Pest Megyei Hírlap, 1994. december (38. évfolyam, 282-307. szám)

1994-12-13 / 292. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1994. DECEMBER 13., KEDD Csecsenfóld: hadüzenet Moszkvának? Pattanásig feszült helyzet Moszkva azzal vádolta teg­nap Csecsenföldet, hogy a grozniji vezetés hadat üzent Oroszországnak. Az orosz kormány álláspontját közvetítő tájékoztató köz­pont szerint a csecsen biz­tonsági tanács vasárnapi ülésén született a döntés. A központ másik állítása sze­rint Pavel Gracsov védel­mi miniszter úgy véleke­dett, hogy Jelcin elnöké­nek címzett hadüzenettel ér­nek fel az orosz katonák ha­ladását akadályozó vasárna­pi ingusföldi incidensek. Csecsen részről, illetve független forrásból nem erősítették meg a grozniji hadüzenetre vonatkozó hírt. Moszkvai megfigye­lők nem tartják kizártnak, hogy a központ állításai a délutánra tervezett vlagyi- kavkazi csecsen—orosz tár­gyalások meghiúsítását cé­lozták. A Szergej Grizunov saj­tóminiszter vezette köz­pont másik állítása szerint a csecsen vezetés fegyve­res ellenállásra készül, s lét­rehoztak egy ezredet, amely harckocsikkal és egy helikopterrel rendelke­zik. Groznij körül pedig légvédelmi ágyúkat állítot­tak fel. Gracsov orosz védelmi miniszter szerint a helyi la­kosok kirángatták vasárnap a páncélosokból a katoná­kat és 30 harcjárművet fel­gyújtottak. A csecsen elnöki hivatal tegnap cáfolta azt a moszk­vai állítást, amely szerint Groznij hadat üzent volna Oroszországnak. Groznij az orosz kabinet álláspontját képviselő infor­mációs központ tegnapi közlésére reagált, amely­ben a központ azt állította: a csecsen biztonsági tanács vasárnap esti ülésén szüle­tett a döntés a hadüzenet­ről. Dzsohar Dudajev el­nök hivatala szerint ugyan­akkor a csecsen vezetés to­vábbra is a viszály békés megoldását támogatja. Az orosz kormány sajtó­irodája közben elismerte: négy páncélozott harcjár­mű személyzetét, azaz csaknem félszáz embert ej­tettek foglyul a dagesztá- ni—csecsen határ mentén fekvő települések lakosai. A sajtószolgálat ugyanak­kor azt állította, hogy az orosz katonák nem használ­tak fegyvert a továbbhala­dásukat akadályozó polgári lakosság ellen: csecsen for­rások ugyanis korábban lö­völdözésről számoltak be, amelynek következtében öt ember életét vesztette és ti­zenkettő megsebesült. Hol volt, hol nem volt, azokban a régi szép időkben, amikor még 3,60 volt a kenyér, 1,60 a benzin és hat-nyolcszáz forint a havi fizetés, amikor hazánk nem rés, hanem erős bástya volt a béke frontján, vagyis amikor ez az ország még tejjel-mézzel folyó szocializmus volt, amikor pártkongresszus idején és kará­csonykor — oppardon: fenyő­fák ünnepén — némi sorban ál­lás után akár citromot és narancsot is lehetett szerezni, a korlátlan szocialista szabadság egy kedves megnyil­vánulását is élvezhettük. Úgy hívták: határsáv. Erre bizony már csak az idősebbek emlékezhetnek, hiszen a kádári idők második félidejében — vagy in­kább utolsó harmadában — erősen enyhítették. A har­minc-negyven kilométeres határsávot mindössze 500 méteresre szűkítették. Ez még jelezte ugyan, hogy a hatóságok a lakosságot szocialista megőrzésre átvet­ték, de megszűnt az az állapot, amit Róna Tibor annak idején így jellemzett a kabaréban: „csak azért nem jut­hatok el soha az életben Sopronba vagy Kőszegre, mert magyarnak születtem.” A határsávba csak hosszas macerával megszerzett engedély birtokában lehetett beutazni, ami holmi pisz- licsáré magánügyekben nem fordulhatott elő, legfel­jebb esküvő, temetés, vagy más ilyen tragikus ese­mény alkalmával. Akkoriban történt, hogy a Csinn-bumm cirkusz tár­sulata kőszegi vendégszereplésre utazott. Természete­sen a szükséges engedélyek birtokában. Amikor a busz a határsávhoz közeledett, az együttes vezetője szólt a szereplőknek, készítsék elő a „dokumenteket”. Keleti László benyúlt a zsebébe, és döbbenten tapasz­talta, hogy minden iratát otthon felejtette. Amikor ezt közölte a többiekkel, az együttes vezetője elsápadt. Ke­leti játszotta az örökké bőgő Szamóca bohócot, aki nél­kül a Csinn-bumm cirkusz elképzelhetetlen volt. Ha Laci bácsit nem engedik be a határsávba^ lőttek az elő­adásnak. Ám Keleti fölényesen intett: — Csak bízzátok rám! Amikor elérték a határsávot, határőr kiskatona „me­szelte le” a buszt. Felszállt, kérte az igazolványokat. Kollaboránsok a palesztinoknak sem kellenek Vérbosszú Jerikóban Jerikóban golyózáport zúdítottak egy ifjú házaspár­ra, amivel a palesztinok körében kezdetét vette az au­tonómia bevezetése utáni vérbosszúk láncolata. Az Iz­rael Állam területén levó' arab falvak lakossága nem hajlandó befogadni az Izraellel korábban együttmű­ködő mintegy 150 ezer palesztin kollaboránst. Tegnap éjjel három au­tomata-géppisztollyal föl­szerelt fegyveres beha­tolt Ibrahim Amer jeri- kói lakos házába, és min­den irányba elkezdett lö­völdözni. A golyózápor következtében Amer fele­sége a helyszínen életét vesztette, míg ő maga életveszélyesen megsebe­sült. A tettesek egérutat nyertek. Amer és felesé­ge egy héttel ezelőtt kö­töttek házasságot Jerikó­ban. Ibrahim Amer az in­tifáda, azaz a palesztin népfölkelés idején az Al- Fatah küldetésében meg­ölt egy palesztin férfit, aki az izraeli megszállók­kal való kollaborálás hí­rében állott. Amert a kol- laboráns meggyilkolása miatt az izraeliek börtön- büntetésre ítélték, de né­hány hónappal ezelőtt a PFSZ-szel aláírt meg­egyezés értelmében ki­szabadult. A jerikói ifjú pár minden valószínűség szerint a meggyilkolt kol­laboráns palesztin férfi hozzátartozói által elkö­vetett vérbosszú áldozata lett. Az 1967 óta tartó meg­szállás idején Izrael leg­alább 150 ezer palesztin kollaboránst szervezett be, akik most, az autonó­mia elnyerése után egyre kényelmetlenebbül érzik magukat saját népük kö­rében. A jeruzsálemi ve­zetés az Izrael Állam te­rületén fekvő arab falvak­ban kívánta áttelepíteni az egykori kollaboránso- kat, de az ottani lakosság máris hevesen tiltakozik az elképzelés megvalósí­tása ellen. Hering József A nagyvilág hírei ¥ Andrej Kozirev orosz külügyminiszter kilépett az Oroszország Demokrati­kus Választása (ODV) nevű liberális képviselőcso­portból, miután számos de­mokrata törvényhozó bírál­ta az orosz fegyveres erők csecseníoldi beavatkozását. Kétnapos látogatásra Ja­pánba érkezett tegnap Ji- chak Rabin izraeli kormány­fő. Kollegája, Murajana To- miicsi mellett tárgyalásokat folytat majd Kono Johei kül- ügy- és Tamadzava Tokvicsi- ro védelmi miniszterrel, vala­mint vezető üzletemberekkel is. * Izrael a biztonsági kérdé­seknek tulajdonít nagy je­lentőséget, mikor pedig a békefolyamat megszilárdí­tására volna szükség — je­lentette ki vasárnap Jász- szer Arafat, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet (PFSZ) vezetője Helsinki­be való megérkezése után. ík A Dardanellák legszű­kebb pontján tegnap reggel összeütközött a Captain Ni-' cholas nevű görög teherhajó egy ciprusi zászló alatt futó — Atarian Harmony nevet vi­selő — tartályhajóval. A sze­rencsétlenség következtében 25 ezer tonna benzin ömlött a tengerszorosba. Kirabolt, fölgyújtott falvak A boszniai horvátok és a Horvát Köz­társaság fegyveresei az elmúlt napok­ban elfoglalt kilenc nyugat-boszniai szerb településből nyolcat kiraboltak, majd földig égettek — jelentette a Tan- jug szerb katonai forrásokra hivatkozva. A közlemény szerint a kilencedik te­lepülést, Bogdasit a horvát tüzérség rommá lőtte a tizenkét nappal ezelőtt kezdett offenzíva során. Á jugoszláv hírügynökség értesülései szerint a Hor­vátországból érkező csapatok a bosz­niai horvát hadsereg egyenruhájába öl­tözve vesznek részt a harcokban. A Tanjug arról is beszámolt, hogy a mu­zulmán egységek tegnap reggel harckocsik­kal lőtték az észak-boszniai Brcko polgári negyedeit. A városra több 100 milliméteres gránát hullott, s a támadás komoly anyagi károkat okozott. Brckóban általános riadót rendeltek el, s a lakosság az óvóhelyekre menekült. A tüzérségi akcióról beszámoló jelentés szerint egyelőre nem tudni, hogy a támadásnak voltak-e áldozatai. HISTÓRIA Keleti odament hozzá, magára mutatott, és büszkén csak ennyit mondott: — Szamóca!!! A kiskatona tisztelgett, türelmet kért, leszállt, oda­ment az első fenyőfához, megnyekergette az oda rej­tett telefon kurbliját, beszélt valamit, majd visszajött és határozott hangon így szólt a társulathoz: — Mindenki szálljon ki! Téves a jelszó! Ez ma már történelmi anekdotának számít. Régi, soha vissza nem térő idők derűs történetének. Soha vissza nem térő idők? Ez nem is olyan biztos. Ma már elképzelhetetlen a határsáv visszaállítása, a szabadság és az emberi jogok ilyen otromba korlátozá­sa. A határ megközelítését sokkal kulturáltabb eszkö­zökkel kívánják megnehezíteni. Ezt most úgy nevezik: a vasút racionalizálása. Meg­szüntetnek egyes, „nem kellőképp kihasznált szárnyvo­nalakat.” A megszüntetésre ítélt, mintegy 900 kilométernyi vasútvonalak listáját nem hozták nyilvánosságra. Most még csak az ijesztgetés folyik, hogy a kormány remek munkájaként hirdethessék, ha nem 900, csak 600 kilo­méternyi vonal szűnik meg. Ismert módszer ez: ugyan­ezt alkalmazták az energiaárak emelésekor is. Százszá­zalékos, vagy ennél is magasabb emelést rebesgettek, és amikor a lakosság már úgy-ahogy beletörődött a megváltoztathatatlanba, a kormány jóságát és szociális érzékenységét bizonyítandó, a tényleges emelés a várt­nak csak a felét tette ki. És a lakosság egy emberként sorakozott fel a derék, kitűnő kormány mögé... Olyas­fajta boldogság volt ez, amikor a halálraítélttel közlik, hogy a kötél általi kivégzést kegyelemből golyó általi­ra enyhítették... Néhány halálraítélt vasútvonalról azonban tudomást szerezhettünk. Például Zalaegerszeg—Radics, vagy Balassagyarmat—Ipolytamóc. Mindkettő a határ mel­lett halad, előbbi a szlovén, utóbbi a szlovák határnál ér véget. Pontosabban az utóbbi nem is ér véget, csak megszakad. Hajdan ez a vonal nem Ipolytarnócnál, ha­nem tíz-tizenkét kilométerrel följebb, Losoncnál ért vé­gállomásához, csatlakozva az ottani kelet-nyugati irá­Határsávval Európába? nyú fővonalhoz, és az észak felé továbbfutó vonalhoz. Most nem megy át a határon, Ipolytarnóc és a Szlová­kiához tartozó Kalonda között mintegy 3 kilométeres szakaszon csak rozsdásodnak a sínek — ha ugyan föl nem szedték azokat. Ipolytarnócnál sem közúti, sem vasúti határátkelés nincsen, holott ez a község hajdan Losonc vonzáskörzetébe tartozott, az ittenieknek Lo­soncra utazni időben és távolságban annyi sem volt, mint mondjuk a kőbányaiaknak bemenni a pesti belvá­rosba. A naív polgár azt hinné, hogy most, amikor alakuló­ban van a közös Európa, amikor a szomszédainkkal — és különös hangsúllyal magyar szomszédainkkal — egyre közvetlenebb és korlátozásoktól mentesebb lesz a kapcsolatunk, a közlekedés is egyre egyszerűbb és könnyebb lesz. Az utakra állított sorompók felemel­kednek, a feltépett sínek visszakerülnek a helyükre. Mindnyájan abban reménykedtünk, közeledik az idő, amikor úgy léphetünk át a szomszédos országokba, ahogyan az Európábann szokás. Szép szavakban persze ma sincs hiány. Már készít- getik az alapszerződést is. Ám a tettek beszélnek: a ha­tárhoz vezető, sőt, egy-két kilométeres szakasz helyre- állításával azon áthaladó vasútakat felszámolják. Kormányunk arccal a vasút felé hátrál Európától. Márpedig a hátrálásnak néha kellemetlen következmé­nyei lehetnek. Különösen, ha valaki közben nem néz hátra. A kormányfő mostanság óv mindenkit a vissza- tekintgetéstől. Aki előre tekintve hátrál, pórul járhat. Idővel elbu­kik. Finoman fogalmazva: leül. És nem holmi bársonyszékre, hanem a talajra. MÁV-osok, ipolytarnóciak és a többi érintett falu la­kói: ne hagyjátok, hogy elvegyék vasútvonalatokat. Mert a Losoncra pöfögő vicinális is Európába vezet. Mert — ne nevessenek ki — én abban is hiszek, hogy idővel nemcsak Budapest, Balassagyarmat, Ipoly­tamóc, de Losonc is Európa lesz. Határsávok nélkül. / (Szuhay Balázs)

Next

/
Thumbnails
Contents