Pest Megyei Hírlap, 1994. december (38. évfolyam, 282-307. szám)
1994-12-19 / 297. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. DECEMBER 19.. HÉTFŐ 13 A józan ész győzött Községünkben is véget ért az önkormányzati választás. Egy előző írásomban már beszámoltam a szőkébb hazámban folyó választási harcról. Az akkori testület kettészakadásáról, a polgármester körül kialakított helyzetről a sajtó, a rádió és a televízió jóvoltából az egész ország értesülhetett. A tápiószelei lakosság túlnyomó része a polgármestert támogatta. Éppen ezért a faluban mindenki feszülten várta, hogy az öt polgármesterjelölt és a harminchárom képviselőjelölt közül ki lesz az a tizenhárom, aki bekerül a testületbe. Az örökké támadott polgármestert és a tizenhárom képviselőjelöltet a Tápiószelei Polgárok Egyesülete indította. Az MSZP támogatásával ugyancsak indult egy polgármester- és tizenhárom képviselőjelölt. Továbbá három független polgármesterjelölt is harcba szállt. A falu lakossága, 58 százalékos részvétel mellett, bölcsen döntött: a Tápiószelei Polgárok Egyesületének jelöltjei közül tizenkét képviselőt és a polgármesterjelöltjét nagy fölénnyel választotta meg. Úgy gondolom, az itt élő emberek az elvégzett munkát és nem a rágalmakat fogadták el. Bebizonyították szavazataikkal, hogy az eddig követett utat jónak tartják. Az ilyen nagy bizalmat kapott testületnek úgy kell dolgoznia a falu javára, hogy ez a bizalom megmaradjon. Ez a választás is bebizonyította, hogy minden intrika és rágalom ellenére, előbb-utóbb mégiscsak a józan ész győzedelmeskedik. Bulyáki Ferenc Tápiószele A közszolgálat szégyene á /4 Magyar Te lev í- jjf zió elnökének El kellene végre ■-■mii»—- dönteni, ki az, aki felügyeli a Magyar Televíziót és a Magyar Rádiót! Ki az, aki azt mondja Betlen Jánosnak és csapatának, pocsék volt, fiúk, és lezavarják őket a pályáról. (Tisztelet a néhány kivételnek: a mindig lelkiismeretesen felkészült Feledy Péternek vagy például Radics Péternek, Győrffy úrnak...) Ilyen felkészületlenül, nyeglén, sokszor idétlenül, ahogy azt Betlen úr is tette, nem szabad kamerák elé ülni. Az egész műsor szétfolyt a keze közül, folyton valami toplistát reklamált, kevés kivételtől eltekintve csak a pártokkal foglalkozott. A pártelnökök vitája majdnem botrányba fulladt, még szerencse, hogy Orbán Viktort nem hagyta el józan érvelése és humora, és Torgyán József is hozta a formáját. A televízió egész műsor- szerkezetén látszik, hogy harmatgyenge, nem erre a posztra való elnök irányítja (?). Ennyire még soha nem burjánzott el a tehetetlenség, a rendetlenség, az igénytelenség. Sztárriporterek siserehada uralja a stúdiókat, akik szakmájuk, az általános elvárások minimális követelményeinek sem képesek megfelelni. Az elnök úrnak el kellene gondolkodnia azon, amit a Gallup vezetője mondott: szerinte is példátlan, hogy közvetlenül a választás előtt az emberek elenyésző százaléka tudta csak, mit kell majd tennie, és a fülkékben látta először a szavazólapokat. Desszert, show-k, Hócipők helyett a tájékoztatás lenne elemi kötelessége a leghatásosabb köz szolgálati médiáknak. Sápítozik, hogy rátelepszik a politika, de sem a civil szervezeteknek, sem — mint most is — a kisebbségi képviseleteknek nem adott sem időt, sem alkalmat. Ez a mai televízió szégyene a magyar tömegtájékoztatásnak. Érthetetlen ez akkor, amikor az uralkodó kormányzó pártnak egy olyan egyénisége van, mint Kosa Ferenc, aki már évekkel ezelőtt kidolgozott egy megoldást. Érthetetlen, hogy ezt évek óta megakadályozza az a szűk érdek- csoport, amely vígan lubickol ebben a posványbán. Baranyai Veronika Budapest Mindennapi eset? É December kilencedikén, pénteken egy látszólag érdek- — télén eset történt Nagytétényben. Három fiatalember iddogált békésen a tétényi MDF-klubban éjféltájt, amikor egyszercsak szinte a föld alól egy ifjú „hatósági szerv” termett asztaluknál, s mint aki HISTÓRIA Miért nem Vácott épült fel a Ludovika? n A legelső tervezet a . Ludoviceumban a következő tan- és egyéb termeket irányozta elő arra az időre, mikor a törvény értelmében az intézeti teljes, azaz 200 főnyi létszám betelik (ami az ötödik évben következett volna be): 1 vizsga-, 1 rajz-, 1 tánc- és vívóterem, éttermek, hálótermek , 1 igazgatói, 1 helyettes igazgatói iroda, 1 pénztári, 1 ruhatári, 1 őr-, 1 betegszoba, 1 üdülőterem, fogdák, templom, 1 könyvtári és 1 fizikai kísérleti terem. A nádor, mikor ezt a legelső tervet készítette, a váci Teréziánum tetemes kibővítésére gondolt, mert, amint a tervrajzból láthatjuk, az épület eredeti állapotában a 200 növendék befogadására is csak alig-alig volt alkalmas. Ezen a legelső terven különben általában meglátszik, hogy még az intézet tervezete, tanítási és nevelőrendszere sem alakult eléggé ki a nádor elméjében. Ez egészen természetes, hiszen erre egyáltalán nem volt idő. 1812-ben úgynevezett „Szervi határozványok” foglalkoztak a készülő intézménnyel. Leszögezték, hogy az akadémia elhelyezésének céljára a császár és a király a váci Teréziá- numot a magyar nemzetnek adományozta. Az intéA váci Ludoviceum növendékeinek tervezett egyenruhája zet, Mária Ludovika császár és királyné emlékének megörökítésére a Ludoviceum nevet viseli. A mellette lévő szabad térség alkalmas játszó- és testgyakorló térnek. Vác változatos környéke terep- felvételre és a terepismeretek elsajátítására igen alkalmas. Kámánházy püspök nagy területet (8 holdat) ajándékozott a Ludo- viceumnak. Ez közvetlenül az épület mellett terül el. Az idő folyamán erre építik a lovardát, az istállót és a gazdasági épületeket. Ebből szakítják ki a gazdasági és^i konyhakertet is. Aprólékosan szabályozták a növendékek belépését, napirendjét és étkezését. Ma már csodálkozunk azon, hogy a tizenéves fiúknak minden étkezéshez 1/8-ad liter bor járt. Viszont a napi húsadag súlya mai súlymértékben 1 kg 30 dkg, elég sok. Minden büntetést a kihallgatáson meg kell köszönni. 1827-ben az országgyűlés határozata folytán a Ludoviceum Pestre költözik, a Teréziánum épületét minden tartozékával együtt eladják a Ludoviceum alapja javára. 1831-re Vác város tanácsa vette bérbe az egész épületet évi 600 forintért, de már 1832-ben kérte az országos építészeti igazgatót, hogy 400 forintra szállítsa le ezt a túlságosan magas bérösszeget. Ez a nádor hozzájárulásával meg is történt. Az épületet a hozzá tartozó telekkel együtt gróf Ná- dasdy Ferenc váci püspök csak később, 1836-ban vette meg, s azt tébolyda céljairosszban sántikál, kissé bizonytalanul és köszönés nélkül rájuk motyogta: kérem a személyi igazolványukat! Rosszul hallották, ezért rákérdeztek: tessék? Az ismétlésnél a rendőr két társa is belépett a helyiségbe. A fiatalemberek egyikénél nem volt éppen igazolvány, mert a barátjánál hagyta a közelben, ahonnan átruccantak ide egykét „körre” csupán. Felajánlotta, elmegy érte, ha kell, de a rendőrök ezt nem kívánták és a barátja is „kezességet” vállalt érte, mire felírták ennek adatait. Eközben azonban elhangzott egy felettébb különös, „váteszi” megjegyzés a jegyzetelő rendőr részéről, a régi „jounapotkívaaa- nok”-os, fakabátos modorban: vasárnap lesznek választások. Ezt úgy mondta, mintha intézkedésüket magyarázná, hiszen senki nem kérdezte, mikor lesznek választások. A fiatalemberek derűsen válaszoltak valamit a mai kormány- pártiak leszavazásáról, aztán a rendőrök, immár köszönéssel, távoztak. A három fiatalembernek az „akció” után különös sejtése támadt: nem olyan volt-e ez a látszólag megszokott igazoltatósdi, mint egy nagyon is bevallott politikai erődemonstráció?! Mert nemhogy az nincs rendben, hogy a rendőrök az amúgy teljesen csendes MDF-klubban, a békésen borozgató vendégeket minden ok nélkül háborgatják, de az aztán legkevésbé, hogy éppen az MDF-klubban szinte vészjóslóan azzal indokolják intézkedésüket, hogy „vasárnap lesznek a választások”! Épphogy az nem mondták: „ha nem az MSZP—SZDSZ-je- löltre szavaztok, megnézhetitek magatokat”! Úgy látszik, a depoliti- zált, diszkrét és kizárólag a feladatát végző, indokoltan fellépő rendőrség Magyar- országon újra csak álom. Úgy látszik, a rend túl éber őreinek leikébe kitörölhetetlenül beleivódott a kádárista szenny, amivel tovább fertőzik életünket. Miként ezt a debreceni Fidesz-kam- pányfőnök elleni hajnali merénylet is mutatta. Csak reménykedhetünk, hogy a fentiekhez hasonló esetek nem válnak nálunk mindennapossá. (cs) Budapest (Pontos név és cím a szerkesztőségben) ra az országnak ajándékozta, amit az 1836. évi 42. törvénycikk meg is örökített. De mivel az elmegyógyintézetet sem állították fel, különféle átalakítások és pótépítkezések után az országos tébolydái alaptól az igazságügy-minisztérium vette át, s abban 1855-ben országos fegyintézetet rendezett be. Ma is itt működik. Ez a hamvában holt váci első magyar katonai főiskola szomorú története. Vége Róbert Péter Szilády Károly nyomdai engedélye Szilády Károly volt Kecskemét első' nyomdásza. 1795-ben született az akkor még Pest vármegyéhez tartozó Szalkszentmártonb&n. A nyomdászmesterséget flcc.vben tanulta, dolgozott Debrecenben és Pesten, az Egyetemi Nyomdában. Szilády önálló nyomdát kívánt alapítani, ezért beadta az uralkodóhoz kérvényét a kecskeméti nyomda felállítására. 1840. december 8-án kapta meg az V. Ferdi- nánd által aláírt díszes engedélyt, melyet az érvényes törvények értelmében az illetékes vármegyének, vagyis Pest vármegyének is ki kellett hirdetni. F.rre 1842. február 3-án került sor a megyegyűlésen, Pesten, amikor Nagy István jegyző felolvasása által „kihirdettetvén, amennyiben a Hazai Törvényekkel öszve nem ütközik a tiszti ügyész meg egyezésének is hozzá járultával elfogadtatott". A vármegyei kihirdetés előtt Szilády azonban már megkezdte Kecskeméten a nyomtatómesterséget. Szi- ládynái próbálta "megjelentetni első kötetét a három Kecskeméten tanuló ifjú: Jókai Mór, Petőfi Sándor és Ács Károly. Jókai visszaemlékezése szerint sikerült is „a jó öreg Szilády Károly bácsit, a nyomdászok veteránját rábírni, hogy a zsebkönyvet hitelbe nyomtassa ki” A kecskeméti cenzor azonban megmakacsolta magát: nem engedélyezte a kis kötet megjelentetését Petőfi egyik verse miatt. Szilády Károly megpróbált a cenzor szívére hatni, ám eredménytelenül: a Disznótorban című vers pár sora miatt — „Egy gömböc legyen a / Magas ég, l És mi a gömböcben / Töltelék!”— nem jelenhetett meg, mondván: „Az ég nem disznóhurka!”. Pogány György
