helytartója, ahogy a katolikusok hiszik? A pápa személyét titok és provokáció övezi, mert ha hiszek abban, hogy Jézus Krisztust képviseli a földön, természetszerűleg hinnem kell, hogy Krisztus Isten fia. „Ez a kinyilatkoztatás végleges, írja a pápa, amit csak elfogadni vagy elutasítani lehet. El lehet fogadni, azt vallva, hogy Isten a mindenható Atya, ég és föld Teremtője, Jézus Krisztus pedig egyszülött Fia. Vagy el lehet utasítani, kijelentve: Istennek nincs fia, Jézus Krisztus nem Isten fia, hanem csak egy a próféták közül, ha nem is az utolsó, de csak ember.” A kérdésre, hogy mi az imádság, II. János Pál Szent Pál szavait idézi, aki szerint az imádság az egész teremtett valóságot tükrözi, és bizonyos értelemben kozmikus funkciója van. A pápa pedig úgy imádkozik, ahogy azt a Szentlélek megengedi neki, és természetesen a jóért imádkozik, mert a jó nagyobb a világban, mint a rossz. „A rossz nem alapvető és nem végleges. Ezen a ponton a kereszténység határozottan elkülönül az egzisztenciális pesz- szimizmus minden formájától.” És a jó győzelméért vívott harcból ered az imádság szükségessége. A könyv egyik legnehezebb kérdése, hogy teljesen emberi szemszögből tekintve, képes-e és hogyan az ember arra a meggyőződésre jutni, hogy Isten valóban létezik. A pápa a „Gaudium et spes” zsinati konstitúcióból vett idézettel válaszol, amelyből az derül ki, hogy Isten létezésének kérdése nemcsak az intellektust érinti, hanem az egész emberi lét kérdését felöleli. Aki hisz Istenben, benne találja meg az ember és az ember egész története kulcsát, központját és célját. Isten megmutatta magát Az ördög ügyvéde szerepét vállalt Messori tegnapi és mai emberek millióinak kérdését is tolmácsolja: Ha Isten létezik, miért nem mutatja meg magát világosan? Miért nem adja mindenki számára elérhető és érthető jelét létezésének? Ezen a ponton a pápa leszögezi, hogy Messori kérdései nem a nagy teológusokra hivatkoznak, hanem a modern filozófiából merülnek fel, amely Descartes-tal, a „Cogito ergo sum” megállapítással kezdődött. A hit szemüvegén keresztül nézve azt mondhatjuk, írja a pápa, hogy Isten nagyon is megmutatta magát az embernek, saját misztériumában, de az ember nem képes a misztériumba hatolni. Az Isten-„problémát” a Jézus-„prob- léma” követi. Jézus miért nem lehetne csak bölcs, mint Szókratész, vagy próféta, mint Mohamed, vagy illuminá- tus, mint Buddha? — kérdezi az interjúvoló újságíró, hozzáfűzve, vajon lehetséges-e még ma is azt állítani, hogy abban az ismeretlen faluban halálra ítélt ismeretlen zsidó Isten fia volt? Ehhez a keresztény igényhez nincs hasonló semmilyen más vallásban, és maga Szent Pál is botrányosnak, őrültségnek ítéli. És bűneink megbocsátásához, „üdvözülésünkhöz” miért volt szüksége az Atyának egyszülött fia feláldozására? Nem könnyű kérdések, és a pápa válaszát csak a hit fényében érthetjük meg. Krisztus abszolút eredeti, egyetlen és megismételhetetlen, az egyetlen közvetítő Isten és az emberek között, mert Isten-ember, válaszolja a pápa. És Isten annyira szereti az embereket, hogy egyszülött fiát küldte, hogy az ember ne haljon meg, hanem örök élete legyen. Elbűvölő perspektíva a hívők számára, szögezi le Messori, de ez újabb kérdést mondat vele: hogy lehet, hogy az embereket annyira szerető Isten megengedi azt a sok szenvedést, igazságtalanságot, betegséget, fájdalmat, ami megtölti a világtörténelmet és az ember mindennapi kis történetét? A Kereszt botránya a szenvedés nagy misztériuma tplmácsolásának kulcsa, állítja a pápa. És ezzel még a kereszténység mai bírálói is egyetértenek, ők is úgy látják, hogy a keresztre feszített Krisztus Isten a szenvedő emberrel való szolidaritásának jele. Isten az ember mellé áll, radikálisan, megalázva magát egészen a kereszthalálig. Ez emberiség egyetlen közösség Bizonyos értelemben azt is mondhatjuk, írja II. János Pál, hogy az embernek adott szabadsággal szemben Isten „tehetetlenné” akart válni. Ezért nem küszöböli ki a szenvedést a világból, de Isten mindig a szenvedők mellett van. Mindenhatósága éppen abban a tényben nyilvánul meg, hogy szabadon elfogadta a szenvedést. A feszület és a feltámadás között van a bizonyosság, hogy Isten megmenti az embert Krisztus által, Krisztus keresztje és feltámadása által. A keresztény hit szíve, központja az üdvösség, és ezért Messori az egyszerű emberek nevében azt kérdezi, mit jelent konkrétan az üdvösség. Üdvözülni a rossztól, a bűntől való megszabadulást jelenti, mondja a pápa, radikálisan, véglegesen. „A Megváltó művén keresztül a halál megszűnik mint végleges rossz, az élet hatalma alá kerül.” De ha Isten csak egy van, az, aki Jézus Krisztusban testesült meg, miért engedi oly sok vallás létezését? így szól a könyv egy újabb provokatív kérdése, amelyre adott válaszában a pápa azt igyekszik megmutatni, hogy mi ezeknek a vallásoknak közös alapja és gyökere, a „Nostra aetate” kezdetű, a nem keresztény vallásokról szóló zsinati nyilatkozatra hivatkozva. Ez leszögezi, hogy az egyház megbecsülés-, sei tekint a többi vallásra, mert az igazság egy részét tartalmazzák. Az emberiség egységes az ember örök sorsát illetően, a különböző népek egyetlen közösséget alkotnak. És az emberek a különböző vallásoktól várják a választ az emberi lét nagy kérdéseire. Krisztus pedig valamennyi nép megváltásáért jött a földre. A nagy vallásokat ismertető fejezetek és annak megállapítása után, hogy a világ nagyobbik részében a keresztények és ezen belül a katolikusok elenyésző kisebbséget alkotnak, a pápa, Messori újabb kérdésére válaszolva rátért missziója egyik alapvető céljára, Európa újraevangelizálásának kérdésére. Szükség van az Evangéliumra A 35 értekezés közül ez a leghosszabb és legrészletesebb, mert a pápa, mielőtt a mai világ igényéről szólna, végigtekint az evangelizáció történetén, Krisztus első tanítványaitól, az apostoloktól kezdve, Cirill és Metódon, Amerika felfedezésén és az ázsiai hitterjesztésen keresztül egészen napjainkig. A kereszténység harmadik évezredéhez közeledő világban különösen nagy szükség van az Evangéliumra, szögezi le II. János Pál, egyrészt mert a világ egyik része eltávolodott tőle, a másikba pedig még el sem érkezett. Európa eltávolodott, tehát újraevange- lizálni kell, Ázsia és Afrika nagy részébe pedig még nem jutott el a Jóhír, tehát evangelizálni kell. Isten az Evangéliumon keresztül követésére szólítja az embereket, hogy egy jobb világ felé induljanak és ezt a hívást ma mindenkinek, és elsősorban az ifjúságnak meg kell hallania. Ezzel újabb problémakörhöz, az ifjúsághoz érkeztünk. II. János Pál pápasága első percétől kezdve külön hangsúlyozott szerető figyelemmel fordul a fiatalokhoz, gyakran ismételve, hogy ők az egyház és a világ reménysége, nekik kell a világot evangelizálni, illetve újraevangelizálni. Messori azonban azt kérdezi, megalapozott-e ez a remény. Nemcsak a felnőttek örök illúziójáról van szó, amely szerint az új nemzedéknek jobbnak kell lennie a réginél? Van valami az emberben, ami nem változik, válaszolja a pápa, és ez főleg az ifjúkorra vonatkozik, de nem zárja ki, hogy a mai fiatalok különböznek az előzőektől. És ez alkalmat nyújt II. János Pálnak saját nemzedékére emlékezni, amely a háború, a koncentrációs táborok, az örök életveszély fájdalmas tapasztalatain át érlelődött, a hősiesség vonásait domborítva ki a fiatalokban. A pápa elsősorban a lengyel ifjúságra, az 1944-es varsói felkelésre gondol, leszögezve: „Én is ehhez a generációhoz tartozom, és azt hiszem, hogy kortársaim hősiessége segítségemre volt személyes hivatásom meghatározásában”. A civilizáció csábítása A mai fiatalok egészen más légkörben nőttek fel, nem hordják magukban a második világháború emlékeit, és sokan közülük nem ismerték vagy elfelejtették — a kommunizmus, a totalitárius rendszer elleni harcot. Mások által számukra kivívott szabadságban élnek, és nagy részük a fogyasztói civilizáció csábításának engedett. Ennek ellenére nem mondhatjuk, folytatja a pápa, hogy a mai ifjúság elutasítja a hagyományos értékeket és elhagyja az egyházat. A fiatalságra jellemző idealizmus ma is él az ifjúság között, bár jelenleg inkább kritika formájában nyilvánul meg, míg valamikor elkötelezettséget jelentett. „A fiatalokban óriási lehetőségek rejtőznek”, amiről a pápának gyakran van alkalma megbizonyosodni zarándokútjai és a kétévenkénti nagy ifjúsági találkozók során. „Szükségünk van a fiatalok lelkesedésére”. „Nem igaz, hogy a pápa vezeti a fiatalokat a földgömb egyik végéből a másikba, ők vezetik a pápát.” A kommunista rendszer bukását elemezve, a pápa a következőket írja: „Leegyszerűsítés lenne azt mondani, hogy az isteni gondviselés buktatta meg a kommunizmust. A kommunizmus mint rendszer magától bukott meg, saját hibái és túlkapásai következtében. Bebizonyította, hogy veszélyesebb orvosság magánál a betegségnél. Nem valósította meg az igazi társadalmi reformot, de az egész világ számára óriási fenyegetéssé vált. Végül magától bukott meg, a maga mérhetetlen gyengesége miatt.” A könyv utolsó fejezetei az egyházról szólnak, a keresztény vallások egységének kereséséről, az ökumenizmus- ról, a II. vatikáni zsinatról, amely elindította a katolikus egyház megújhodását és a keresztények közeledését egymáshoz. Külön tanulmányban foglalkozik a pápa az egyház tanításával a mai világban és annak fogadtatásával. A kommunista rendszer nyomása alatt szenvedett országokban az egyház nagy erőforrást képviselt, de a kommunizmus bukása után nem történt meg a társadalom valamennyi rétegében az az ösztönös vallás felé fordulás, amit sokan vártak, állítja II. János Pál, de lassan kezd valóra válni, különösen Oroszországban. Az életet védeni kell Az interjút készített újságíró azt a kérdést is megkockáztatta: Mi értelme van a hitnek? Mit ad a hit? Nem elég becsületesen élni? „Erre a kérdésre elég lenne azt válaszolni egész röviden, írja a pápa, hogy a hit hasznossága nem mérhető semmihez, még az erkölcsi jóhoz sem.” Az egyház ugyan sohasem tagadta, hogy egy hitetlen ember is képes lehet becsületes és nemes tettekre. A hívő viszont nincs egyedül, érzi, hogy Istenre bízhatja magát. Olyan, sokak számára kényelmetlen kérdések is terítékre kerültek, mint az emberi jogok és az élet védelme. II. János Pál leszögezi, hogy az Evangélium valamennyi emberi jog kinyilatkoztatását tartalmazza. Az élethez való jog alapvető minden ember számára, és ezért erősíti meg, hogy az életet meg kell védeni fogantatása pillanatától természetes végéig. Az egyház különös tisztelettel tekint a nőkre, elsősorban az anyákra, amit a nagy Mária- kultuszban is kinyilvánít. Vittorio Messori utolsó előtti kérdése II. János Pál pápaságát megnyitó és azóta annyiszor, ebben a könyvben is többször ismételt kiáltására vonatkozik: „Ne féljetek!” „Amikor 1978. október 22-én a Szent Péter téren kiejtettem e szavakat, nem gondoltam, milyen messzire fognak azok vinni engem, és az egész egyházat”, kezdi válaszát a pápa, majd így folytatja: „E felszólítás minden emberhez szól, hogy győzzék le félelmüket a mai helyzetben, Keleten és Nyugaton, Északon és Délen.” Végül utolsó tanulmányában arra szólítja a pápa az embereket, hogy ne féljenek átlépni a reménység küszöbét, ne torpanjanak meg előtte, hanem hagyják magukat vezetni, hagyják, hogy Isten vezesse őket! É felületes ismertetés csak ízelítőt adhatott II. János Pál interjúkönyvéből, amely elolvasása mindenki, hívő és hitetlen számára egyaránt tanulságos lehet. Bányász Kató / Átlépni a reménység küszöbét
