Pest Megyei Hírlap, 1994. december (38. évfolyam, 282-307. szám)
1994-12-02 / 283. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP GAZDAKÖRÖK 1994. DECEMBER 2.. PENTEK Erdélyi barangolás Gazdaszemmel Torockón Állami támogatás? Mi már annak is örülünk, hogy kétnyelvű a „cégtáblánk” — mondja Kelemen József, To- rockó polgármestere Kedves meghívást kaptam a tápiógyörgyei polgármestertől, vegyek részt egy küldöttségben, mely a torockói viszonyokat tanulmányozza gazdasági, kulturális és mezőgazdasági szempontból. Ehhez tudni kell azt is, hogy Józsa László még tanácselnökként létesített testvérközségi kapcsolatot a Székelykő aljában megbúvó erdélyi községgel, mely Jókait és Nyírőt is megihlette. A rendszerváltás után ez a kapcsolat még inkább kiteljesedett, Torockói „hangosbemondó”. A kisbírói dob ipar- történeti ereklye. A védjegy szerint „Stawasser és Társa Budapest 1887” s ma már nemcsak a polgár- mesterek, de a két község lakói is rendszeresen látogatják egymást. Pillanatnyilag Torockó monográfiájának szerkesztése folyik, a szellemi munkát Kolozsvár legjelesebb szakemberei vállalták magukra, az anyagiakat pedig a györgyei önkormányzat. Ez szép és nemes kezdeményezés. Ám mint Józsa László mondta: igaz, az ember nem csupán kenyérrel él, mindazonáltal a fő hangsúly ezen van. S ha már kimegyünk, megvizsgáljuk a mezőgazdasági adottságokat is, például a vetőmag, műtrágya és vegyszeres ellátás, az értékesítés formáit, lehetőségeit, s ha van, a gazdakör munkáját. A hosszúra nyúlt ősz csodás Erdélyben, borvörös, zsályasárga, őszbama színek közt kapaszkodunk a hágókon. A Király-hágón, a körösfőin, a felekin, majd Torda után befordulunk az Aranyos völgyébe. Innen már csak egy „hajintás” Torockó. Hát kő az van bőven, ami a hajításra alkalmas, a hegyoldalak aljában elterülő földecskékbe is jut belőle. És hiába gyűjtögették a mezsgye szélére az egymást váltogató generációk, az utánpótlást ingyen termi a szikla. 1960 után — ekkor érte el a kollektivizálás az Aranyos völgyét is — aztán már senki sem gyűjtögette, még azt sem, amit az eke kivetett, vagy amibe az eke vasa beletört. így aztán most van mit pótolni, egy hektár földből több követ szednek össze évente, mint amennyi árpát, törökbúzát, vagy pityókát. Alkonyba hajlik a délután, mikor beérünk a jeles községbe, ahol már várnak az elöljárók: Kelemen József polgármester, Ferenc Gábor unitárius lelkész, tanítók, tanárok. Engem történetesen a polgármester apja, Kelemen Józsi bácsi érdekel, lévén, hogy ő a legidősebb, s amolyan hangadója a helyi gazdáknak. — Gazdakör nincs — hűti le az érdeklődésemet, miközben ő kecskeméti barackot, én meg a torockói vegyest kóstolom. Jó erős pálinka, már ami a vegyest illeti. — Helyben főtt — mondja Józsi bácsi. — Mert bár gazdakörünk nincs, pálinkafőzőnk, malmunk meg gáterünk már van. Később kiderült, a gáterhez koporsókészítő üzem is tartozik, az élelmes góbék százával szállítják az utolsó stáció bárkáit Szolnokra. — Majd kétezren vagytok, a többség a földből él. Akkor miért nincs gazdakörötök? — kérdem a mellém csapódó fiatalabbik Kelementől. — Először is: ott olyan kevés föld jut egy gazdára, hogy csak abból nem tud megélni. A mi családunknak öt holdja van, és vagyunk rá öten. Másrészt egy gazdaköri bejegyzés százezer lej. És még hol van az induló tőke, amiből tudnánk is kezdeni valamit. A százezer lej egy egyetemi tanári nyugdíj, amúgy öt mázsa kukorica ára. A búza vékája négyezer lej, az árpáé úgyszintén. (Itt vékával mérik a gabonát, nagyjából öt véka egyenlő egy mázsával) viszont a pityóka mázsájáért negyvenezer lejt kérnek. A napraforgót is magasan jegyzik, egy árban van a burgonyával. Mákot „dögivel” termett a köves föld, ám nincs rá kereslet, azaz csak az állam veszi át bagóért. — Felhatalmazásom van a Pest Megyei Gazdakörök Szövetségének elnökségétől, hogy lépjek kapcsolatba az erdélyi gazdákkal — mondom a körém gyűlt embereknek. — Módunkban áll segíteni olcsó vetőmaggal, műtrágyával, vegyszerrel. De ahhoz jogi személy kell, bejegyzett gazdakör. Lám, azt mondjátok, van mákotok, de nem tudjátok eladni. Nekünk van kapcsolatunk Nyugattal, ahol a máknak szeme van. Ilyen ni — mutatok fel egy tízmárkást. (A határon negyvenet kellett felmutatni, csak úgy engedtek be Romániába.) — Aludjunk rá egyet — mondják többen is, úgy éjféltájt, amikor már vágni lehet a füstöt a kocsmában. Jobb híján itt jöttünk össze a trak- tára, ami errefelé nem iszom-eszem jelent, hanem véleménycserét, gyűlést. Másnap bejárjuk a környéket, beleértve Torockószent- györgyöt, Bedelőt, Gyertyánost és Nyírmezőt. Folyik az őszi talaj-előkészítés utolsó dandárja, az öt falu határában összesen két traktort látunk, a nagy többség igával, lóval, tehénnel, de főleg bivallyal szántja a földjét. Van, aki vet is, de az óvatosabbak tavaszra hagyják. A tengerszint felett hét-nyolcszáz méterre vagyunk, errefelé nem ritkaság a mínusz 25-30 Cel- sius-fokos hideg, sem a vad északi szél, mely Gyergyó felől jön, felkapja a hótakarót, s végez az őszi vetéssel. — Ezekbe nem kell motorina (gázolaj) —- köp ki a kisbíró a bivalyok felé. — Meg aztán ahová ezek a fekete masinák felmennek, oda a traktor nem jut el. De ha el is jutna, miből vegyük meg — legyint kísérőm, Kelemen Jóska. — Romániában egy jó traktor — nem új, hanem használt — húszmillió lej. — Állami támogatás, bankhitel nincs? — Támogatás? — kérdez vissza a polgármester. — Most vezetik be a földadót. Nálatok sírnak a parasztok, szidják a kormányt. De mit szóljunk mi? Egy lej támogatást nem kapunk, s a legolcsóbb bankhitel 170 százalékos kamatnál kezdődik. Szeretném látni azt az embert, aki ezt a kamatot kigazdálkodjál Visszafelé Torockószent- györgyről útba ejtjük a torockói új malmot. A firma szerint: Möbel és Dulló Társaság. A Möbel név germá- nosan cseng, mint kiderül, Möbel úr valóban német állampolgár, ám Torockóról tájolt el a hetvenes években. (Persze nem hivatalosan, hanem szökve.) A kinti évek megspórolt márkáit hozta haza, s a sógorral közösen megépítették a környék első hengermalmát, román technológiával és román gépekkel. — Hiába a korszerű technológia, ha a szemlélet a régi. Itt mindenki ragaszkodik a maga búzájához, így aztán megoldhatatlan a folyamatos üzemeltetés — panaszolja a molnár. — Ráadásul mindenki pénzzel szeretne fizetni és nem terménnyel. Merthogy a pénz napról napra veszít az értékéből, a búza és a liszt ára meg szökik a csillagos egekbe. Minekután elpusztítjuk a Kelemen mama hízott lúd- ját és töltött bárányát, újfent összejövünk a kocsmába tárgyalni. Papírra rögzítjük, mit mennyiért kínál Torockó falusi turizmus címén, hány felnőttet, gyereket tudnak fogadni az elkövetkező nyáron. Ezt követően végre elhangzik az ígéret, év végére tető alá hozzák a gazdakört, s ahogy ez meglesz, szívesen vennék a Pest Megyei Gazdakörök Szövetségének látogatását, hogy megbeszéljék a további tennivalókat. Előlegként — erre is van felhatalmazásom — beígérek öt kiló fémzáras kukorica és tíz kiló tritikálé vetőmagot a Pioneer részéről. Kelemen ráígér, cserébe két gyerek __ nyaraltatását vállalja. — Édes füvön tartott bivalytejjel meg jófajta tokány- nyal várjuk őket — ígéri Kelemen mama, a család, sőt Torockó nevében. — Te Józsi, milyen az édes fű? — kérdem Kelementől búcsúzáskor. — A világ legjobb füve, ami hizlalja a marhát, birkát, ez az alapja az erdélyi állattartásnak. A Jóisten azért találta ki, hogy valamivel a szegény székely népet is kárpótolja. Ha már földet keveset adott, s abban is sok a kő. Matula Gy. Oszkár Pest Megyei Gazdakörök Szövetsége, 2100 Gödöllő, Ganz Abrahám u. 2. sz. Telefon- és faxszám: (06-28)-310-288. Fáy András Alapítvány 219-98007 OTP Rt. Pest Megyei Igazgatósága, 760-000960 A Székelykő ködbe vész, alatta, erdőtől védve egy ötholdas kisbirtok. Itt már elvetették, sőt már ki is bújt az őszi árpa A hegyről legördülő kövek, sziklák a kaszálókat sem kímélik, az édes szénáért évről évre meg kell harcolni Delelnek a „fekete traktorok”. Nem vitás, a bivalynál aligha van strapabíróbb és igénytelenebb igavonó Erdélyben. Ősztől tavaszig elvegetál a zabszalmán és kukoricakórén A szerző felvételei
